Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

BESZÁMOLÓ 1269 tüzetes elemzés keretében — a Honvédelmi Bizottmány és az 1849. április 14-ig legálisan működő hadügyminisztérium viszonyát. Kossuth érdemei és politikai törekvései mellett őszintén szembe kell néznünk tévedéseivel is. Kossuth 1848/49-es szereplése mellett tudományos hitelességgel értékelnünk kell Görgey szereplését, Nyáry Pál, Szemere Bertalan, Batthyány Lajos törekvéseit, egybevetve a mögöttük álló társadalmi bázissal, mert a legszebb Ilitek és legragyogóbb elvek történelmi realitása sem több annál, mint amennyit a mögéje felsorakozó társadalmi rétegek — forradalmi harcok közepette — fegyverrel a kézben, életük kockáztatása árán is vállalni képesek. Szükséges ezt elvégeznünk, mert ha mindaz cáfolhatatlanul igaz, amit Spira 1848/49-es koncepciójában elénk tár, akkor az 1848/49-ben felszabaduló, a forradalmat és szabadságharcot vállaló társadalmi erők Magyarországon Európa egyik legdemokratikusabb polgári berendezkedését is képesek lettek vona megvalósítani, ha szubjektív akaratok és egyéni bűnök ezt meg nem akadályozzák. De hadd ne folytassam tovább ezt a túl merész következtetést. Spira forradalmi koncepciója bizonyára sok történészt serkent meditálásra, talán még többet újabb kutatások, elemzések elvégzésére, mert meggyőződésem, hogy 1848 ezúttal túlzottan elvi síkon mozgó modellje, a korrekcióra ösztönző, reformkori szintézis és számos kérdés feldolgozásának hiányával is összefügg. így történhet, hogy törvényszerű tendenciákat személyek érdemének vagy bűnének tulajdonítunk, túlzottan szabadon értelmezve az alternatívák közötti választási lehetőséget. S ez olykor nimbuszok és átkok történeti szereplőkre aggatására kényszeríti akaratlanul is a történetírót. A szabadságharc bukását követő időszak két kossuthi dokumentumának az elemzéséhez szeretnénk még néhány gondolatot fűzni. Az 1851-es alkotmánytervhez és a Dunai Szövetség tervéhez. Vitathatatlanul igaz Szabad György megállapítása, hogy a 19. század legdemokratikusabb magyar alkotmánytervét dolgozta ki Kossuth 1851-ben, bár a tisztán demokratikus elvek mellett én feudális közigazgatási és államhatalmi motívumokat is vélek a kossuthi demokrácia hátterében meghúzódni. Legnagyobb érdeme e tervezetnek, hogy elvben kísérletet tesz a magyarság és nemzetiségiek konfliktusának feloldására, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a kompromisszum nem múló egymásratalálás lett volna-e? ! Akár az ország föderációs átszervezése is, nem társult volna-e későbbiek során az anyaországi nacionalizmusok nemzetiségieket vonzó hatásával? ! Ezek a fenntartások azonban éppúgy elméleti konstrukciók, mint maga az alkotmánytervezet. Nem volt még ország a történelemben, ahol a demokratikus vívmányokat ne a tömegek nyomására hagyta volna jóvá a mindenkori uralkodó osztály. Márpedig Magyarország társadalma éretlen volt ilyen demokrácia meghonosítására, alulról jövő kikényszerítésére. Talán nem véletlen, hogy a polgári demokratikus elméletek és eszmék nálunk csak a 20. század elején hódítanak teret, és akkor is viszonylagosan szűk társadalmi rétegre korlátozódva. Hasonló fenntartásaim vannak, elismerve minden pozitívumát, a Dunai Szövetséggel kapcsolatban is. Amint az alkotmánytervezet nem tekinthető a kiegyezés utáni államberendezkedésünk reális ellen-alternatívájaként a magyar és a közép-kelet-európai országok gazdasági és társadalmi életének fejletlen volta miatt, a Dunai Szövetség tervezete még kevésbé töltheti be a reális alternatívát 1867-tel szemben. Szép szándék és tiszta hit nem elegendők politikai átrendezések realizálásához. Nemcsak abban látom én a tervezet kivihetetlenségét, hogy egyik érdekelt nemzet uralkodó osztálya sem fogadta el, hanem