Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

BESZÁMOLÓ 1299 nagyhatalmak külpolitikáját motiváló tényezők részletezésére gondolok. A Bécs-, ill. birodalom-centrikus szemlélet rovására nagyobb teret kaphattak volna a magyar uralkodó osztályok, a vezető magyar politikai erők külpolitikai törekvései. Összefogottabban is elég lett volna feltárni véleményem szerint az osztrák külpolitika mozgató rugóit — például a Balkán-háborúkhoz való viszony tárgyalásánál —, s ugyanitt elemzőbb kifejtést érdemelt volna a magyar politikai pártok reagálása, amelyet ekkor már nem csupán a történelmi nacionalizmus motivált. A birodalom-centrikus szemlélet eluralkodását több szempontból is szóvá kell tenni. Egyre már utaltam. Magyarország történetéről van szó. Fontosabbnak tartom e szemléletmód azon megnyilvánulását, amikor összekapcsolódik a külügyminiszterek személyének, ill. szerepének túlbecsülésével. Benyomásom szerint a dualista monarchia külpolitikájában nagyobb szerepet kap Beust, Kálnoky vagy Aehrenthal neveltetése, politikai meggyőződése, külpolitikai koncepciója, mint általában az érdekek, különösen a magyar érdekek és lehetőségek. A leglényegesebb azonban, hogy szerintem az a felfogás áll közelebb az igazsághoz, amely szerint az Osztrák-Magyar Monarchián belül, története során, súlyponteltolódás ment végbe, amelynek következtében a Monarchia külpolitikájában fokozatosan nőtt a magyar érdekek és törekvések súlya. Kitapintható ez a felfogás az 1875—78-as keleti válság tárgyalásánál, vagy amikor Aehrenthal külpolitikai koncepciójának érdek-összetevőit analizálja a szerző (a 7. kötet 750. és köv. lapjairól van szó), de egészében véve nem érvényesül, és különösen hiányolom a magyar külpolitikai törekvések elemzését 1867 előzményeinek tárgyalásánál, ill. gróf Andrássy Gyula külügyminisztersége kapcsán. Hiányérzetem a diplomáciatörténeti részek olvasásakor támadt. A magyar érdekek és törekvések olyan elemzését tartottam volna itt szükségesnek, mint amilyen a 7. k. 160. lapja után található a magyar nagyhatalmi nacionalizmus kifejtésénél. Magyar történeti összefoglalásban, fel- és elismerve a magyarság megnövekedett politikai súlyát a Monarchiában, részletesebb kifejtést kaphattak volna a különböző magyar politikai pártok külpolitikával kapcsolatos elképzelései. Felvetek továbbá egy olyan problémát, ami talán a szerkesztési elveket érinti. Meggyőző és természetes számomra, hogy a 6. kötet 1867—1890 közötti fejezetei nagy ívben ábrázolják a gazdasági és társadalmi folyamatokat. Belátom a politikatörténeti részek apróbb egységekre történt bontását, de nem tartom indokoltnak, hogy a külpolitikai betéteket ezekhez illesztik, mikor a kötet koncepcionálisan nem helyez hangsúlyt a magyar belpolitika és a Monarchia külpolitikája közötti összefüggésre. Az alkalmazott tagolási mód ugyanis több esetben ismétlődést eredményez. Annak bizonygatására pl., hogy a külpolitika irányítása az udvari körök monopóliuma volt, a 78. és a 900. lapon is sor kerül. 1866 ismert politikai hatásáról többször, a 755., a 851., a 859. és a 901. lapokon olvashatjuk csaknem ugyanazt. Aehrenthal külpolitikai koncepcióját az 1897-e és az 1904-es orosz-osztrák-magyar közeledés tárgyalásánál egyaránt megismerhetjük. Nem feladatom, nem is célom, nem is tudnék rá vállalkozni, hogy kritikai elemzést nyújtsak. Felvetéseimmel csupán a szemléletmód illusztrálására törekedtem. Annak a szemléletmódnak az illusztrálására, amelyet sokan több forrásból ismerhetünk, de azonosulni vele nemigen lehet. 13*