Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1143 nevéhez fűződik. Ő a szerzője az 1882-es úgynevezett linzi programnak, ami ugyan még eléggé tágas ahhoz, hogy a baloldalra is hatással legyen (hasson például egy Viktor Adlerre, egy Heinrich Friedjungra), de ami egyúttal a nagynémet egység és terjeszkedés első hatásos manifesztuma, s megfogalmazása — ne feledjük — a szocializmusra adandó „nemzeti" válasznak is.7 Nem egy szociális követelményt ez a program állít fel, amit azután számos egyéb helyen és összefüggésben, végezetül a NSDAP programjában is viszontláthatunk. Schönerer az első politikus, méghozzá nem jelentéktelen politikus, aki a német egység megvalósításának követelését faji alapra helyezte. Fajelmélete megalapozásához „felfedezi" Gobineau-t, s voluntarisztikus politikai elképzeléseit alátámasztandó Nietzschéhez fordul. Schönerer elszánt antiszemita, mondhatni a modern politikai antiszemitizmus egyik pionírja. Természetesen ebben a tekintetben is keres és talál elméleti hivatkozási lehetőségeket, elsősorban Eugen Dühring fajelméleti8 és Adolf Stöcker „népies" antiszemitizmusát,9 a filozófussal és a politizálgató protestáns prédikátorral szemben azonban az ő antiszemitizmusa a politika egyik legfontosabb elve és eszköze lesz. Ő az — és nem Hitler —, aki kapcsolatot létesít a faji alapon felfogott zsidóság, a liberalizmus és a szocializmus között. A modern kori antiszemita hullám szempontjából a Monarchiában szintén ambivalens jelenségek lépnek fel.1 0 Viszonylag nagy a tolerancia, végbemegy a zsidók emancipálása, a zsidó polgárok a gazdaságban és a szabad pályákon nagy szerepet játszanak. A társadalom nem elzárkózó a zsidó vallásúakkal, főleg a gazdagodéval és gazdagodóbbal szemben; a nyelvi, szellemi, sőt a vallási asszimilálódásnak számos jele van. A tőkés fejlődés azonban hamarosan antiszemita csoportok keletkezéséhez is vezet, olyannyira, hogy az 1890-es években Ausztriában már nincs polgári párt, amely ne hirdetne antiszemitizmust. Ennek magyarázatául pontosan ugyanazok a körülmények szolgálnak, mint amelyek miatt Bécs röviddel ezelőtt még liberális volt. A gazdasági elmaradottság behozása a Monarchia jó részén úgy történt, hogy a régi birtokos osztályok nem, vagy alig vettek részt benne, a kapitalizálódást inkább csak végignézték és elszenvedték, mintsem előmozdították volna. Az ipart s még inkább a vele felnövő bankrendszert és kereskedelmet jórészt a zsidó polgárság fejlesztette ki. Csak tetőzte a folyamat ambivalensségét, hogy nemcsak a kapitalizmus megteremtőinek, de politikai képviselőinek és bírálóinak, ill. a munkásmozgalom vezetőinek nem kis része a zsidók közül került ki. Liberalizmus, demokrácia, szocializmus egyként hozzákapcsolódik a zsidó fogalmához. Maga a fogalom távolról sem volt új, csak pejoratív tartalma bővült, egészen odáig,hogy végül a „rossz" szinonimájává váljon. Olyannyira absztrahálódott, hogy „a zsidó"-nak úgyszólván nem volt már köze a zsidók tényleges létezési formáihoz. A kialakított kép nem ismerte az európai zsidó lakosság többségét tevő szegény zsidókat, a munkásokat, kézműveseket, alkalmazottakat; a képmást — jóval a Stürmer előtt — a bankár, a 7 A programról 1. Pichl, i. m.; Ferber, i. m.; Molisch, i. m. - továbbá: Andrew G. Whiteside: Nationaler Sozialismus in Österreich, in: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte, Okt. 1961. ' Karl Eugen Dühring: Die Judenfrage als Rassen-, Sitten- und Kulturfrage, Karlsruhe, 1881. 9 Adolf Stöcker: Dreizehn Jahre Hofprediger und Politiker. (L. ehhez: Franz Mehring: Herr Hofprediger Stöcker, der Sozialpolitiker, 1882.) 10 L. erről még részletesebben Ismar Elbogen: Ein Jahrhundert jüdischen Lebens. Die Geschichte des neuzeitlichen Judentums, Europäische Verlagsanstalt, Frankfurt am Main, 1967. 167-186.
