Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete (Ism.: Mérei Gyula) 1048/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1051 a bírói hatalom gyakorlásának lehetó'ségében (Deák képviselte radikálisabb nézet); vagy csupán a népnek az úrbéri kötelékektől mentes vagy már megszabadult csoportjait részesítik a bíráskodás jogában (Kossuth mérsékelt ajánlása); tehát fokozatosan osztják meg a felszabaduló néppel a nemesség igazságszolgáltató hatalmát. Az ellenzékiek többsége ingadozott eme két eshetőség között, de egységesek voltak abban, hogy a bírói függetlenség törvénybeiktatásának követelésével a társadalmi vonatkozások mellett a létező kormányhatalommal szemben is biztosítani kívánták az egyén és a nemzet önrendelkezését. A liberálisok a feudalizmus bomlasztását a választmányban azzal is elő akarták mozdítani, hogy javasolták: a büntetőbíráskodás és a büntetésvégrehajtás költségeit mindenkinek viselnie kell. így szándékozták az igazságszolgáltatás reformja során is megingatni a nemesi adómentességet A mű erényei közé tartozik az a már jelzett - és a történész objektivitásra törekvő - eljárása, hogy bemutatja az újkonzervatívok taktikáját mindenekelőtt Dessewffy Aurél, majd halála után a büntetőeljárás jogszabályainak kidolgozásával foglalkozó alválasztmány vezetését az ő szellemében ellátó Zsedényi Eduard arra törekvését, hogy feladják a tarthatatlant, és elvileg nehezen kikezdhető kompromisszumos reformmegoldást keressenek a liberális javaslatok ellensúlyozása, a liberálisok többségének kielégítése, a radikálisok háttérbe szorítása és a feudális alapok lényegének megőrizhetősége érdekében. Mindezek ellenére a mű - helyesen — kiemeli, hogy Dessewffy, Zsedényi és a mögöttük felsorakozó újkonzervatívok több korszerű, esetenként nagy értékű új elemet kívántak beépíteni a büntetőkódexbe. A választmány plénuma által többségi szavazattal elfogadott tervezet annak ellenére, hogy számos, az albizottság! előadmányokban szereplő liberális javaslatot elhagyott, még mindig tartalmazott annyi új, a részleteket illetően előremutató elemet, amely - ha a tervezetet törvényerőre emelik — fordulatot hozhatott volna a magyarországi igazságszolgáltatásban. A korszerű büntetőjogi elmélet egyes részleteinek gyakorlati alkalmazása révén a kódex a legmodernebb európai büntetőrendszerek közé kerülhetett volna. Tanulságos az a megfigyelés, amely a liberálisok egyes kérdésekben tanúsított nacionalista magatartásának negatív elemeiről ad számot. (A soha Magyarországhoz nem tartozó vinodoli kerület büntetőjogi szempontból Fiuméhez csatolása.) Már ellentmondásosabb, mert a polgárosodás egyik kísérőtüneteként jelentkező pozitív objektív tendencia szubjektív, a történeti múltra joggal hivatkozó, megjelenési formája volt az az ellenzéki követelés, hogy a katonai határőrvidék katona lakói, ha polgári bűncselekményt követtek el, az új büntetőrendszer szerint kerüljenek bíróság elé. Deák eme javaslatot egy lépésnek tekintette a határőrvidék Magyarországhoz visszacsatolása felé. Ugyanakkor a javaslat az abszolutista centralizmus ellen is irányult, és csorbította volna a Hofkriegsrat illetékességi körét. Tekintettel arra, hogy egyes határőrvidékek területi parancsnokai időnként különféle rendelkezésekkel gátolták a Magyarországról az adriai kikötőkbe irányuló áruforgalmat, a javaslat, ha törvénnyé válik, közvetve, áttételesen és objektíve az egységes magyarországi belső piac létrejöttét is segítette volna. Az ellenzéki állásfogalás ebben az esetben és ennyiben a nacionalizmus pozitív tünetei közé számítható. A terület nem magyar többségű lakosságát és az „egy politikai nemzet van, a magyar"-koncepciót figyelembevéve azonban a javaslat a nacionalizmus negatív vonásait is tartalmazta. Még hosszan lehetne sorolni a kismonográfia izgalmas, finom, egyes részleteket érintő következtetéseit, ámde az ismertetés szűkre szabott terjedelme ennek útját állja. Talán az előadottak is meggyőzhetik az olvasót arról, hogy a mű jóval többről szól, mint amire a címéből következtetni lehet. A sok újdonságra amiatt lelhetett rá a szerő, mert eddig nem hasznosított levéltári forrásokhoz nyúlt, amelyekről a fondok általános megjelölésével a mű „Jegyzetek" c. részében (159-161. o.) ad számot. Csakis így és minden forrásrészletre gondosan ügyelő, elmélyült munkával, kifinomult problémaérzékenység birtokában haladhatta meg Sarlós Béla: Deák és Vukovics. Két igazságügyminiszter c., 1970-ben, különösen eszmetörténeti vonatkozásban újat adó, szép művének eredményeit. Sarlós Béla feldolgozásának a tárgyunkra vonatkozó része az országos választmánynak Fayer László gondozásában 1896 és 1902 között megjelent többkötetes „Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye" kiadványban publikált irataira épült. A választmány tevékenysége folyamán lezajlott vitákról a szemben álló felek, de az egymás között folytatott gyakran heves eszmecserékről is, csak a különféle levéltári forrásokból - többek között a levelezésekből, a rendőri jelentésekből -, szerezhető információ, úgyszintén a liberális és a konzervatív büntetőjogi elképzelések mögött rejtőző, az államhatalom egészének polgári átalakítására, illetve - konzervatív részről - a feudális hatalom lényegének megóvására irányuló törekvésekről és az eme célok érdekében elhatározott lépésekről is.