Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Mayer Mária: Kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések 1860-1910 (Ism.: Kemény G. Gábor) 1340/VI

1342 TÖRTÉNETI IRODALOM 1342 További önálló fejezetben foglalkozik a szerző a 20. század elején az akkori Kárpátalján jelentkező skizmatikus parasztmozgalommal. A skizma, azaz a görögkatolikus vallásról a görögkeleti vallásra való áttérés a századelő éveiben nagy szerepet játszott egyes Máramaros megyei (Szacsal, Iza) és Bereg megyei (Nagylucska) helységekben. A szacsali áttérni szándékozók kérésükkel a nagyszebeni román görögkeleti érsekséghez fordultak, de innen konkrét segítséget nem kaptak. Végül is az ügyben szereplőket pörbe fogták, de ez az ügy még felmentéssel végződött. A szacsali skizmatikus mozgalommal egyidőben az ugyancsak Máramaros megyei Izán számos görögkatolikus lakos kéréssel fordult a karlócai gör. kel. metropolitai hivatalhoz áttérésük elősegítése ügyében. A metropolitai hivatal figyelmeztette az akció kezdeményezőit, hogy addig, amíg a vonatkozó törvények (1895 :XLII és 1868 : LIII. tc.) rendelkezéseinek nem tettek eleget, ügyükkel nem foglalkozhatnak. Firczák Gyula munkácsi gör. kat. püspök már 1903. május 25-én részletes jelentésben tájékoztatta a több száz áttérni szándékozó tömegmozgalmáról a vallás- és közoktatásügyi minisztert. A kérdéssel az év december 12-én külön napirendi pontban foglalkozott a szerb püspöski zsinat is. Mivel a kérdés intézésének formai akadálya nem lehetett, a kormány (Tisza István kormánya) igazgatás címén eljárást indítatott 19 izai „skizmás" ellen. Az üggyel 1904. április 30-án a máramarosszigeti törvényszék, 1905. június 23-án a debreceni ítélőtábla és végül 1906. május 10-én a budapesti Kúria foglalkozott. Ez utóbbi összesen négy vádlottat ítélt el izgatás címén egy-egy évi államfogházra; egyikük időközben meghalt. Az ország közvéleményét foglalkoztató izai pörből így nem lett lényeges eljárás. Hasonlóképp zajlott le a beregi Nagylucska községből való „skizmások" ügye is. Ennek keretében hatvan itteni lakos ellen indítottak eljárást. Végül is az eljárás Szabó Oreszt Bereg megyei főispáni titkár (a Károlyi-kormány későbbi ruszin minisztere) közbelépése révén ítélet nélkül lezárult. így végződött a szerző által tárgyalt időszakban a három skizmatikus helyi parasztmozgalom, melynek következtében megmutatkozott az áttérni szándékozók jelentős száma, de nem kevésbé az áttérési mozgalmakat kezdeményező szociális törekvés, mely majd az 1914. évi máramarosszigeti skizma-pörben éri el csúcspontját. Mayer Mária könyve befejező fejezeteiben két további fontos problémával foglalkozik. Mindkettő újabb ismeretanyagot nyújt az egykorú hazai ruszin (kárpátukrán) mozgalmak közelebbi megismeréséhez. Az elsőben az elmagyarosodó ruszin értelmiség századfordulói tevékenységéről szól. Kimutatja, hogy a századfordulói ruszin asszimiláció elindítója és részben végrehajtója az itteni görögkatolikus ruszin értelmiség volt. A szerző felvázolja azokat a szervezeti és társadalmi szálakat, amelyek a nyelvi és az egyházpolitikai asszimilációt előkészítették. Az akció társadalmi előkészítője és részben végrehajtója a Görögkatolikus Magyarok Országos Bizottsága elnevezésű budapesti szervezet. Ennek a bizottságnak az volt a célkitűzése, hogy társadalmi mozgalom révén végrehajtsa a görögkatolikus egyházban a magyar szertartású egyházi nyelv elismertetését, a hajdúdorogi görögkatolikus püspökség törvénybe iktatásáig (1913 : XXXIX. tc.) bezárólag. Az asszimiláció folyamatát ez az Országos Bizottság két értelmiségi csoport révén készítette elő. Az egyik a budapesti asszimilálódott ruszin értelmiség, a másik a magyar görögkatolikusok hajdúdorogi mozgalma volt. Az első csoport tehát a kiegyezés után a fővárosba költözött értelmiségiekből jött létre, míg a hajdúdorogi mozgalom résztvevői — mint a szerző írja — „Hajdú, Bihar, Zemplén, Bereg, Máramaros, Abaúj-Torna, Szatmár, Csanád, valamint Debrecen és Hajdúdorog magyar görögkatolikusaiból" kerültek ki. A mozgalom Pankovics Istvánnak (Firczák Gyula elődjének) 1865-ben a munkácsi görögkatolikus püspökségbe történt beiktatása nyomán lendült fel. Valódi létrehívója azonban Szabó Jenő, a magyar helyiérdekű vasutak, majd a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója, 1896-tól a főrendiház tagja volt, aki 1904-ben bekövetkezett közéleti visszavonulásáig összeolvasztotta az Országos Bizottságot és a hajdúdorogi magyar görögkatolikus mozgalmat. Az ő helyére áll majd a Demkó Kálmán történészből (a Magyar Történeti Társulat alelnöke), Damjanovich Emil orvosból és Rabár Endre ügyvéd, országgyűlési képviselőből álló csoport, mely elindítja majd a Firczák Gyula által kezdettől ellenzett, a szláv görögkatolikus szertartáskönyvek fordíttatását célzó mozgalmat.