Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI
BESZÁMOLÓ 1247 hagyományos periodizáció módszerénél, amelyikben, mint ismeretes, politikatörténeti ún. esemény-tények képezték a korszakhatárokat? Vajon nem kell-e a marxizmusnak az egyes társadalmi formációk váltásáról kialakított tanítását a nemzeti történelem korszakokra bontásánál is jobban figyelembe venni? Ugyanakkor joggal merülhet fel ezzel szemben a praktikus ellenérv is: bár igaz, hogy a döntő társadalmi, gazdasági folyamatokat igen ritka esetben lehet egy-egy évszámmal jelölni, mégis a többkötetes szintézisek mindig egyértelmű kronológiai határok kijelölését kívánják. Ε tekintetben a végül is kialakított periodizációs elv kétségtelenül bizonyos kompromisszumot jelent: a kötetek határai egyegy politikatörténeti eseményhez igazodnak, mégis a kifejtés során a kötet utolsó vagy kezdő fejezetében a szerzők, egy-egy lényegesnek tartott eseménysor, folyamat összefüggéseinek bemutatása érdekében időben előreszaladhatnak későbbi, vagy visszanyúlhatnak korábbi időszakokra is. Különösen a feudalizmuskori magyar történelem periodizációjánál vetődtek fel élesen ezek a kérdések. Az teljesen egyértelmű volt, hogy az I. kötetbe (fősz. Székely György akadémikus) a magyarok őstörténete, a későbbi magyar állam területének honfoglalás előtti története s a korai feudalizmus magyarországi időszaka kerüljön. De kevésbé volt egyértelmű, vajon a politikatörténeti határ (a tatárok 1241. évi hadjárata, a muhi vereség) mennyiben választhatja el megnyugtatóan ezt a kötetet a virágzó feudalizmust tárgyaló II. kötettől (főszerkesztő Elekes Lajos akadémikus.) Ha tartjuk magunkat ehhez az időponthoz, akkor a II. kötet időtartamát jellemző és a magyar történelem későbbi menetére is sokban meghatározóan kiható alapvető társadalmi és gazdasági folyamatok megindulása — a jobbágyság egységesülése, ugyanakkor az egész magyarországi feudalizmusban specifikusan nagy szerepet játszó köznemesség renddé szerveződése -, a kezdetek indítékainak kifejtése szükségszerűen az I. kötet kronológiai határai közé tartozva, oda kerülnek. De a muhi csatavesztés mint kezdő időpont nem problémamentes korszakhatár a 13—15. századot tárgyaló II. kötet részére sem, hiszen a 13. századra jellemző nagy államszervezési eseménysorok csak 1241 után indulnak meg; nem is szólva arról, hogy a 13. század „kezdeményei"a társadalom-, gazdaságtörténelem terén szintén csak a későbbi századokban teljesednek ki, s csak az ottani tárgyalásnál mutathatók be eredményeikben. - Sok vitát váltott ki az előkészítés során a minden korábbi magyar történeti szintézis „szilárd" periodizációs pontja, a mohácsi csatavesztés is (1526). Az állam történetét tekintve: az ország három részre szakadása (a magyar király ellenőrzése alatt maradó Észak- és Nyugat-Magyarország; a török megszállta központi és déli területek; az önálló erdélyi fejedelemség) még csak több évtizeddel Mohács után kezdődött meg. Ugyanakkor - maradva az államtörténeti szempontoknál — a feudális magyar állam intézményeinek bomlása már jóval Mohács előtt, Mátyás király halála után megkezdődött. És az újabb kutatások azt is igazolták, - hogy tovább soroljuk a hagyományos mohácsi korszakhatár elleni érveket —: a polgári történetírás végül is vezető szárnyának azon gondolatmenete, amelyik az 150 éves török megszállást tekintette a magyarországi gazdasági-társadalmi elmaradás egyedüü okának, s ezért a mohácsi csatavesztést a saját logikája szerint a magyar történelem mintegy vízválasztójává tette, nem tartható. Bebizonyosodott: a magyar társadalom fejlődésének gyengesége a nyugat-európaival való összehasonlításban már a korábbi századokban világosan megmutatkozik, többek között a polgári és városi fejlődés gyengeségében, a nemesség szerepének mind erősebbé válásában. A második jobbágyság magyarországi történetének vizsgálata pedig a földesúri gazdálkodás, a
