Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1264 BESZÁMOLÓ alatt a figyelemmel kísért hat könyvesboltban több mint 650 kötet kelt el, s ebből kb. 550 került magánvásárlók kezébe, akik nyilvánvalóan túlnyomó többségükben a korábban megjelent 7. és 8. kötetet is megszerezték. Az új és nagyméretű történeti összefoglalás tehát a szakértelmiségiek és más érdeklődők széles körének könyvespolcára kerül, még szélesebb olvasói körben válik folyamatos, esetleg alkalmi olvasmánnyá, így évtizedekre nagy befolyása lesz, lehet a történeti közfelfogás alakulására, az iskolai történelemoktatásra. Joggal remélhető, hogy nem válik oly mértékben vitrindíszítővé, mint annak idején még a millenniumi, Szilágyiféle tízkötetes, vagy a Hóman-Szekfű-féle hatkötetes összefoglalók, bár e korábbiaktól sem lehet elvitatni az erőteljes hatást a korabeli történeti gondolkodásra. Ilyen nagy tudományos vállalkozásra egy-egy tudományág történetében ritkán kerülhet sor. A hazai történettudományban ez a vállalkozás már akkor is indokolt lett volna, ha pusztán csak a tudomány belső, autochton fejlődésére és teljesítményére kellene tekintettel lennünk, arra a jelentős ismeretgyarapodásra, amely a Hóman-Szekfű vállalkozás óta eltelt közel fél évszázad alatt bekövetkezett. Azonban az 1945. évi felszabadulással, a szocialista társadalom felépítésével gyökeresen megújuló marxista-leninista alapozású tudományos életünk - ezen belül az újjászülető, s különösen az utóbbi másfél-két évtizedben a kutatás hagyományos és új területein feltárt eredmények — sürgetően vetették fel egy nagyobb szabású összefoglaló magyar történeti munka megírását. Már-már a rokon- és szomszédos tudományszakok eredményei és vállalkozásai maguk is sürgették ennek az összefoglalásnak a megszületését, hiszen sem az irodalomtörténet, sem a művészettörténet, sem a néprajz nem hagyhatja figyelmen kívül a bizonyos értelemben centrális funkciót betöltő történettudomány eredményeit. A magyar irodalomtörténet szakmánkat jócskán megelőzve tető alá is hozta a maga összefoglalását hat kötetben, a művészettörténészek nagy vállalkozása most érlelődik (nyolc kötetes összefoglalót terveznek!), s a magyarság néprajzának több kötetes szintetikus összefoglalója is a megvalósulás útján van. A történészek vállakózása tehát a tudomány belső feltételei és teljesítményei alapján is teljesen indokolt volt, egész hazai tudományos és szellemi életünk vonatkozásában egyúttal kívánatos, hovatovább sürgető. Nyilvánvaló, hogy ilyen nagyszabású vállalkozás nagy felelősséggel is jár. Ezzel tisztában voltak a szakemberek, s az összefoglalás szerkesztésével megbízott intézmény, az MTA Történettudományi Intézete is. A felelősség és a minél színvonalasabb teljesítmény érdeke is azt kívánta, hogy a kötetek, az egyes korszakok megírásába minél több, a tudományos részeredmények kimunkálásában is derekas részt vállaló és eredményt felmutató szakembert kapcsoljanak be. Még annak a veszélynek az árán is, hogy a népes szerzői közösségek foglalkoztatása törvényszerűen növelni fogja a szerkesztés gondjait, nehezíti majd a kötetek és az egész vállalkozás olyan mértékű felfogásbeli, szemléleti, de nem kisebb mértékben ábrázolásbeli, szerkezeti, stiláris stb. összehangolását, ami egy szintézistől joggal megkívánható. Utólag megállapíthatjuk, hogy ennek a kívánalomnak nem sikerült töretlenül megfelelni, s egyes esetekben túl nagy engedményeket tett a szerkesztés egyes szerzőknek, pedig itt a nagy mű hatását, funkcióját, rendeltetését kellett volna jobban szem előtt tartani. Bármilyen mértékben is szimpatikus az a magyarázat, mely szerint a kötetekben található eltérő, sőt ellentmondó vélemények jól példázzák tudományszakunk nyitott és demokratikus légkörét, a valóságosan is fennálló nézetkülönbségeket egyes kutatók, iskolák, csoportok között, ehhez a nyereséghez mérve