Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Korolfov; N. N.; Sztoljarova; R.: A leninizmus és az 1919-es magyar proletárforradalom tapasztalatai 1073/V

FOLYÓIRATSZEMLE Ν. KOROUOV, R. SZTOUAROVA: A LENINIZMUS ÉS AZ 1919-ES MAGYAR PROLETÁRFORRADALOM TAPASZTALATAI A hat évtizedes jubileum alkalmából vállalkoztak a szerzó'k a Magyal Tanácsköztársaság néhány tanulságának értékelésére, a lenini forradalomelmélet mércéjével mérve a magyar kommunisták politikáját. A cikk forrásbázisát Lenin írásai, a Komintern dokumentumai, valamint a kérdés gazdag történeti irodalmának megállapításai képezik. Elsőként a magyar proletárdiktatúra megszületésének békés körülményeivel foglalkoznak a szerzők. Közvetlenül 1919. március 21. után a magyar viszonyok fejlettségével magyarázták ezt a sajátosságot a kortársak, Lenin is. A magyar események igazolták a bolsevikok vezérének azt a tanítását, aki óvott az orosz forradalom másolásától, s a szocializmushoz vezető utak különbözőségeit hangsúlyozta. A cikk szerzői ugyanakkor Kun Béla nyomán kiemelik, hogy bár fegyvertelenül jutott hatalomra a magyar munkásosztály, de nem harc nélkül. A küzdelmet a szociáldemokraták balszárnya, és a kommunisták vezették, felhasználva az orosz forradalom tapasztalatait, támaszkodva Lenin útmutatásaira. Ezzel összefüggésben rámutat a cikk a magyar kommunisták bátorságára, akik röviddel pártjuk megalakulása után vállalták a hatalmat, jelentősen hozzájárulva a nemzetközi forradalmi mozgalmak kiszélesedéséhez, igazolva a párt szerepéről szóló lenini tételt. A magyar viszonyok viszonylagos fejlettségére, a békés körülmények következményeire később is visszatérnek a szerzők. A Tanácsköztársaság berendezkedését, politikáját értékelve hangsúlyozzák: a magyar proletárhatalom „mézeshetei" azt bizonyították, hogy a proletárdiktatúra csak polgárháborús körülmények között jelenti a forradalmi erőszakot, a· békés körülmények a tömegek alkotó demokratizmusát szabadították fel. Viszonylag részletesebben taglalja a cikk a két magyar munkáspárt egyesülését. A békés jelleg fontos előfeltételét látják benne a szerzők, de egyúttal rámutatnak, hogy maguk a kommunisták sem voltak egységesek a kérdésben. Igaz, a forradalmi erők platformján született meg az egyesülés, de az új párt gyakorlatilag az egykori szociáldemokrata szervezetekre épült, ami később megnehezítette a kommunista politika következetes érvényesítését. Különösen a Tanácsköztársaság bukását követően vált általánossá az az értékelés, miszerint egyesülés helyett politikai blokkot kellett volna létrehozni, biztosítva a forradalmi párt önállóságát. Hosszasan idéznek a szerzők Lenintől, a Komintern dokumentumaiból, s végeredményben elmarasztalják az egyesülést, hivatkozva a szociáldemokraták ingatagságára. A Komintern II. kongresszusán hozott határozatok már számoltak a magyar kommün tapasztalataival is. A lenini 21 feltétel indoklásánál épúgy, mint a forradalmi párt szerepének hangsúlyozása során. A szövetségi, azon belül különösen a parasztpolitika problémája, szintén számos tanulsággal szolgált. Kezdetben a magyar társadalmi viszonyok fejlettségével magyarázták a földosztás elmaradását, később ezt doktriner lépésként értékelték, s a bukás egyik okát látták benne. Cikkünk szerzői a doktrinerség mozzanatát emelik ki, utalnak arra a lenini tanításra, hogy a forradalom nem ugorhat át társadalmilag aktuális feladatokat, márpedig a földosztás hiánya, az idő előtti szövetkezetesítés a demokratikus agrárforradlom mellőzését jelentette. A cikk befejező része a magyar proletárdiktatúra internacionalizmusát elemzi. A leninizmus egyik lényegi jegyeként értékeli az internacionalizmust, ami megnyilvánult Tanácsmagyarország külpolitikájában és nemzetiségi politikájában egyaránt, összegezésként a szerzők rámutatnak a Magyar Tanácsköztársaság történelmi jelentőségére, a lenini forradalomelméletet gazdagító tapasztalatai sokrétűségére. (VoprosziIsztorii, 1979. 7. szám 6-21.) ^ 13 Századok 1981/5