Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1187 tolicizmus vezető szervezeteként jelent meg, de - minden korábbi ellenségeskedés mellett és ellenére — végső soron mindig is olasz intézmény számba ment. S ez az olasz Vatikán az 1930-as években — kisebb-nagyobb viták és illetékességi csatározások közepette — nagy megértést tanúsított Mussolini rendszerének az olasz imperialista érdekeket érvényesítő vállalkozásai iránt. Néhány következtetés Négy önkifejlődés útján keletkezett náci, illetve fasiszta ideológia genezisének vizsgálatából indultunk ki. (Nem vettük figyelembe az Action Francai se-t, mert ennek radikális konzervativizmusból fasizmusba való átcsapása nem következett be, s a részben belőle kiágazó fasiszta kísérleteket már külföldi példák is inspirálták.) Analízisünkből leszűrhető, hogy ezek az ideológiák vagy tőlük függetlenül teljes egészében felépített gondolati rendszerre telepedtek rá, vagy hozzájárulásuk nélkül keletkezett társadalomelméleti motívumokat kombináltak több-kevesebb sikerrel új egységgé. Legbiztosabb támaszuk az esetek többségében a radikális konzervativizmus vulgáris formája, de bázisukul szolgálhat a nacionalizmus másmilyen alakja is. Az olasz fasiszta ideológia különböző, bár egyöntetűen a nacionalizmus felé közelítő elemekből lépésről lépésre, az európai, az olasz és a fasiszta csoporton belüli helyzeteknek megfelelően fejlődött, de mielőtt első igazi sikereit aratná, kétségkívül rátalál a sorokat kiigazító, jövőt, perspektívát jelentő céltudatra, a nemzetre, mint végső létezőre, s érdekének képviseletére, mint a történelem értelmére. Az osztrák-német náci ideológia története arról tanúskodik, hogy azonos ideológiai tartalom lényegében változatlan formában egy adott történelmi helyzetben jelentéktelen és viszonylag elszigetelt maradhat, s egy másikban hatékony erővé válhat. Az új helyzetben azonban az ideológiával mégis történik valami. A hatalomszervező akarat, amellyel találkozik, messianisztikus ígérettel ruházza fel, primitív, célirányos, új alakzattá formálja, s a modern szervezéstechnika mellett ez a tény segíti elő — már ha elősegíti -, hogy eljusson ahhoz a - szintén az új helyzet által felduzzasztott - tömeghez, társadalmi közeghez, amely erre a hitjellegű ideológiára szükséget érez. Ügy tűnik, ahhoz, hogy ez megtörténjék, nem elegendő sem maga az ideológia, sem egy fasiszta csoport erre irányuló akarata, hanem magában a szituációban kell, hogy erre lehetőség kínálkozzék. A szituáció részben teremtő, részben átalakító, hangsúlyt adó, részben „lehetőséget" teremtő és korlátozó jelentőségével találkoztunk a többi esetekben is. Véleményünk szerint az olykor azonosságig menő kontinuitás egyúttal az eszmei elavultság hordozója. A náci és a fasiszta ideológiák a maguk idején is többnyire téves eszmék vulgarizált változatai, amelyeket cselekvési, hatalmi motorrá alakítottak át, s amely éppen ezért megvalósulása folyamatában meg is szűnik ideológia lenni, még ha ideologikus manipulatív hatását meg is őrzi. Az eredeti gondolatokat, amelyek a válság tényeit a maguk módján regisztrálták, és a fennállót bírálták, vulgarizálok építették ideológiává (a nácizmust, fasizmust részben megelőzve, részben vele együtt), s amikor az aktuális politikai mozgalom ezt működésbe hozta, az ideológiát a politika szolgálólányává változtatta át. A tömeget ugyan a szervezeti aktivitás mellett az ideológiai cél mozgósította, a politikai cselekvésben azonban távolról sem az eredetileg megfogalmazott „ige" öltött 7*
