Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI

A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1137 osztályszemléletével, internacionalizmusával és — ugyancsak — racionalizmusával szemben a nemzeti, illetve a faji kollektívumot tették meg végső létezőnek, amelyhez az individuum viszonyul, amelyben egyáltalán létezik, és amelytől értelmét nyeri. Az egyén szociális létét a nemzet vagy a faj jóléte feltételezi, sőt a két fogalom végeredményben úgy azonosul, hogy az utóbbi elnyeli az előbbit. A nemzeti és faji kollektívum az egyénnel együtt eltünteti az individuális jogokhoz kötődő partikuláris érdekeket és azok kifejeződését is: a politikai és gazdasági érdekképviseleteket, a parlamentarizmust és így tovább. A nacionalizmus csúcsteljesítménye volt ez az elmélet, s előfeltételei olyan országokban teremtődtek meg, amelyekben a nemzet kialakulása a történelem folyamán súlyos akadályokkal küzdött, a nemzettudat épp ezért túlfejletté vált, s a különféle kudarcok miatt súlyos sérelmeket hordozott magában. A harmadik közös vonás, hogy valamilyen módon mindegyik náci és fasiszta elmélet szocialistának vallja magát, s ennek megfelelően kisebb vagy nagyobb mértékben valamennyi programjába vesz antikapitalista és szociális intézkedéseket, még ha a „tőkés magántulajdont programatikusan is csak egy-egy szektorben teszi kérdésessé. Ehhez alapot a nemzet, illetve a faj-fogalom nyújt, és praktikus szükségességét a nemzeti egység megteremtésének igénye, a fasizmus számára szükséges össztársadalmi konszenzus kialakításának igénye táplálja. Amikor mindkét irányzat hozzákapcsolja a nacionalizmushoz valamilyen formában a szocializmus szót, egyúttal választ akar adni a szocializmusra, a forradalomra, a marxizmusra, a bolsevizmusra. A társadalom szerves nemzeti (faji, népi) egységként való felfogása magába foglalja mind az antiliberalizmust (a racionalizmus-ellenességgel együtt), mind az antimarxizmust (különös tekintettel annak bolsevik változatára). Amennyiben a náci és fasiszta áramlat racionalizmus-, liberalizmus- és bolsevikellenes, máris kapcsolódik összeurópai jelenségekhez. Sajátosságát azonban nem ezek a szimptómák biztosítják, hanem az a körülmény, hogy a bírálatot kizárólag a nacionalizmus talajáról hajtja végre. Nemzet és állam egységesített szubsztanciája a nácizmus és a fasizmus mint ideológia megkülönböztető jegye, ami nélkül elgondolhatatlan. (Amikor majd egyes nyugat-európai követők megkísérlik elsősorban gazdaságpolitikai és államszervezeti elméletként kidolgozni, kiderül, hogy ebben az alakban nincs rá szükség.) Ε szubsztanciából számos további jellemvonás következhet és következik. Lehetővé válik a nácizmus és a fasizmus minden további jellegzetessége, ezek azonban már olyan jellemvonások, ahol a variációs lehetőségek megsokszorozódnak. A nemzet-principiumot be lehet futtatni a fajelméletbe, a hatalmi államot ki lehet fejezni a Führer-állam szintjén, de más megoldások, közbeeső variációk is lehetségesek. Ezeken a pontokon már nem kis eltérések mutatkoznak nácizmus és fasizmus, valamint az egyes náci és fasiszta mozgalmak között. A fasiszta ideológiák a társadalmi racionalizmus bírálatánál tulajdonképpen nem nagyon időznek el. Egyszerűen félredobják, és megelégednek azzal, hogy helyette a kollektív nemzeti ösztönt dicsőítsék fel. Ezen az ösztönszemléleten alapul tulajdonképpen mind az individualizmus, mind a racionalizmus és intellektualizmus elvetése. Az egyén csak mintegy kivetülése a kollektív ösztönnek, s ha attól elszakad, racionális megfontolásai ösztövérek, hatástalanok. Ha nem harmonizál a nemzeti vagy faji ösztönnel, megfontolásai halálra vannak ítélve, illetve arra ítélendők. Az egyéni racionalizmus és intellektualizmus végül is felesleges, mert gyengíti a nemzeti impulzust, aláássa az akaratot, ami a kollektív nagyságra, a jövendő új rendre, új civilizációra irányul. 4 Századok 1981/6