Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1300 BESZÁMOLÓ Hadd szóljak még a három császár politikájának ábrázolásáról. Ezt a szövetségi konstrukciót modellnek tekinthetjük. Modellnek, amelyben kimutathatóak az 1789-1918 közötti hosszú évszázad alapvető diplomáciatörténeti folyamatai. Nevezetesen a dinasztikus érdekpolitikától a klasszikus diplomácián át a modern hatalmi politika uralkodóvá válásáig húzódó ív. Létrejöttét dinasztikus érdekek segítették elő, működtetése a klasszikus diplomácia iskolapéldájának tekinthető, válságát a modern hatalmi politika felülkerekedése váltotta ki. Megítélésem szerint az 1849—1918 közötti időszak nemzetközi kapcsolatainak tárgyalásánál ezt a három császár-szövetség történetében is tükröződő metamorfózist karakterisztikusabban lehetett volna bemutatni. Felvillannak helyenként az említett tendencia elemei (pl. a 7. k. 260. lapján), de nem tükröződik a diplomáciatörténeti átalakulás alapvető vonulata. Több szempontból is elemzőbb értékelést érdemelt volna a magyar közvéleménynek a három császár politikájához való viszonya. Nem csupán a nacionalista alapon felnagyított orosz veszélyt látták benne, de a Szent Szövetség újabb kiadásának is tekintették, tehát a közjogi ellenzék progresszív liberalizmusa is szerepet játszott a három császár politikájának elítélésében. Másrészt a Monarchián belüli nemzetiségi és főként politikai arányokat is féltették az osztozkodási politika esetleges következményeitől. A nemzeti szuverenitás mértéke szempontjából a harmadik alaphelyzetet az 1919— 1945 közötti időszak jelenti. Megcsonkítva bár, mégis önálló volt az ország, igaz, ellenforradalmi politikai rendszer irányítása alatt. Különösen a 8. kötet 6. fejezetét tartom sikerültnek, amelyben átfogó képet kapunk a korabeli európai nemzetközi helyzetről, ennek mozgástendenciáiról, mint a magyar külpolitika lehetséges kereteiről. Ezekbe a keretekbe ágyazza a fejezet szerzője a magyar külpolitikai viszonyokat és változásukat, ráadásul összefüggésben a külpolitikai lehetőségekkel. A magam részéről ezt tartom mesteri megoldásnak, s szemléletmódjával is azonosulni tudok. Két megjegyzésem lenne csupán. Az egyikre tulajdonképpen már utaltam. Arra nevezetesen, hogy helyenként elaprózottnak vélem a nemzetközi kapcsolatok tárgyalását. A másik észrevételt a 7. kötet már említett 160. lapja indukálta bennem. Az ellenforradalmi korszak politikai ideológiája és külpolitikai törekvései közötti összefüggésre gondolok. A kettő kölcsönhatása talán nagyobb hangsúlyt érdemelt volna. Végezetül annyit: a szintézisjelleg, mint egységes szerkesztési elv és szemléletmód hiánya, amely mint említettem, élénk visszhangot váltott ki, tulajdonképpen tükrözi marxista történetírásunk fejlődését, jelenlegi állapotát. Érvényes ez a megállapítás a nemzetközi kapcsolatokat taglaló fejezetekre is. Ugyanakkor ez, a túlzó kifejezéssel élve, „eklektikus" jelleg szinte még „alkalmasabbá" teszi a tárgyalt köteteket arra, hogy vitákat váltsanak ki, amely viták történelmi, társadalmi és politikai közgondolkodásunk fejlesztése, formálása szempontjából igen hasznosak lehetnének. Annál is inkább, mert nemcsak egyenetlenség, hanem anyaggazdagság, gondolatgazdagság is jellemzi a szóban forgó köteteket s azokon belül a diplomáciatörténeti részeket is.