Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

1248 BESZÁMOLÓ jobbágyparaszti fejlődés történetünket meghatározó voltát emelte ki. S ez utóbbi, melynek kibontakozása a 16—18. századra esik (vagyis az 1526 utáni történelmet tárgyaló III. kötet időhatárai közé), szerves folyománya a jobbágyparaszt és földesúr viszony alakulásának a 15—16. század fordulóján, s nem utolsósorban az 1514. évi (tehát 1526 előtti, a II. kötetben bemutatásra kerülő) Dózsa György vezette nagy magyarországi parasztháború leverésének. Nem kevesebb — ha nem is általános, de a nemzeti történelem menetét érintő — szemléleti elemet tartalmazott a III. és IV. kötet határának megvonása (főszerkesztő: Pach Zsigmond Pál, illetve Ember Győző akadémikusok). A török kiűzése Magyarországról (1699), a Habsburg-ellenes Rákóczi szabadságharc kitörése (1703) vagy leverése (1711) legyen a határ? A korábbi történetírásban e kronológiai határok közötti választás mindig összefüggött a Habsburg-uralom, a Rákóczi-szabadságharc megítélésének kérdésével: ahogy a függetlenségi harc bukását korszakindítónak választó álláspont kapcsolatban áll a Habsburgok 18. századi konszolidációs politikájának erősebb kiemelésével, s azzal a felfogással, hogy a legjelentősebb magyarországi függetlenségi harc amolyan része és következménye volt csak a török utáni új ország-berendezkedésnek, addig a függetlenségi harcaink jelentőségét hangsúlyozó történetfelfogás a függetlenségi harc megindulásánál kereshet periódushatárokat. Érzékeltetni akarván, hogy a Habsburgok 18. századi uralma mintegy reakció volt — szerinte - a függetlenségi harcokra. A többszöri vita, valamint azután, hogy a kezdetben választott „ölelkező periódushatár" tarthatatlan volta a szerkesztésnél bebizonyosodott, a periódushatár 1686-nál (Buda viszavétele a töröktől) rögzült. Ugyanakkor a kötet befejezése rövid kitekintést tartalmaz a török végleges kiszorításának másfél évtizednyi eseményeire, 1699-ig. A 18. századot tárgyaló IV. kötet pedig röviden visszautal a Rákóczi-szabadságharc előzményeit képező belső harcokra. A kapitalizmuskori kötetek elválasztása — amely mögött a feudalizmuskori kötetek esetéhez hasonlóan a periodizáció elvi-elméleti problémái állnak — kézenfekvőbb és a marxista történetírásban kialakultabb volt. Összefügg ez kétségtelenül azzal, hogy a magyar marxista történetírás felszabadulás utáni történetében a korábbi történetírással való összehasonlításban a legnagyobb eredményeket az új- és legújabbkor kutatása terén érte el. És összefügg mindez azzal is, hogy a kapitalizmuskori Magyarország történetének korszakhatárai jobban igazíthatóak az egyetemes történeti korszakváltásokhoz. Ezért is a sorozatszerkesztőség úgy döntött, hogy nem a periodizdlás lehetőségen tűzi vitára — mint azt a feudalizmuskori kötetek esetében tette (Vö. erre Vita a feudalizmuskori magyar történelem periodizációjáról. Bpest, 1968. 183 1. Értekezések a történeti tudományok köréből 45.) —, hanem a kapitalizmuskori magyar történelem főbb elvi kérdéseit. Az ezeket megfogalmazó terjedelmes tanulmány („Gazdaság, társadalom, társadalmi-politikai gondolkodás Magyarországon a kapitalizmus korában", szerzői: Hanák Péter, Lackó Miklós, Ránki György) részben exponálta a magyar történetírásban a korszakról kialakult vitakérdéseket, részben pedig kísérletet tett az újkori magyar történelem elvi alapjának megfogalmazására. A Magyarország története eddig elkészült kötetei és kéziratai bőségesen szállítják az esettanulmány-lehetőségeket a történetírás fejlődése belső törvényszerűségeit kutató számára. Nem utolsósorban a tekintetben, hogy a történetírás mennyire a korábbi eredmények állandó újraalkotásának tudománya, ahol a kijegecesedettnek látszó eredmények, már koncepcióba-foglalásuk közben is meghaladottá válnak, vagy módosításra szorulnak. Bármekkora gonddal történt is például a kapitalizmuskori kötetek koncep-