Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI

A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1159 mutatni, s annál is kevésbé, mert programjának gerince, az expanzió végrehajtása gyakorlatilag azokat a nagytőke-ellenes intézkedéseket, amelyeket ebből a célból felvetett, nem tette lehetővé. Külső expanzió és a „tömegek" tőkekorlátozás révén megvalósítandó védelme feloldhatatlan ellentmondást tartalmazott. Egyéb elgondolással pedig a nácizmus nem rendelkezett. Korszerűtlen tehát ez az ideológia azért is, mert míg a társadalom belső feszítő erőinek feloldása helyett ezek állami elnyomását tervezi, az államot a külső és belső agresszió megszervezésének jogaival akarja csak felruházni anélkül, hogy gazdasági tennivalókra általános értelemben elkötelezné. A nácizmus a gazdaságfejlesztés felelősségét nem vállalja át, s a náci ideológia gazdaságfejlesztési elveket, gondolatokat nem tartalmaz. A megfogalmazott követelések korlátozásokat és a jövedelemeloszlás állami befolyásolását, némi korrekcióját tartalmazzák. A náci program improvizáltságát, átgondolatlanságát mi sem mutatja jobban, mint hogy még az a törekvés sem tükröződik benne teljességgel, ami pedig a háború alatt a szélsőjobboldalon már megfogalmazódott a háborús kötött gazdasági rendszer fenntartására vonatkozóan. A gazdaság irányításának igénye igen, fejlesztésének igénye viszont a programban fel sem merült; de nem merülnek fel olyan ideák sem, amelyek annak alapvető szerkezeti átalakítására irányulnának. A kapitalizmus fejlődésének szélsőjobboldali reakciója nem megy a rendszer megkérdőjelezéséig, de — érthetően — nem megy odáig sem, hogy annak továbbfejlesztéséről gondolkozzék. Ez is arra utal, hogy olyan csoportok elégedetlenségét fejezi ki, amelyeknek fő törekvése, hogy maguknak biztosítsanak helyet a fennálló szisztéma kereteiben, s méghozzá nem akármilyen helyet. Ettől eltekintve sem indokolja semmiféle alapvető jelenség, hogy gazdaságfejlesztési problémák előtérbe lépjenek. Mind ez ideig a német gazdaság dinamikusan fejlődött (sokak szerint túlságosan és nem szerves módon), egyelőre a liberalizmust senki sem ott bírálja, ahol valóban problémát okoz, vagyis nem annyiban, amennyiben a szabad verseny szervezetlenséget, áttekinthetetlenséget okoz; a kritika melléktünetekre irányul. Átmeneti pénzügyi, hitel, jóvátételi nehézségek megoldásán túl a német gazdaság jövője ebben a szélesebb értelemben senkinek fejfájást nem okoz, aminthogy egyébként egy-két közgazdászt kivéve az egész világon ugyanez a helyzet. A német elmaradottság problémája ebben a vonatkozásban valóban nem is merülhet fel, hiszen Németország gazdasági szempontból már rég nem elmaradott. Ebben az ideológiában „elmaradottnak" kizárólag abból a szempontból tűnik, hogy gazdasági nagyságának megfelelő helyét nem foglalhatja el a nap alatt. A náci ideológia belpolitikai szempontból tehát nemcsak archaizál, de tényleg elavult. Távol attól, hogy 20. századi eszmékre lelne, a német társadalom atavisztikus elemei szólalnak meg benne. Nem egyéb, mint a nagy gazdasági fejlődésben útszélre sodort vagy sodródó csoportok reakciója, dühkitörése, bosszúprogramja, amely a nácizmus jövője szempontjából oly szerencsésen társul a nemzetközi marakodásban magát kisemmizettnek érző vezető gazdasági csoportok bosszúprogramjához. Ami ez utóbbit illeti, tervei és mohósága, s vele együtt a német értelmiségi és középosztálybeli csoportok németségtudata a háború alatt az óriási elvárások hatására tetőzött, hogy a sérelem, a vereség okozta sokk ezután a revánsvágyat a paroxizmusig fokozza. A nagy német világhódítási vállalkozás — ha önmagában és abszolút módon szemléljük — a maga 55 millió halottjával a világtörténelem legtragikusabb komédiája, bár ugyanakkor az európai összképbe helyezve és konkrétan nézve csupán annak a már ugyancsak elavult és értelmet-