Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I

118 HERMANN ZSUZSA évszázadra, az Árpádokig visszanyúló privilégiumai felett, és valamennyiüket, polgárt és parasztot egyaránt a jobbágyok alapvető földesúri szolgáltatására, a kilenced fizetésére szorítani. „A Saxonibus none frugum bladorumque et vinorum exigerentur." Mindössze nyolc szó, ami a szász polgárból jobbágyot, a privilegizált szász közösségből jobbágyi települést farag. Merész javaslat volt, vitathatatlanul, de nem egészen eredeti. Ha a vágyak következetes végigvitelét és nyersen világos megfogalmazását nem is tagadhatjuk meg alkotójától, a javaslat alapjaiban nemcsak egyéni elképzelését tükrözte. Kettős nemesi ostor csattant itt a szászokon: a királyi jövedelmek rendezésére tett erőfeszítések összefonódtak azzal a Mátyás idejére visszanyúló törekvéssel, hogy a városi polgárokat — a polgári szőlő- és földbérlőket — a kilenced fizetésére kötelezzék. A követelés háromszor kapott hangot a Jagelló-kori törvényekben, ami önmagában is bizonyítja, hogy egy fontosnak tartott, de nehezen megvalósítható programpontról volt szó: először 1498-ban, majd a következő húsz esztendőben még kétszer — 1514-ben és 1518-ban — rendelte el egy-egy országgyűlési határozat, hogy valamennyi városlakó kilencedet adjon a földesúrnak, akinek birtokán szőlője vagy szántóföldje van.1

5 Magát a kilencedet, mint ismeretes, azzal a céllal kívánták 1351-ben a jobbágyok egységes szolgáltatásává tenni, hogy az enyhébb terheket ígérő birtokok csábítását kiküszöbölve, útját állják a jobbágyok költözésének.1

6

1492-ben, II. Ulászló uralkodásának harmadik évében, abban az időben tehát, amikor a nemesség nem nyirbálta még meg az urak korlátlanná vált hatalmát, az országgyűlés dekrétumába iktatta a kilenced behajtását elrendelő nevezetes törvénycikket is. Szó szerint megismételte az 1351. évi 6. artikulust, amelynek lényege: minden birtokosnak, királynak, királynénak, prelátusoknak, báróknak és nemeseknek valamennyi jobbágyától — kivéve a fallal körülvett városokban lakókat — azok terményeinek kilenced részét kell behajtania. A rendelkezés kiterjedt tehát a fallal körül nem vett városok és mezővárosok lakóira, itt azonban megállt. „Exceptis civitatibus muratis" — kivéve a fallal körülvett városokat: ezeket a szavakat kérdőjelezte meg â harcba lendülő nemesség. Olyan következetes nyíltsággal azonban sohasem jutott ez dekrétumaiban kifejezésre, mint Werbőczi tervezetében. Elgondolkodtató az a fogalmazásbeli finomság is, amelyre Szabó István hívta fel a figyelmet: a jobbágyokat illető törvényekben a kilenced behajtásáról esett szó, a városokat érintőkben a kilenced fizetéséről, az előbbi esetben a földesurakat a kilenced szedésére, az utóbbiban a városlakókat annak adására kötelezték.1 7

Nos, Werbőczi szerint a szászoktól a kilencedet be kell hajtani, ő jobbágyokról írt. Valójában pedig a szászokat kétszeresen vette körül az a bizonyos fal: nemcsak városaik tényleges (és erős) falai védelmezték őket, hanem a szász közösség, városok és falvak egyetemes privilégiumai is. Jelképesen városi falak voltak ez utóbbiak is, alapjukat az Andreanum, II. András király 1224-ben adott privilégiuma, e „lényegében széles méretekre szabott városi kiváltságlevél"1

8

vetette meg, és még szélesebb keretek között a városokéihoz hasonultak a továbbiakban is. 's

Mályusz E.: Az 1498. évi 41. törvénycikk. Századok. 64. 1930. 809-839. 1 ''Szabó I.: Jobbágyok - parasztok. Bp., 1976. 151-158, 187. 1 ''Szabó I.: i. m. 199. (183. jegyzet.) 1 'Mályusz Ε.: A középkori magyar nemzetiségi politika. Századok. 73. 1939. 398.