Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI
BESZÁMOLÓ 1267 dalomnak csak a kezdő lökést voltak hivatva megadni, ha olyan felbecsülhetetlen helyzeti energiával rendelkeztek. Való igaz, hogy április derekától május elejéig a radikálisok visszatérő érve, hogy a bécsi udvar nem nyugszik bele a forradalmi vívmányokba, támadni fog, sőt azt is hangsúlyozták — éppen Vasvári —, hogy az itáliai eseményektől függ a támadás időpontja, de aligha számítottak fegyveres beavatkozásra, mert ha ez április közepétől meggyőződésük, amit Spira a Marczius Tizenötödikéből citált idézetekkel bizonyít, akkor számomra érthetetlen a Marczius Tizenötödikének szeptember 10-e után megszaporodó cikkanyaga arról, hogy a fegyveres támadás lehetőségére ők sohasem gondoltak. A felgyorsult események és ennek következtében a radikálisok megszaporodó, de nem mindig következetes megnyilatkozásai, egymással is polemizáló újságcikkei, naplóbejegyzései engem arról győztek meg, hogy 1848/49 folyamán alig volt olyan mozzanat, a Béccsel való fegyveres konfliktus vállalását leszámítva, amit akár a márciusi fiatalok, akár a Madarász-Teleki által szervezett radikálisok valóban jól előre láttak és következtes politikájukkal eldöntöttek volna. Ezért nem tudok egyetérteni Spirával, amikor Varga János elemzéseit jegyzetanyagában azzal a sommás ítélettel teszi félre, hogy „túlzottan elmossa" a radikálisok és liberálisok közötti lényegi különbségeket. Hasonlóan érdemtelen gesztussal hárítja el Spira Urbán Aladár 1848-ról szóló tanulmányainak fontos megállapításait is. Az elmondottakkal összecsendülő kételyeim támadtak a Batthyány-kormány politikájának egyoldalú illúzióvá és csak az ellenforradalommal való egyezkedésre degradálásával kapcsolatban is. Igaz: Batthyány és hívei politikai szereplésük első percétől kételkedtek abban, hogy Magyarország egyedül megállhat Európában, s ezt a forradalmi hullám európai méretű fellendülése során is vallották. Ennek ellenére talán túlzott Spirának az az állítása, hogy a Batthyány-kormány az európai forradalmak legtöbbjével „együttműködni sem törekedett", amikor maga bizonyítja, hogy követet küldött Franciaországba, Frankfurtba, igyekeztek az olaszokkal kapcsolatot teremteni, diplomáciai elismerésre szerették volna bírni Angliát. Mindenképpen a Batthyány-kormány illúziója és bűne volna az, hogy a nemzeti önzésekre koncentráló polgári forradalmak a 19. század során soha nem találtak egymásra? Hogy végül a franciák is elutasították a magyarok közeledését, akárcsak az angolok, mint ahogyan Frankfurtban is bécsi kérésre megszakították Szalayval a kapcsolatot? ! Ha illúzió volt a frankfurtiakkal való szövetkezés reménye, akkor ez nemcsak Batthyány, hanem Kossuth illúziója is volt. Ilyen meggondolásokból kényszerülök eltöprengeni Spira Kossuth személyéhez kapcsolódó eszmefuttatásain is. Ha annyira bizonyos volna is, mint ahogy Spira állítja, hogy Kossuth mindenben és mindenkor helyesen látott, még helyesebben cselekedett, miért kell minden vele szemben érvelőt okadatolt elemzés helyett etikailag kikezdeni? ! Miért kell Nyáryt 1848/49-es politikai pályájának ismerete nélkül egyszerűen törtetővé, hatalomvágyóvá degradálni? ! Mészáros Lázár politikai magatartását összemosni Esterházy Páléval, miért kell Görgeyt már felléptetése előtt mindenáron békét kötni akaró hadvezérnek feltüntetni? Hogy aztán újra felelevenedjen az oly sok vitát kiváltó áruló-minősítés? Miért kell Kossuth politikájának helyességét olyan nyilvánvaló tévedésekkel erősíteni, mint az 1849. január 2-án Szolnokról Csányi Lászlóhoz keltezett levele a Windischgrátzhez menesztett békeküldöttség eljárásának biztos sikertelenségéről, amikor azt 1848. december 31-én Deák az országgyűlés előtt két felszólalásában is bizonyította. Miért kell 11*
