Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1298 BESZÁMOLÓ Végül a harmadik követelmény, amelyet szerintem érvényesíteni kell a nemzetközi kapcsolatok története tárgyalásánál: ez az ország helyzete, jogállása, szuverenitásának mértéke. Ebből a szempontból Magyarország számos fordulatot ért meg a három kötet által átfogott évszázad során. Pontosabban szólva három alaphelyzet megkülönböztetése látszik célszerűnek. - Az első 1848—1849, ill. 1918-1919, amikor népünk, nemzetünk forradalmi eszközökkel törekedett nemzeti és társadalmi feladatainak megoldására, céljai elérésére. Törekvéseink európai, sőt nemzetközi forradalmi hullámba ágyazódtak. Sikerük vagy kudarcuk szorosan összefüggött a határainkon túl zajló forradalmak sorsával, a hatalmi-politikai erőviszonyokkal, s ezeken belül az önállóságra törekvő, forradalmi Magyarország nemzetközi helyzetével. Az említett történelmi sorsfordulók idején az ország külpolitikai lehetőségei, ill. korlátai hazánk történelmi fejlődését meghatározó jelentőségűre emelkedtek. A 6. kötet első része véleményem szerint nem elég árnyaltan és elemzően tárgyalja az európai forradalmi fordulatot. Érvényesnek tartom ezt az egyes forradalmak feltételeinek érettsége, ill. a megosztó nemzeti és társadalmi tényezők vonatkozásában, de az ellenforradalom változatos eszköztára (erőszakos reakció, megosztó lavírozás, hatalmipolitikai kombinációk) sem tárul plasztikusan az olvasó elé. Az európai forradalmi fordulat elemzőbb bemutatása a kötet első fejezetében lehetővé tette volna,hogy a II. fejezet jól sikerült külpolitikai háttérrajza összefogottabb, áttekinthetőbb képet nyújtson az európai nemzetközi helyzet 1848-ban végbement változásairól, a bennük rejlő altenatívákról. Ezek alapján a IV. fejezet nemcsak azt tanúsítaná, hogy az önállóságra törekvő forradalmi Magyarország képviselői Párizsban és Londonban zárt ajtókra találtak, hanem megvizsgálná, milyen realitása volt a többi forradalmi mozgalommal való együttműködésnek, amelynek hiányáért egyoldalúan a magyar vezetőkre hárítja a szerző a felelősséget. A 8. kötet első részének nemzetközi-politikai háttérrajzát sikerültebbnek látom. Tulajdonképpen ennek alapján hiányolom 1848—49 tragédiájának azt a konklúzióját, hogy az akkori Európa nemhogy a forradalmi, de az önálló Magyarországot sem fogadta be, míg 1918—1919-ben, ha megcsonkítva is, de önállóvá vált az ország, amelyet tudomásul vett az Antant Európája, igaz, ekkor sem forradalmi törekvéseivel. Mindezek alapján megállapítható, hogy nemzeti és társadalmi útkereséseink forradalmi alternatívái elé 1848—49-ben és 1918—1919-ben egyaránt áthághatatlan akadályok tornyosultak, amelyekkel a mindenkori vezető erőknek számolniuk kellett. Megítélésem szerint a 8. kötet első részében érvényesül ez a felismerés, a 6. kötet 1848—1849 külső feltételeit, lehetőségeit tárgyaló része viszont nem kellően érvényesíti ezt a szempontot. Az ország szuverenitásának mértéke szempontjából a második alaphelyzet, amikor a Habsburg-monarchia, ill. a dualista monarchia kereteibe ágyazódtak a magyar külpolitikai törekvések. Az 1849—1867 közötti időszakot tárgyaló fejezetek ugyancsak kevés figyelmet fordítanak pl. az önkényuralom kialakulásánák nemzetközi-politikai feltételeire. Megválaszolatlanul marad az a kérdés, mennyire voltak reálisak a magyar emigráció nemzetközipolitikai törekvései. A legnagyobb kronológiai egységet, a dualista monarchia fél évszázadát átfogó fejezetek diplomáciatörténeti részei, mint diplomáciatörténeti elemzések nagyszerűek. Megítélésem szerint azonban — Magyarország történetéről lévén szó — tömöríteni kellett volna a nemzetközi-politikai helyzet összetevőit kifejtő betéteket. Az egyes