Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI

1188 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS testet. A náci és a fasiszta valóság tendenciáját tekintve, egyre szűkítette az ideológia szociális tartalmát, s a totalitásra irányuló tendenciát eró'sítette a mindenkori lehetőségek határai között. A nációba, és inkamációjába, az államba helyezett totalitás tagadása a liberális, racionális, az individuumra építő társadalomszemléletnek és politikai szisztémának, de olyan társadalmi közegekben, amelyekben e társadalomszemléletnek sem átélésére, sem gyakorlati politikai megvalósítására a szó igazi értelmében soha nem került sor. Az erre irányuló kísérletek a társadalom vezető erőinek jobboldali hangoltságába és a überalizmussal kapcsolatos veszélyérzéséből eredő ellenállásába ütköztek. A nácizmus és a fasizmus éppen ezért, ha általános európai értelemben liberalizmuson túli jelenség is (1. Nolte felfogását), egyúttal prevenció is vele szemben. Prevenció az 1918 utáni helyzetben különösképpen azért, mert ezekben a társadalmakban felmerül a liberalizmus nyitottsága a szocialista forradalom irányában, s ennek az utóbbinak eltorlaszolására a gátakat - úgy tűnik — alaposan előre kellett vonni. Bizonyos mértékig tehát arról is szó van, hogy a szocialista forradalom fenyegető veszélyével szembeni prevenció terjed ki a liberalizmusra. Éppen ezért az a benyomásunk, hogy a nácizmus és a fasizmus által átvett — ütöttkopott, elavult, tákolt, összefércelt - ideológiáknak végső fokon az értelmet, a hatékonyság lehetőségét ennek a sokat emlegetett új szituációnak éppen az a vonása biztosította, hogy telve volt a társadalmi forradalom veszélyének érzetével. Ennyiben a nácizmus és a fasizmus mindenképpen „bolsevizmuson túli", sőt elsősorban az, mert e nélkül a motívum nélkül egyáltalán nem fogható fel és nem képzelhető el. Mindazonáltal nem azonos a proletár forradalom prevenciójával, hiszen a bolsevizálódás megelőzéseként számos poütikai eljárás elgondolható. Mindamellett a preventív ellenforradalom minősége azért sem tölti ki jellemét, mert olykor a veszélyérzet inkább képzelt, mint valóságos, olykor pedig a fasizmus nem preventive, hanem egy valóságos ellenforradalom folyamatában, vagy esetleg azt követően is létrejöhet. Nacionalista, többnyire misztikus totalitáson nyugvó ideológia, amely a liberalizmus és a demokrácia útjait vágja el azért, hogy a szocializmus útjait is elvághassa. Elemzésünk során kiderült, hogy magától értetődően mindegyik náci és fasiszta áramlat jelene meUett saját nemzeti múltja által is meghatározódik, ez azonban mégsem jelenti egy-egy kultúra „szükségszerű" befutását az adott áramlatba. Közeli kapcsolatot minden esetben legfeljebb csak a 19. századvég egy vagy több áramlatával tudunk kimutatni, ezek között azonban a legfejlettebb Európa néhány szerzője is reprezentatív helyet kapott. Eszmetörténeti szempontból a nácizmus és a fasizmus végelemzésben az egész európai termésből táplálkozott, amennyiben radikális-konzervatív, fajbiológiai, darwinista társadalommagyarázó elméletek jószerint mindenütt megjelentek. Más kérdés viszont, amelyet a szóban lévő országok 19. századi magaskultúrája állít fel, amennyiben a nácik és fasiszták erre hivatkoztak, ületve amennyiben a fasiszta gondolat eredetét kutató tudósok ezt a magaskultúrát gyanúba keverték, vagy vád alá helyezték. Noha nem kétséges, hogy a gondolkodás története éppúgy szétszakíthatatlan, kontinuitásos folyamat, mint maga az emberi történet, hogy ebben éppen úgy nincsenek tiszta lapok és önmagukban megálló újrakezdések, amint ez egyetlen nép vagy civüizáció történetében sem lehetséges, s ha az is igaz, hogy a gondolkodás története korlátozott autonómia keretében mozog, az eszmetörténet mégsem autonóm és mégsem önmagában meghatározott kontinuitás. Kontinuitása változó helyzetek egymásutánjaként keletkezik. Az adott helyzet minősíti a gondolatot, s a rákövetkező dönti el, hogy a benne rejlő