Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák; Ernő: Das Städtewesen der Länder der Ungarischen Krone (1780-1918) I. Teil. Allgemeine Bestimmung der Städte und der Städtischen Siedlungen (Ism.: Bácskai Vera) 1333/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1335 városaival. Ezek városi besorolása az 1870-es, 80-as évek közigazgatási reformjai során azonban csökkent. , A fent ismertetett szempontok alapján állította végül össze az 1780 és 1918 között városoknak minősíthető települések listáját, a minősítésnél messzemenően figyelembe véve a városi múltat és az 1848 utáni közigazgatási besorolást. Megítélése szerint e korszakban Magyarországon 175, Erdélyben 36, Horvát-Szlavónországban pedig 22, össszesen 233 város volt. A városok fenomenológiája címet viselő utolsó fejezet három szemszögből: a kortársi szemlélet, a város és a városlakók életét szabályozó jogszabályok és a kortársi reformelképzelések oldaláról vizsgálja a város lényegét. Nehéz ítéletet alkotni befejezetlen műről, különösen akkor, amikor a szerző hangsúlyozza, hogy a recenzálandó rész szintézis igénye nélkül készült bevezető, és a így a végkövetkeztetések, az elméleti összegezés a recenzens számára nem ismertek. Mégis, mivel a vizsgálandó városok körének kijelölése lényegében meghatározza a mű egészét, ennek alapján a szerző szemlélete és történetírói módszere körvonalazható. Deák többször is utalt arra, hogy a jogi státusz, a kiváltságok mellett még számos egyéb tényező összhatása határozza meg a várossá fejlődést, e tényezőkről azonban csak általánosságában beszélt, s a városok kijelölésénél már egyáltalán nem vette őket figyelembe. Elhanyagolta a városfejlődés egészét, illetve az egyes városok fejlődését konkrétan meghatározó gazdasági-társadalmi tényezők és folyamatok behatóbb vizsgálatát. Túl nagy jelentőséget tulajdonított a városi múltnak, nem számolva kellőképpen azzal, hogy nemcsak a városi funkciók, de a városállomány összetétele is változik a gazdaságitörténeti változások folyományaképp. A jegyzetekben idézett művekből kitűnik, hogy ismeri, néhány - inkább deklaratív - utalásából következtethetően nem is utasítja el a német városföldrajz ún. központi hely elméletét. Szemlélete és módszerei, forrásbázisa azonban egyértelműen azt bizonyítja, hogy a szerző a jogi-közigazgatási városfogalmat fogadja el és alkalmazza mereven és egyoldalúan. Vizsgálódásaiban nem érzékelhető az amerikai és európai várostörténetírás új irányzatainak differenciáltabb, sokoldalúbb városdefiníciós kísérleteinek hatása. Hogy a várostörténet új irányzatait képviselő angolfrancia munkákat ismeri-e vagy sem, ez nem állapítható meg, de ez az új irányzat a magyar várostörténeti irodalomban is kezd meghonosodni, amelyet - hivatkozásaiból ítélve Deák alaposan ismer. Mégis, a magyarországi városoknak osztrák részről való vizsgálatának szükségességét ő is és az előszót író Alfred Hoffmann is azzal indokolja, hogy a magyar történetírás a várostörténetet messzemenően elhanyagolja. Kétségtelen, hogy a várostörténet nem foglal eljelentőségének megfelelő helyet a magyar történetírásban, de éppen a Deák által vizsgált kérdéskör - a történeti városok meghatározása, a városi jogi státuszt nélkülöző települések (oppidumok, mezővárosok) városiasságának kérdése — évtizedek óta foglalkoztatja a magyar történészeket, és e téren számos figyelemre méltó eredmény született. Ezek ismertetése, kritikai elemzése a szerzőnek kötelessége lett volna, annál is inkább, mert e döntő részben magyar nyelven publikált munkák az osztrák olvasó számára ismeretlenek. A szakemberek a középkori városfejlődést ismertető fejezet jegyzeteiben citált művek alapján ugyan megállapíthatják, hogy a középkori városfejlődés kérdéseit elég sok magyar tanulmány tárgyalta, de méltán gondolhatják, hogy az újkori városhálózat meghatározására az első kísérletet Deák tette. Hiszen honnan tudhatnák, hogy egy sor tanulmány, amelyre a szerző a középkori történetnél hivatkozik (pl. Erdei Ferenc, Makkai László, Major Jenő munkái) behatóan, és a szerzőtől eltérő szemlélettel tárgyalják áz újkori városfejlődés kérdéseit is. A Deák által vizsgált korszak első funkcionalista szemléletű városmegközelítését, Dávid Zoltán tanulmányát meg sem említette, és Gyimesi Sándornak a város fogalmát differenciáltan megközelítő, jóval gazdagabb forrásbázison nyugvó, korszerűbb módszereket alkalmazó, funkcionális szemléletű, értékes eredményeket tartalmazó könyvét ezzel az egy mondattal intézte el: „A magyar nyelvű összehasonlító várostörténet első kísérlete magányos vállalkozás volt." A várostörténetírás új eredményeit és módszereit lehet el nem fogadni, lehet bírálni és vitatni, de elhallgatni nem lehet: ez ellentmond a tudományos etikának. Bácskai Vera