Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1185 dása a futuristák arditi-mozgalmához, a szocialista párt elleni fellépésekhez, D'Annunzio fiumei vállalkozásához (még ha D'Annunzio és Mussolini viszonya meglehetősen ambivalens volt is) és így tovább. Mindenesetre 1919 őszén Mussolini már a nemzeti érdekek alapján helyezkedik szembe a szociáldemokráciával, s levonja azt a nagyon fontos következtetést, hogy a nemzetietlen szocialista vezetés miatt az új uralkodó osztály szerepére (Paretóra hivatkozik) a munkásosztály nem alkalmas. Ugyanakkor meghirdeti az olasz imperializmus később minimálisnak bizonyuló céljait, vagyis felújítja az olasz nagytőke korábbi imperialista programját. Innen kezdve az ideológiaformálódás útja már meglehetősen kijelölt. A szövetségesek, a társadalmi bázis keresése és megtalálása lépésről lépésre löki tovább Mussolinit mind a nemzeti elv kiterjesztése és imperialistaként való értelmezése, mind pedig a demokratikus princípium elsorvasztása felé. Mussolini azonban még 1920—1921-ben is őrzi szocialista múltjában szerzett tapasztalatait, ami többek között a forradalmi frazeológiában és magatartásformában jelenik meg, de megjelenik abban is, hogy az olasz demokrácia s a giolittizmus minden támadása mellett sem adja fel a demokráciát, mint olyat, mint általános kategóriát, sőt az igazi demokrácia megteremtésére akar vállalkozni. A fasizmus ebben az időben ideológiailag sok lábon jár, s ezt sokáig már csak elméletileg sem lehet fenntartani, de fenntarthatatlanná válik a belsejében felgyűlő társadalmi feszültségek miatt is. Mussolini szeretne „balra" nyitni, közben azonban azon a címen, hogy az olasz néptömeget visszatartsa a mélybe ugrástól, vagyis egy bolsevik forradalomtól, már 1919-ben a szocialista pártot teszi a rohamosztagosok első céltáblájává. Logikusan következik ebből a csúszásból, hogy a forradalmiság társadalmi alapjának elhagyása sorra felveti az osztályok közötti viszony, az államforma és a Vatikán-ellenesség kérdését. Mussoüni engedményei e kérdésekben azt eredményezik, hogy a fasciók 1920. májusi kongresszusán Marinetti, a futuristák vezére átmenetileg szakít Mussolinival. A csúszást csak gyorsította ebben az irányban, hogy Mussolini a fiumei kaland felszámolása után a lehető legrosszabb viszonyba jutott D'Annunzio légionáriusaival. Ezt követi a fasizmus agrárszakasza, mikor is a földfoglaló parasztok ellen fordul, és a déli földbirtokossággal kerül szoros kapcsolatba. Miután azonban az olasz uralkodó osztályok e kifejezetten reakciós csoportjának képviselői megjelennek a fasiszta mozgalom keretei között, hogyan és meddig lehet fenntartani a forradalmi allűröket? Mussoüni az izoláltság tudatában és abban a rossz légkörben, amit az 192l-es választási kampány során kifejtett fasiszta erőszak kiváltott, megkísérelte az újranyitást a baloldal felé, s a szocialistákkal megkötötte az úgynevezett pacifikálási paktumot. Ez azonban saját mozgalmán belül teljes válságállapot kialakulásához vezetett. Miután ellentétbe jutott a futuristákkal, a légionáriusokkal és a volt szindikalista csoportok szárnyával, most elfordultak tőle az agráriusokat képviselő személyiségek, Dino Grandi, Italo Balbo és mások. A megbékélés egy újabb nagy ideológiai lépés bázisán történhetett. Mussolini a fasciók mozgalmát párttá alakító 1921 novemberi kongresszuson már minden forradalmiságot félretéve tagadta és elvetette az osztályharc elméletét, s helyette az imperializmus platformjára helyezkedett. Mellesleg udvarolt a liberális államnak, s már távolról sem támadta sem a monarchiát, sem az egyházat. A párt néhány héttel később publikált programja az 1919-es verzió mellé állítva merőben új fasizmusról árulkodik. Nem az a metamorfózis a legfontosabb ebben az új programban, ami a demokratizmus, a szociális követelések rovására és az imperialista követelmények javára végbe-7 Századok 1981/6
