Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1270 BESZÁMOLÓ egyszerűen az ilyen jellegű politikai szövetségek tartósságát vagyok kénytelen megkérdőjelezni, ha azl nem előzi meg egy hosszú történelmi folyamat során létrejött gazdasági, társadalmi integráció és tudati összekapcsolódás. Amikor Kossuthnak ezeket a szép elveket és tiszta hitet hordozó tervezeteit szembesítjük a magyar történelmi valósággal, és a tervezetek fölényére helyezzük a hangsúlyt, megfeledkezünk arról, hogy polgári viszonyok közepette feloldhatatlanok azok a nemzetiségi, nemzeti konfliktusok, melyeknek a feloldására a feudalizmus maradványaival terhelt Közép-Kelet Európát szerette volna rábírni Kossuth. SZÁSZ ZOLTÁN Mindmáig az, és bizonyára még sokáig történeti és publicisztikai vita tárgya marad a Kossuth-féle Kiutahiai Alkotmány, s főként a Dunai Szövetség tervezete. Ellenfelei már a kiegyezést megelőzően egy várható osztrák-magyar kompromisszumot állítottak szembe vele alternatívaként, s körülbelül így közelített hozzá egy évszázadon át pozitív vagy negatív előjellel a történész és publicista. A szakmai megfontolások alapján komoly hangsúlyt kap az a tény, hogy a tervezet sem a nemzetiségeknek, sem pedig a polgárosodó magyar társadalom politizáló köreinek nem kellett, tehát irreális volt, úgy vélem, akkor valóban az volt, noha Kossuth igyekezett mind az európai hatalmi egyensúly, mind az egyes nemzetek távlati fejlődési érdekeit - tehát adott realitásokat — szemelőtt tartani. A tervezet megítélésénél azonban nem is a realitás—nem realitás a főkérdés. A Dunai Szövetség mindenekelőtt ideológiatörténeti szempontból bír rendkívüli jelentőséggel. Első ízben jutott el tudatformáló súllyal bíró, nagyformátumú magyar politikus oda, hogy a történeti Magyarország integritásának kérdését a szomszéd népekkel való megegyezéssel kapcsolja össze. A Dunai Szövetség a magyarság számára egy „kisnépi nemzettudat" kialakításának irányába tett lépés, mely az egyes népeket nem állítja hierarchiába, hanem egyenrangúként egymás mellé helyezi őket, felvillantva ezzel a magyarság számarányához, gazdasági erejéhez, Kelet-Közép-Európa már érezhető átalakulási tendenciáihoz jobban igazodó, tehát egy egészségesebb nemzeti közgondolkodás kialakításának lehetőségét. Ezzel szemben viszont a dualizmusban kiteljesedő „nagynépi nacionalizmus" hierarchiába rendezte az egyes népeket, s a magyarságot ennek csúcsára helyezte. De a számbeli gyengeség és a külső veszélyeztetettség tudatától hajtva a magyar nemzetet egyúttal egy másik hierarchiába is beillesztette: egy védhatalomba, tehát a Monarchiába, amelyre később azután nagyhatalmi elvárásokat is rávetített. 1867 előkészületei idején a kiegyezők még maguk sem tekintették örökéletűnek a Monarchiát. Eötvös naplójában világosan jelzi, hogy egy erőgyűjtési időszaknak, átmeneti megoldásnak kell a dualizmus, s a magyarság helyét a közepes nagyságú független népek között kell megkeresni. Az akkori európai viszonyok a Monarchiának, s ezzel a magyar nagynemzeti nacionalizmusnak kedveztek hosszú évtizedeken át. De a századforduló utáni fejlődés azt is jelzi, hogy ami egy adott kor történetében realitás volt, nem kezelhető pozitív abszolutumként egy későbbi kor történetírásában. Végül van Kossuth tervezeteinek egy még mindig kevéssé méltatott mozzanata: a helyi, alsószintű autonómiák gondolata. Akkor, a saját államiság mindent megoldó képes-