Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zöllner; Walter: A keresztes háborúk története (Ism.: Bellér Béla) 1327/VI

1328 TÖRTÉNETI IRODALOM vonatkozólag. Egészében véve a könyv mégis adós marad annak a valóban világtörténelmi méretű küzdelemnek az ábrázolásával, amely a 8. századtól egyre fokozódó erővel tombolt az európaiak és az arabok, törökök közt a Földközi-tenger birtokáért, és amelynek csupán egyik — bár legkiemelkedőbb — fejezete a keresztes háborúk. Érdekes, de ugyanakkor vitára ingerlő fejezetet szentel a könyv a keresztes háborúk ideológiájának és propagandájának. Míg a propagandaapparátusnak és eszmei tartalmának bemutatása — a szavak társadalmi hatását vizsgáló ún. pragmatikus analízis segítségével - pompásan sikerült, az ideológia tárgyalása már korántsem áll ezen a szinten. Ideológiai magnak helyesen jelöli meg ugyan a „szent háború" eszméjét (37. o.), de ennek összetevői közül egyrészt teljesen kihagyja a világi elemet, a barbár eredetű gyilkolás, harc és halálmegvetés szellemét, másrészt az egyházi elem jelenlétét történetietlenül abszolutizálja, és az egyház egész történetére, vagyis all. század előtti időszakra is kiterjeszti, bizonyítéknak fogadván el még a Szent Pál-i katonai metaforákat is (37-38. o.), a pragmatikus analízis nyilvánvaló túlhajtásával. Teljesen hiányzik az ideológiai elemzésből a lélektani szempont, az egyházzal való azonosulás érzelmi tartalmának a kívánatos cselekvést kiváltó és szentesítő hatása, nemkülönben a világnézeti szempont, a nyugati típusú vallásoknak — nemcsak a keresztény, hanem a mohamedán vallásnak is - abszolútum-igénye, amely a vallási doktrínától való legcsekélyebb elétrésben is az örök igazság súlyos megsértését látja, és ezt minden rendelkezésre álló eszközzel - ha szépszerivel nem, hát erőszakkal - kiküszöbölni igyekszik. Ez magyarázza meg azt a - könyv által homályban hagyott — tényt, hogy keresztes háborút nemcsak a „pogány" arabok és törökök, hanem a keresztény szakadárok és eretnekek ellen is viseltek, az előbbinél nem kisebb kegyetlenséggel. A fejezet emez alapvető hiányosságai mellett ugyanakkor el kell ismerni, hogy a keresztes háborúk olyan ideológiai összetevői, mint az eszkhatologikus Jeruzsálem-eszme, az érdemszerző zarándoklat, búcsú, vértanúság stb. tartalmas elemzést kapnak, és igen tanulságos a keresztes háborúk korabeli - nem föltétlenül pozitív — kritikájának ismertetése (41-53. o.) is. A könyv legterjedelmesebb és legkiegyensúlyozottabb része a keresztes háborúk története (54-185. ο.). A szerző a keresztes háborúk politikai, diplomáciai, hadi eseményeinek romantikus kavargásában sem téveszti szem elől a történelem objektív logikáját, azt, hogy az egyház kezdeti vezető szerepe már a 12—13. sz. fordulóján az olasz városokra száll, hogy végül ezek a feudális széttagoltság romjain virágzó kis városállamok is átadják helyüket a széttagolódást leküzdő nagy nyugat-európai rendi monarchiáknak, amelyeknek - Németországgal ellentétben - nem ártottak a keresztes háborúk sem. Nem kevésbé tanulságos az a változás, amely a keresztény Nyugatnak az iszlám Kelettel való teljes konfrontációjától egyes keresztény és iszlám országoknak egymással való taktikai szövetségéig, a monolitikus politikai és ideológiai tömbök repedezéséig vezet, jelezve a keresztes háborúk korának végét. Az eseménytörténeti fejezeteket felváltó strukturális fejezetek a szentföldi frank feudális államok gazdasági, társadalmi, politikai életét és hadszervezetét mutatják be. A minden változtatás nélkül keletre átplántált nyugati feudális intézmények nem tudtak gyökeret verni és elsorvadtak. A kezdetben meglévő katonai fölény is szétmorzsolódott az iszlám malomkövei, a közös uralom alá került Egyiptom és Szíria katonai erői között. A Szentföldről kiszorult keresztes lovagok közül különös sors jutott osztályrészül az egyházi lovagrendeknek. Amelyeknek sikerült a pápától függő önálló államokat létesíteniök, mint a johannitáknak és különösen a német lovagrendnek, azok meghosszabbíthatták életüket. A pénzügyletekre szakosodó templomosokat viszont elnyelte a pénzzavarokkal küzdő falánk francia rendi monarchia. Ha az egyházi lovagrendek szentföldi és európai szerepét általában negatívan ítéli is meg a könyv, azért nem volna szabad elhallgatnia azt a részlegesen pozitív szerepet sem, amelyet egy részük - pl. a magyarországi templomosok és johanniták - a tatárok, ill. a törökök elleni küzdelemben betöltöttek. Míg a fenti áttekintések nagyjából a hagyományosan ismert anyagot közvetítik, viszonylag sok új ismeretet közölnek a keresztes háborúknak a feudális kultúrára gyakorolt hatását és a keresztes háborús gondolat továbbélését vizsgáló fejezetek. Sietünk hozzátenni, hogy a keresztes háborúk a feudális kultúrára nem a Szentföldön hatottak termékenyítőleg, ahol úgyszólván semmi kulturális csere nem történt, hanem Európában, ahol a történetírást, a jogtudományt, az irodalmat és a képzőművészetet egyaránt mélyen érintették. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresztes gondolat tovább élt és hatott volna, mint ahogy ezt a publicisztikai ízű címadás és tárgyalásmód sejtetni engedi. Magának a fejezet-