Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 157 jó hangulatban és jó szándékkal van, és nincs kétsége afelől, hogy király marad".1 2 Ha ez az önbizalom nem lett volna meg ez államférfiakban, nyilván a hatalom megszerzésére sem vállalkoznak. De azon sincs mit csodálkoznunk, hogy sokan nem osztoztak az új budai udvar reményeiben. Különösen világosan fejezték ki kételyeiket az 1526 decemberében János királynál járt lengyel követek, Andrzej Krzycki püspök és Stanislaw Sprowa. Már ideutaztukban, a Pozsony és Tokaj felől kapott híreket összegezve úgy találták, „mindebből nagy széthúzás és háború néz ki". Szapolyaihoz érve Esztergomba sem változott a véleményük: „amennyire a válaszból és abból, amit látok, megítélhetem (itt) minden elhibázott és reménytelen, és nem tudok mást jósolni, csak ezen országok és az egész kereszténység valami óriási romlását." A király optimizmusát színleltnek látták, és nevezetes december 30-i jelentésükben a leghangsúlyosabb helyen, a zárómondatban ismételték meg balsejtelmüket, tragédiának nevezve, ami magyarok és németek között készül.13 A két követ sötétenlátását persze bizonyos fokig az is magyarázza, hogy esztergomi tárgyalásaik (mint lentebb látni fogjuk) meglehetősen kellemetlen légkörben folytak. S valójában, akadtak azért reménykedő vélemények is. Ismételten felröppent a hír, hogy János és Ferdinánd megegyezett egymással: a velencei hírszolgálat 1526 decemberében többször is kapott ilyen értelmű jelzéseket. Utóbb azonban ezek az (egyébként teljesen „privát") vélemények is elfogytak, s a szállongó hírek is a megegyezés lehetetlensége körül kezdtek forogni.14 A török kérdés Hogy Szapolyai János pontosan miként vélekedett a török veszedelemről azokban a hetekben, míg királlyá választását készítette elő, nem nagyon tudjuk. Arra mindenesetre semmi jel sem utal, hogy osztozott volna abban a török-szimpátiában, amely a magyar nemességben - az 1526-os események bizonyos fokig érthető, mégis oly furcsa lereagálásaként — éppen akkoriban lángolt föl.1 5 A fehérvári koronázást követő egy év folyamán pedig a magyar kormány hivatalos diplomáciai irataiban az oszmánok többnyire következetesen megkapták a „kereszténység 12 Kardos Tibor, Filológiai Közlöny, 1964. 395. (Itt jegyzem meg, hogy a szövegben eló'forduló idézetek eredetijét abban az esetben, ha azt már korábban lefordította valaki magyarra, nem közlöm, csak a (kisebb módosításokkal) felhasznált fordítás helyére utalok.) Az önbizalom másoknál való megnyilvánulására példa I. János 1527 tavaszi budai országgyűlésének üzenete Habsburg Ferdinándhoz, Magyar országgyűlési emlékek I. Bp., 1874 (Szerk. Fraknói Vilmos), 127. 13 Az útközbeni benyomásokról: Acta Tomiciana VIII. 262. („ex quibus conjicere licet rem ad magnam dissidium et arma spectare"). Budai tapasztalatok: uo. 275. (Krzyczki levele Brodaricsnak: „Quantum autem ex responso et his, que video, coliigere possum, omnia videtur noxia et desperata, neque aliud presagire possum, nisi ingentem aliquam horum regnorum et totius Christiane ruinam". „. . . in publico spem simulet. . ." uo. 268. 1.; a zárómondat uo. 272. 14 A szállongó békehírekből Sanudo gyűjtött össze egy párat (pl. 43/455, dec 8.); a háborús hírekből sokkal több van, uo. 43/78, 304, 465, 673, 705, 750 - 1526 szept.-okt. és 44/93, 323, -1527 március-május. 1 s Vö. Acsády 12/1. jegyz.
