Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI
1312 BESZÁMOLÓ kell-e ezt a hiányt majdan pótolni - az elbeszélés egy pontján részletes jellemzést adni róla. Elszórtan több helyütt is található jellemmozaik, kérdés, hogy az olvasó össze tud-e állítani belőlük összefüggő képet. Ám ha megfogadnám is Irinyi tanácsát, és valamikor beiktatnék egy Ferenc József-portrét, az sem a kedélyesen atyáskodó, „elliberalizálódott" uralkodót mutatná be. A magam részéről rideg, szenvtelen, középszerű bürokratának tartom őt, akiből a kormányzás művészetének érzéke teljesen hiányzott. Újabb adataim, amelyek a parlamentáris kormányok háta mögött működő informális „árnyékkormány" létezését valószínűsítik, nem a portré szelídítésére ösztönöznek. Nem tudnám Ferenc József érdemének betudni azt, hogy a kor nemzetközi és birodalmi erőtényezői, a polgárosodás elháríthatatlan követelményei, a század uralkodó eszméi végtére is erősebbek voltak, mint vele született konzervatív, abszolutisztikus és autokratikus hajlandóságai. Legnagyobb érdemének, Musillal együtt, azt tekinteném, hogy nem kiáltatta ki magát zseninek, minden állami és társadalmi kérdés szakemberének, minden kormányzati ügy illetékes szakértőjének, és öregkori testi-szellemi hanyatlásának előrehaladtával egyre kevésbé avatkozott bele a napi politikába, a másodrendű ügyek eldöntésébe. 3. Ismét felvetődött a 6. és a 7. kötet szétválasztása és az 1890-es periódushatár történeti megalapozottsága. A jelenlegi tagolás joggal vitatható. És ha a konkrét érvet, amelyet Orosz István felhozott, hogy az új gazdasági folyamatok valahol az 1880-as években kezdődnek, nem tartom is perdöntőnek, és ha 1890-et továbbra is belső cezúraként tekintem, mégis elismerem, hogy a korszak történetileg adott periódushatára 1867. A dualizmus kora a társadalmi-politikai fő folyamatokat tekintve történeti egység. Régi belső viták felelevenítése helyett hadd mondjam el véleményemet egyetlen mondatba sűrítve: a korszak ilyetén tagolása nem szakszerű elméleti, hanem pillanatnyi személyi és taktikai megfontolások következménye volt. A mesterséges szétvágás szükségképpen vezetett olyan átfedésekre, amilyeneket joggal kifogásol Für Lajos és több hozzászóló. De hát érthető, hogy a 6. k. szerzői sok kérdésben nem állhattak meg 1890-nél, amint a mi kötetünk írásakor is vissza kellett nyúlnunk a kiegyezéshez. 4. Egy pillanatig sem gondolom, hogy az egyébként jólesően dicsért társadalomtörténeti fejezet lezárt végeredmény volna. Inkább: műhelymunka, a kutatás és átgondolás egy közbülső szakaszának állapotrajza. Teljesen egyetértek a bírálókkal abban, hogy a struktúraelemzést is, az életmód és a mentalitás kutatását is, a történetileg releváns nagyközösségek szerveződését és főként kölcsönhatásaikat még sokáig és alaposan kell tanulmányoznunk. A sok részkérdés közül egyetértéssel említem, mint további kutatási témát, a vezető réteg mobilitásának kérdését, és általában a mobilitásnak azt az aspektusát, amelyet Vörös Károly emelt ki, hogy egyazon jellegű, meghatározottságú rétegek összetételében is állandó a mobilitás, a generációváltás, amely szükségképpen a réteg arculatának, mentalitásának, így végső soron strukturális szerepének megváltoztatásához vezet. A kettős struktúra fogalmi meghatározását és kifejtését, a társadalomtörténeti rendező elvként való használatát ért bíráló megjegyzéseket aligha tudnám - első hallásra -méltányolni. Nem azért, mert ezt a tételt tartom a fejezet fő általánosítható eredményének (és az ember ragaszkodik eredménynek érzett gondolataihoz), hanem azért, mert a valóság adekvát megfogalmazásának tartom, amely nagyon is alkalmas a magyar társadalom számos sajátos jelenségének, a magyar politikai mozgások sajátos fordulatainak megmagyarázására.