Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Szuhanov; V. I.: A „szegfűk forradalma" Portugáliában 1084/V

1084 FOLYÓIRATSZEMLE SZUHANOV, V. l.: A „SZEGFŰK FORRADALMA" PORTUGÁLIÁBAN Fél évtized telt már el az 1974-es portugáliai antifasiszta demokratikus forradalom kirobbanása óta, az események marxista értékelése azonban várat magára, Ideiglenesen a Portugál Kommunista Párt 1976 novemberi kongresszusának magyarra is lefordított anyaga (A PKP VIII. kongresszusa. Kossuth, 1977) pótolja a hiányt. Megfelelő' történeti áttekintés sem áll még rendelkezésre. Eddig a Szovjetunióban is csak a forradalomhoz vezető útról születtek elemzőbb munkák. Átfogó jellege miatt emelkedik ki közülük a „Harc az afrikai portugál gyarmatok felszabadításáért 1961-1973" c. tanulmány- és dokumentumgyűjtemény (Moszkva: Nauka, 1975). amelyből elsősorban V. I. Sejnisznek a gyűjtemény gerincét alkotó kitűnő írása (Portugália és gyarmatbirodalma a hetvenes években: a múlt terhe és a változások jegyei) forgatható haszonnal. A forradalom első szovjet értékelései érthető módon igen óvatosan fogalmaztak; mindmáig legbátrabban Α. I. Szobolev vonta le a konzekvenciákat (A portugál forradalom tanulságai és tapasztalatai. „Rabocsij Klassz i Szovremennij Mir" 1977. 2. sz. 23-44. és 3. sz. 70-81. oldal). Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi az oka az értékelések szűkösségének. Hiszen a forradalom menetében a világ utolsó gyarmatbirodalma hullott szét, Angolában a két világrendszer erőinek legjelentősebb összemérésére került sor Vietnam után. A portugál forradalom a népi demokráciák létrejötte óta, tehát közel három évtizede az első forradalom Európában, s a menetében kibontakozó szocialista orientáció a tőkés Európa munkásosztályának első hatalomátvételi kísérlete volt a békés egymás mellett élés korában. Az átfogó elemzések hiányának egyik oka e cikk alapján is a forradalom jó néhány vonásának rendkívüli eredetisége, s ebből következően az általánosítás nehézsége. Szuhanov láthatóan hatalmas tényanyag birtokában van (erre egyébként garancia eddigi munkássága is a témában), biztos kézzel bánik ezzel az anyaggal, sok színes részlet beiktatására is van ereje. Időnként azonban elhalványulnak az összefüggések, helyenként pedig az események puszta ismertetése is felszínes marad. Kevéssé tudja megmutatni a szerző a politikai események mögött az osztályok mozgását: azt ti., hogy a fasizmus bukását Portugáliában az uralkodó osztály és a középrétegek blokkjának felbomlása idézte elő, valamint azt, hogy ezek a középrétegek közeledtek ugyan a proletariátushoz, a forradalom bázisát képező proletár-kispolgári szövetség azonban kezdettől laza volt és a forradalom menetében sem szilárdult meg. A portugál forradalom eredeti vonásai közül elsősorban az 1974. április 25-i fordulat végrehajtója, a forradalom vezető politikai ereje, az MFA (Movimento das Forças Armadas - Fegyveres Erők Mozgalma) és az azonnal forradalmasodó tömegek szövetsége a fő 'nemzeti sajátosság'. A forradalom minden kérdését csak ennek figyelembevételével szabad vizsgálni. Emellett más vonások is zavarbaejtők, ellentmondani látszanak a kommunista pártok által Nyugat-Európára kidolgozott hipotetikus forradalom-modellnek, illetve e modell közvéleményben élő vulgarizált változatának. Például keserves tapasztalat, de tény, hogy a kapitalizmus-szocializmus 1975-ös portugáliai alternatíváját a közvetlen politikai harc szintjén a két nagy munkáspárt, a PKP és a Portugál Szocialista Párt hórca döntötte el. Váratlan tanulság volt az is, hogy míg a nemzetközi munkásmozgalom szocialista-szociáldemokrata áramlata viszonylag egységesen és rendkívül hatékonyan állt ki a PSZP mellett, addig a nemzetközi kommunista mozgalom erősen megosztott volt (a forradalom tetőzésekor elsősorban a spanyol és az olasz párt hangoztatta fenntartásait a portugál kommunisták irányvonalával kapcsolatban). A vita 1975 márciusa után kulminált, amikor a forradalmi reformok (államosítás, agrárreform, munkásellenőrzés) alapjában ásták alá a portugál monopolburzsoázia gazdasági uralmát, a politikai vezetés pedig egyre határozottabban fogalmazta meg a szocialista célt. A nézeteltérések központjában végső soron Portugália 1975-ös szocialista fordulatának realitása állt. Kétségkívül sok belső és külső tényező szólt a szocializmus akkori realitása ellen. Kubához hasonlóan az objektív körülmények kényszerítették ki azonban a kísérletet: a fasizmustól örökölt feszítőerők a társadalmi-gazdasági szerkezetben, a néptömegek spontán forradalmisága, a nemzetközi imperializmus és a portugál uralkodó osztály szembeszállása a demokratizálással és a dekolonizációval.