Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI
BESZÁMOLÓ 1281 4. A 30-as évek új politikai, művészeti irányzatai A kötet nagy teret szentel az 1930-as évek új politikai, művészeti irányzatainak. De miben gyökereznek ezek? Az okok kutatása - úgy gondolom - valamennyiünk feladata. Mert az 1930-as évektől egyébként országosan is felerősödtek az ellenzéki politikai mozgalmak, művészeti téren — az irodalomban, képzőművészetben, zenében, a szociográfiában - is felszínre törtek az újat akarás forrásvizei. Jórészt a hagyományostól eltérő, széles hatókörű politikai, eszmei és politikai megélénkülésnek lehetünk tanúi. Mindennek sokrétű okai vannak. Közülük elsősorban Bethlen bukását, 1931. évi lemondását említhetjük meg, hiszen ez jelezte: nemcsak a nevéhez fűződő konszolidáció ért véget, hanem a rendszer szüárdnak hitt tartóoszlopai is megrendültek. A szinte állandósuló kormányzati válság pedig kedvezett az ellenzéki mozgalmak megerősödése számára. De itt utalhatunk arra a sokk-hatásra is, amely a szocialista, demokratikus és Überális mozgalmakat és résztvevőiket az ellenforradalom hatalomra kerülésével érte. Tíz év elteltével kezdtek ocsúdni a kábulatból, közben felnövekedett egy újabb generáció is, amelyik számára már nem jelentettek közvetlen élményt a háború, a forradalmak s a nyomukba lépő ellenforradalom eseménysorai. S miután a hagyományos keretű baloldali ellenzékiséget — a kommunista, szocialista, demokratikus mozgalmakat — nem tűrte, vagy szigorú korlátok közé szorította az ellenforradalom rendszere, a sajátos szembeszállás új formái alakultak ki a politikai, művészeti és tudományos életben. A 30-as évekkel előtérbe kerülő szociális demagógiával fellépő szélsőjobboldali körök egy ideig szinte potenciális szövetségest látva bennük a hagyományos uralkodó osztályok Bethlen vezette szárnyával szemben, a maguk mellé állításán fáradoztak. Amint Gömbös és a népiesek egy része közötti tárgyalások, vagy egyes szélsőjobboldali paraszti irányzatok kialakulása mutatja, nem is teljesen sikertelenül. Mindezt megkönnyítette a forradalmi munkáspárt, a KMP 1935—36 előtti politikáját gyengítő szektás elzárkózás az újonnan jelentkező — korántsem ellentmondás nélküü — eszmei, művészi, politikai irányzatokkal szemben. A KMP népfrontpolitikájának kibontakozása azután sikereket ért el ezen irányzatok eszmei tisztázása síkján, s egyben növelte a kommunista befolyást. Mindez sok vonatkozásban ma még jobbára feltáratlan. A visszaemlékezések ugyanis, miközben rávilágítanak a KMP népfrontpolitikájának debreceni sikereire, egyben az üyen irányú kutatómunka elmélyítésére is serkentenek. 5. A politikus-portrék A politikatörténet eseményeinek leírása, elemzése mindvégig magas színvonalú, sokoldalú, árnyalt. Kerüli a különféle jelzők halmozását. így mondanivalója meggyőzőbb, s úgy válik olvasmányosabbá, hogy közben nem tesz elvi engedményeket a marxista történetírás kárára. Legfeljebb azt hiányolhatjuk, hogy kevés a jó politikusi portré. S ez a kormánypolitikusokra csakúgy vonatkozik, mint az ellenzékiekre. Horthyról például csupán a kötet elején és végén olvashatunk bővebben, közben azonban csak egyes utalásokban, félmondatokban találkozunk a nevével, s ezek esetenként egymásnak ellentmondanak. A kép így mozaikszerű marad. De az életszerű politikai portrék gyér volta különösen szembetűnő a munkás- és parasztmozgalmak vezetői esetében. Ez természetesen összefügg történetírásunk gyengeségeivel, s egyben ebben az esetben is újabb kutatásokra kötelez bennünket. 13 Századok 1981/6
