Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

BESZÁMOLÓ Glatz Ferenc: SZÁMVETÉS (Eredmények, tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) Historiográfiai megjegyzések A történetírás története arról tanúskodik, hogy egy-egy történeti összefoglaló megszületése, a nemzeti történelem szintetizálása mindig összefüggésbe hozható egy tudománytörténeti és egy köztörténeti mozzanattal. Akár a 19. századi nagy nyugat-európai szintéziseket, akár a 20. század polgári vagy marxista összefoglalásait nézzük is, a beható historiográfiai vizsgálódás megtalálhatná mind a szaktudományos számvetés — a tudomány belső fejlődéséből következő áttekintés -, mind a társadalom, a politikai-ideológiai élet, a közgondolkodás igényét a nemzeti történelem főbb kérdéseinek végiggondolására. Kétségtelenül jól érzékelték a magyar történetírás vezető egyéniségei (mindenekelőtt az azóta elhunyt Molnár Erik akadémikus, a Történettudományi Intézet akkori igazgatója) az 1960-as évek közepén (1964) a társadalmi-politikai elvárásokat történetírásunkkal szemben, amikor a magyar történelem megírását javasolták tíz kötetben. Az ideológiai-szellemi életben a marxizmus alkotó művelésének kibontakozása, a magyar társadalomban és a munkásmozgalomban jelentkező sok vitatható vagy megkövesedett nézettel való őszülte szembenézés igénye egyrészt megkövetelte, hogy nemzeti történelmünk minden korábbinál részletezőbb összefoglalóját elkészítsük, másrészt az egészséges vitaszeüem kibontakozása lehetővé is tette a nemzeti történelem egyes korszakaihoz, jelenségeihez tapadó történeti-politikai vitás kérdések nagy részének feloldását. Hiszen közismert, hogy a történetírásban minden korszakban ideológiai-politikai töltést kapott a nemzeti (vagy egyetemes) történelem egyes alakjainak, de még inkább folyamatainak kiemelése esetleg félreszorítása, értékelésének mikéntje. Mindezzel szoros kapcsolatban álltak a történettudománynak, mind szaktudománynak belső kérdései. A marxista történetírás Magyarországon igen gyors fejlődésnek indult, kiváltképpen 1949 után. Mindenekelőtt a magyarországi kapitahzmus előtörténetének és történetének egyes alapkérdései áUottak az új feldolgozások középpontjában. Az új marxista kutató gárda felkészültségbéli hiányai, „gyermekbetegségei", és egyidejűleg a társadalomtudományokban is ismeretesen eluralkodó dogmatizmus igen erősen hozzájárultak ahhoz, hogy a marxista történetírás elsősorban a történelmi fejlődésről általánosságban adott és kidolgozott elméleti tézisek szintjén fordult szembe történetírásunk korábbi évtizedeinek eredményeivel. A történeti kérdések konkrét kidolgozása, valamint a szaktudomány eszköztá*A szöveg kibővített változata a Magyarország története munkálatainak összefogásával megbízott MTA Történettudományi Intézete tervbeszámolójához készített jelentésnek.