Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Ortega; J. V.: Egy fényes kudarc utóélete: spanyol politika az 1898-as spanyol-amerikai háború előtt és után 1359/VI
1359 FOLYÖIRATSZEMLE J. V. ORTEGA: EGY FÉNYES KUDARC UTÓÉLETE: SPANYOL POLITIKA AZ 1898-AS SPANYOL-AMERIKAI HÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN Az 1890-es évek közepén Spanyolországban kétpártrendszeren alapuló parlamentáris monarchia volt. A demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető választási rendszer ellenére Spanyolország liberális állam volt, az alapvető jogokat az alkotmány biztosította. A Canovas vezette konzervatív és a Sagasta vezette liberális párt 1875 óta békésen váltogatta egymást a hatalomban. 1895-ben kitört a kubai felkelés, a liberális többségű parlament ellenére konzervatív kormány alakult, a tábornokok politikai ambíciói ismét megnőttek. Az események felgyorsultak. 1897-ben a Kubának autonómiát követelő liberális párt és a konzervatívok egy része kivonult a parlamentből, Canovas miniszterelnök augusztusban merénylet áldozata lett, október 2-án a katonai körök jelentős részének támogatásával liberális kormány alakult. Az Egyesült Államokkal, amely már 1896 óta készült a háborúra, gyorsan romlottak a kapcsolatok, ami a Maine cirkáló 1898 februárjában Havannában bekövetkezett felrobbanásában csúcsosodott ki. (A kölcsönös vádaskodások ellenére valószínű, hogy a robbanás kubai akció eredménye volt.) Április 19-én az USA kongresszusa követelte Kuba függetlenségének elismerését, és felhatalmazta az elnököt fegyveres erő használatára. A háború kitört; a manilai spanyol hajórajt megsemmisítették, júliusban ugyanaz lett a sorsa a spanyol hajóhad Santiago de Cubában levő maradékának. Az amerikaiak partra szálltak Kubában, a spanyol kormány augusztus 4-én békét kért. Miért vállalták a spanyol politikusok az USA elleni teljesen kilátástalan háborút? Féltek attól, hogy a harc nélküli vereség forradalomhoz vagy katonai államcsínyhez vezetne, ami a monarchia bukását jelentené. Ezért paradox módon a kormány a fő hangsúlyt a tengeri küzdelemre helyezte, ahol az erőviszonyok egyenlőtlensége a legnagyobb volt. Saját vereségüket a szerző szerint mindenképpen igyekeztek meggyorsítani, annak érdekében, hogy ne adjanak időt a szárazföldi hadseregnek egy kormányellenes megmozdulásra. A tengernagyok szándékai ellenére a spanyol flottát a korábban kidolgozott stratégia figyelmen kívül hagyásával átküldték Kubába, az amerikai haditengerészet ,,keze ügyébe". Az ügyes Cervera tengernagynak sikerült bejutnia az amerikai blokádon keresztül Santiago kikötőjébe, de innen saját kormánya hamarosan kikényszerítette, és megsemmisítő vereséget szenvedett. A partra kiúszó tengernagy elmondotta azt, amit I. Ferenc francia király mondott Paviánál: „minden elveszett, kivéve a becsületet." Később így vélekedett: „a haditengerészetet feláldozták, mivel a hadsereggel ellentétben nem tudott volna puccsot végrehajtani." A szárazföldi hadsereg képviselőit csak nagy nehéségek árán sikerült megnyerni a harc nélküli békének. A kialakult bizonytalan politikai helyzeten - tüntetések, sajtótámadások stb. - a dinasztikus politikusoknak a királynő támogatásával sikerült úrrá lenni. A számottevő politikai erők többsége az újjászületést demokratikus úton, nem pedig a társadalmi támogatást nélkülöző szélsőséges tekintélyuralmi megoldással képzelte el, aminek kilátástalanságát számos 19. századi spnyol „pronunciamento" bizonyította. A létrejött „újjászületési" mozgalom egészséges szemléletű volt, az elveszett gyarmatokat nem siratták, a belső gazdasági-társadalmi korszerűsítésre összpontosítottak. Előtérbe került a pacifizmus, a hadsereg költségvetését csökkentették, még a hadihajók építésének megszüntetése is szóba került. Az Egyesült Államokkal szemben nem tápláltak ellenérzéseket. „A spanyol flottát nem az USA haditengerészete, hanem az amerikai iskolarendszer verte meg." Az újjászületési mozgalom azonban nem tudott párttá alakulni, nem sikerült megtörni a monarchista pártok hagyományos uralmi rendszerét. A kispolgári elemekre épülő, kezdettől belső ellentmondásokkal terhes mozgalom 1901-re lényegében megszűnt. „98" szelleme gyökeres változásokat hozott a spanyol társadalomban, a passzív közvéleményt a vereség aktivizálta. A hadsereg ettől kezdve minden liberálisban árulót látott. Valamennyi politikai
