Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1272 BESZÁMOLÓ gazdaság és társadalom fejezetei, az eszmei és szociális kötődéseiben egyre jobban polgári művelődést bemutató összefoglalás. A hiteles tudományos ábrázolás fontos kritériuma, hogy a történeti szintézis mennyire tudta a múlt egységes, homogén tömbjét differenciálni és így a megismerés számára hozzáférhetővé tenni. Úgy tűnik, a differenciálás legkevésbé jellemző a kiegyezés utáni politikatörténeti ábrázolásra, ezzel szemben kifejezetten tipikus a gazdaság- és társadalomtörténeti részekre nézve. Az államigazgatás újszerű rajza mellett a politikai közélet ábrázolása sokkal színtelenebbnek hat, mint az a valóságban volt; hiányoznak a közélet hagyományos és újonnan kifejlődő liberális és demokratikus vonásai, a vidéki sajátosságok, így például Erdély belső rendezésének problémái. Sokoldalú a tőkés ipari és mezőgazdasági fejlődés leírása. Szó esik a külföldi tőkeimportról és beruházásokról, a tőkés hitelszervezet kiépüléséről, a szállítás forradalmáról, a kereskedelemről, a gépi nagyipar kialakulásáról. Miután a foglalkoztatásban és a nemzeti jövedelem termelésében a mezőgazdaság továbbra is meghatározó szerepet töltött be, részletes elemzés mutatja be az agrártermelés és társadalom belső szerkezeti és tartalmi sajátosságait, valamint külső kötődéseit. Az elemzés felméri a gazdasági növekedés társadalmi kihatásait, a településhálózatot, az urbanizációt, a népesség mobilitását. A kötet egységes műként történő funkcionálásának másik lényeges feltétele, hogy főfejezetei mennyire szorosan és törésmentesen kapcsolódnak egymáshoz. Sajnos, a sokszerzős művek egyik sajátos gondjával, a szemléleti és módszertani egyenetlenséggel a Magyarország története VI. kötete is küszködött. Az 1848—49-ről és az önkényuralom korszakáról szóló fejezetek szemléletük és ábrázolási módjuk szerint elég jelentős mértékben eltérnek egymástól, és mindkettő a kiegyezés utáni politikatörténeti fejezetektől. Mindez olyannyira igaz, hogy ugyanarról a kérdésről (a magyar 1848—49 történeti helyéről és szerepéről vagy az 1867-es kiegyezésről) az egymást követő fejeztekben alapvetően ellentmondó értékítéletek is megtalálhatók. Van aztán olyan fejezet, az 1867 és a századforduló közötti művelődéstörténeti, amely — ámbár önmagában igen kiváló —. alig illeszkedik társfejezeteihez. Feltűnő szerkezeti sajátossága még a hatodik kötetnek, hogy az eszmék alakulását nem ábrázolta önálló fejezetben. Ez annál is sajnálatosabb, mivel a legkülönbözőbb problémakörökben megfogalmazott megállapítások az eszmék, a politikai gondolkodás megszakítottságát sugallják, holott a legfontosabb összefüggésekben 1848 és 1890 között (nemzetprobléma, liberalizmus-konzervativizmus, nemzetiségi kérdés) legalább annyira jellemző a folytonosság, mint a megszakítottság. Végezetül fontos szempont a történeti szintézis Európa-képe. Mind a kötet bevezetőjében, mind az egyes fejezetekben kellő súllyal szerepelnek a nemzetközi politika eseményei és a jelentős korproblémák: 1848 európai polgári forradalmi és nemzeti küzdelmei, az európai restaurációs kísérletek, új eszmei-társadalmi jelenségek, a munkásság mozgalmai. Feltűnő viszont, hogy teljesen hiányzik a korproblémák sorából az Európa mindkét felében oly fontos eseménynek, a liberalizmus válságának önálló elemzése. A hazai politikai gondolkodást komolyan foglalkoztatta a liberalizmus polgári forradalmak utáni szerepe, liberalizmus, alkotmányosság és demokrácia kapcsolatrendszere, mindezekkel összefüggésben komoly súlyt kaptak az angol alkotmányosság olyan kiemelkedő teoretikusai, mint J. S. Mill. A hazai politikai gondolkodás teoretikusait 1849-et követően még igen hosszú ideig elsősorban a széles szellemi horizont jellemezte, és nem hatott ekkor még oly bénítóan a nacionalizmus. Ezt jelzik például Eötvös József politikaelméleti