Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1145 szociális „gondja" sem volt merőben újkeletű jelenség. Azt a választ, amit Hitler a bolsevizmus kihívására adott, már többen megadták a II. Internacionálé és a munkásmozgalom kihívására. Az említett linzi program például követelte a vasutak és a biztosítók államosítását, a munkaidő normalizálását, a gyermek- és a női munka védelmét, intézkedéseket az „adósrabszolgaság" ellen és különösképpen a parasztság védelmét az eladósodástól, a paraszti örökösödés reformját, öregségi és balesetbiztosítást és így tovább. A Monarchia területén és elsősorban Ausztriában és a cseh tartományokban fellépő pángermanizmus külpolitikailag az Anschluss-irányzat reakciós-agresszív vonalának előképe volt, s mivel eoipso Habsburg-ellenességet tartalmazott, magába foglalta az ausztriai nacionalizmus kettészakadását Habsburg-birodalmi és nagynémet irányzatra. Az utóbbi kiágazásának — és a fasiszta ideológia előtörténete szempontjából a legfontosabb kiágazásnak — tekinthető az 1903-ban megalakult Deutsche Arbeiterpartei, amely a nagynémet nacionalizmust — Schönerer polgári-kispolgári beágyazottságával szemben — első ízben próbálta szervezetten bevinni a munkásosztályba. Ez a párt tette meg Ausztriában a nagy történelmi lépést, amit a nacionalizmus és a szocializmus összekapcsolása jelentett, mert ha az alldeutsch mozgalom fel is vett szociális reformprogramot, a szocializmussal való ilyesfajta és általa nagyon is kétértelműnek tekintett játéktól nemcsak tartalmilag, de verbálisan is elzárkózott. A szakszervezeti mozgalomhoz kapcsolódó DAP előképe volt az olasz szindikalizmus nacionalizmusba torkolló ágacskájának, Drexler hasonló néven 1918-ban Münchenben alapított német pártjának és egyéb szervezeteknek. Közvetlen előképe volt ugyanakkor nemcsak az említett sorsdöntő lépés megtétele, de néhány más gondolat megfogalmazása által is a náci és fasiszta ideológiának. Elvetette az internacionalizmust, és helyébe a nemzeti egységet állította, az osztálytársadalom fogalmát a nemzetközösséggel (Volksgemeinschaft) helyettesítette, s ebbe — ezt már az alldeutschoktól tanulva — a „tisztes" német dolgozókat értette bele, vagyis minden német dolgozót határon innen és túl, a munkásosztályon belül és kívül, de csakis a németeket, vagyis a zsidókat nem. 1918 után az ausztriai fasizmusnak megvolt az ideológiai bázisa, sorsa mégis szerfelett hányatottá vált, sőt, a megváltozott osztrák helyzet, a megváltozott osztrák-német viszony egy új, több vonásban eltérő színű fasiszta ideológiát is életre segített. Mielőtt azonban az ausztriai konkurrens áramlatok sajátosságait megvizsgálnánk, tekintsük át a németországi ideológiai vonulatot, amely néhány szálán — az alldeutsch eszmék közösségében és Hitler személyében — szorosan kapcsolódott az ausztriai jelenségekhez. A braunaui születésű Adolf Hitler1 1 felszívta a korai osztrák pángermán és nemzetiszocialista eszméket, magával vitte Németországba, ahol hasonló hatásokkal találkozott, és ahol azután egy adott pillanatban ez az elmélet mindent megkapott a 11 Életrajzok Hitlerről: August Kubizek: Hitler mein Jugendfreund, Graz, 1953; Otto Dietrich: Zwölf Jahre mit Hitler, München, 1955; Franz Jetzinger: Hitlers Jugend. Phantasien, Lügen und die Wahrheit, Wien, 1956; William A. Jenks: Vienna and the Young Hitler, New York, 1960; - Rudolf Olden: Hitler, Quierido Verlag Ν. V. Amsterdam, 1936; Konrad Heiden: Hitler. Das Leben eines Diktators, I—II., Zürich, 1936-1937; Alan Bullock: Adolf Hitler, a Story in Tyranny, London, 1952; Hans Buchheim - Edith Eucken - Edith Erdsieck - Gert Buchheit: Der Führer in Nichts. Eine Diagnose Adolf Hitlers, Rastatt, 1960; Walter Görlitz: Adolf Hitler, Göttingen, 1960; Helmut Heiber: Adolf Hitler, Berlin, 1960; Joachim Fest: Hitler. Eine Biographie. Frankfurt am Main - Berlin - Wien, 1970; Werner Maser: Adolf Hitler. Legende, Mythos, Wirklichkeit, München-Esslingen, 1971.
