Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Petzold; Joachim: A fasizmus objektív funkciója a fasiszták szubjektív önértékelésében 1365/VI

1366 FOLYÖIRATSZEMLE külső segítséggel kerültek monopolhelyzetbe. A 19. sz. végére kialakult, a polgári középrétegek szakadását is tükröző pártviszonyok (a városi középrétegekre és a paraszti lakosságra támaszkodó, Kari Lueger vezette katolikus-konzervatív mozgalom; a németek nemzeti elsőbbségében érdekelt városi lakosságot megnyerő, Georg von Schönerer irányítása alatt antiklerikális, a liberalizmushoz és a demokratizmushoz azonban csak lazán kötődő Néppárt; erős szociáldemokrata párt) ugyanis az első világháborút követő politikai-szociális átalakulás ellenére stabilnak bizonyultak, aminek következtében a fasiszta kezdeményezések szociális szempontból a peremterületekre korlátozódtak. A központi irányítást a 30-as évek közepéig nélkülöző fasiszta mozgalmak Ausztriában ritkán jelentkeztek letisztult ideológiával, politikai programmal; szervezeteiket és tevékenységüket sokkal inkább az átmenetiség jellemezte. Közülük a két legjelentősebbet Botz részletesen vizsgálja. Megállapítja, hogy a 20-as évek elején a jobboldali radikális csoportok döntő többsége az agrár-katolikus színezetű Heimwehr-fasizmust támogatta, amelynek bázisát elsősorban a parasztság jelentette, vezetésében a középrétegek és a nemesi nagybirtok képviselői mellett már a kezdetektől erős befolyásra tettek szert a régi katonatisztek, s a nemzetiszocialista irányzathoz viszonyítva nagyobb számban voltak jelen az értelmiségiek és az állami hivatalnokok, A mozgalom 1927-1933 között érte el tetőpontját, majd azt követően kettős tendencia bontakozott ki, melyet a parasztság eltávolodása és a nemzetiszocialistákhoz való közeledése, valamint a hivatalnokok számának a növekedése jellemzett. A Heimwehr antimarxista, katolikus, monarchikus programjából hiányzott a felső társadalmi rétegeket támadó tartalom, s ez számára a nagyvállalkozók és a nagybirtokosok támogatását biztosította. A polgári pártok jobboldali frakciói szervezetileg és ideológiailag is kapcsolatban álltak vele. A birtokos osztályok saját parlamenten kívüli fegyveres szervezeteiket keresték benne, s ezért sokáig előnyben részesítették a „plebejus" jellegű nemzetiszocializmussal szemben. A jelzett kötődésnek azonban ára volt. A parasztok és a kispolgárok közül sokan hátat fordítottak a Heimwehrnek, amint más fasiszta jellegű alternatíva kínálkozott, s a fizetésből élők között jelentősebb befolyásra a mozgalomnak sosem sikerült szert tennie. A városi - német nemzeti - fasizmus (nemzetiszocializmus) történetének 1921-ig terjedő első szakaszában az értelmiségiek, valamint a vasutas és postás alkalmazottak játszottak vezető szerepet, míg tömegbázisát tekintve a mozgalom a szociáldemokrata és a demokratikus-liberális pártok között helyezkedett el. Programját meghatározták a szociális reformot sürgető törekvések, az improduktív- és finánctőke-ellenes, a kapitalista gazdasági rendet azonban nem tagadó fellépés. A párt ebben az időben a munkások széles rétegeinek megnyerésére törekedett, ami a nemzeti, vagy népies szakszervezetekkel szoros szervezeti kapcsolat kialakulásához vezetett. A kisparasztok és az értelmiségiek 1922 után felgyorsuló beáramlása a munkások részvételének relatív csökkenését vonta maga után. Gyengült a mozgalom „baloldali" orientációja. A ,.forradalmi" nemzetiszocialistákkal való német típusú leszámolás azonban elmaradt, s a belső erőviszonyok lényeges megváltozása csak az Anschluss hatására következett be. A 20-as évek második felében a nemzetiszocialisták befolyása a német nemzeti polgárság és parasztság körében egyaránt jelentősen megnőtt, a felbomlóban levő Heimwehr híveinek átáramlása következtében pedig az 1932-es választásokon is előretörtek. Kutatásainak eredményeit összegezve Botz megállapítja, hogy a fasiszta mozgalmak társadalmi bázisa Ausztriában lényegesen szélesebb volt, mint azt a legtöbb polgári és marxista munka feltételezte, s ahol nagyobb tömeget sikerült maguk mögé állítaniuk, ott a fizetésből élők (hivatalnok, alkalmazott, munkás) aktív támogatására is számíthattak. Tömegpárttá szerveződésüket az ipari munkásság nagyszámú jelenlétének (a nemzetiszocialisták esetében a parasztoké is) hiánya azonban megakadályozta, s ez az eredeti szétforgácsolódás konzerválódásához vezetett. A fasizmust végül is Botz nem egyszerűen kispolgári, sokkal inkább a középrétegek és a bérből élők jelentős hányadára ható, azt megnyerő politikai mozgalomnak tekinti. (Österreich in Geschichte und Literatur mit Geographie 1977. Heft 2. 102-128.) E. G.