Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V

A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925 -29) 103 7 A kongresszus napirendjének 1. pontja a Népszövetség és a nemzetiségek c. téma volt. Egységes álláspont alakult ki a tekintetben, hogy a Népszövetség csak hiányosan tesz eleget a nemzeti kisebbségek iránti kötelezettségének. Ezen segítene, ha a kisebbségek számára egy, a genfi Munkaügyi Hivatalhoz hasonló szervezetet állítanának fel, amely — természetesen a nemzetiségek bevonásával — lehetővé tenné a súrlódásmentes és termékeny együttműködést. Az 1. napirendi pontról folyó széles körű és elmélyült vitának új színt adott a jugoszláviai magyar kisebbség bekapcsolódása. Képviselőjük, Deák Leó elsősorban a Népszövetség kisebbségi információszerzésének hiányosságát, egyoldalúságát tette szóvá. Ebből a kisebbségi vezetőket egyszerűen kihagyják. Deák hibáztatta magát a kongresszust is azért, mivel csupán elvi kérdésekkel foglalkozik, és nem vizsgálja a konkrét részleteket, a kisebbségek szolgaságának tényeit. A kisebbségi vezető ezzel a kritikával veszélyes útra tévedt, hiszen a nemzetiségi kongresszusoknak az I. kongresszustól kezdve állhatatosan — habár nem mindig sikeresen — képviselt alapelve, hogy csupán a nemzetiségeket általánosan érdeklő problémákkal foglalkoznak, nem pedig az egyes nemzetiségek konkrét helyzetével. Viszont jogosan bírálta Deák a Népszövetség 1921. november 21-i határozatát, amely szerint a Népszövetség kisebbségvédelmi közbelépésének előfeltétele a kisebbségek lojalitása. Ennek megállapítása azonban magukra az egyes államokra tartozik, nem pedig a Népszövetségre. A jugoszláviai magyar kisebbségi vezető felszólalása végén egy olyan javaslatot terjesztett elő, amely a nemzetiségi kongresszust is bevonná a konkrét kisebbségvédelembe. Kérte, adja meg a kongresszus nemzetiségi csoportjainak azt a jogot, hogy 30 nappal a kongresszus megnyitása előtt előterjeszthessék a maguk jogos panaszát. Ennek helytállóságát egy állandó titkárságnak kellene megvizsgálni, amely aztán az indokolt panaszt nyilvánosságra is hozná. Hogy mindenfajta visszaélésnek elejét vegyék, panaszt csak a kongresszus igazolt tagjától fogadnának el. Közzététel előtt pedig az illető nemzetiség népszövetségi ligájával ellenjegyeztetnék. Bár Deák javaslata a kisebbségi kongresszusok sarkalatos alapelvébe ütközött, és politikai megrázkódtatásoknak, sőt megtorlásoknak tette volna ki a mozgalmat, mégis akadt támogatója az erdélyi szász Rudolf Brandsch személyében. Brandsch felháborodottan — és teljes joggal — utasította vissza azt a Népszövetségben uralkodó nézetet, hogy a kisebbségek békebontók, csak azért, mert előhozakodnak panaszaikkal. Ez azonban náluk csak ultima ratio. A szász politikus a maga részéről osztotta Deák kritikáját is, és úgy vélte: eleget foglalkoztak már kongresszusaikon nemzetközi kérdésekkel, és ideje végre olyan belső állami problémák felé fordulni, mint pl. a parlamenti törvényhozás (kulturális autonómia), a többség és a kisebbség képviselőiből alakult döntőbíróságok tevékenysége, az anyanyelv valóságos érvényesülése a közigazgatásban és a bíráskodásban, a törvény előtti egyenlőség stb. Az ilyenfajta munka a kultúra és a jogfelfogás magasabb lépcsőfokára segítené fel az emberiséget. Az 1. napirendi pontról elfogadott határozati javaslat hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés megoldását a kongresszus továbbra is, mint eddig, elsősorban a „néptől népig" terjedő dimenzióban, a kisebbségi és a többségi nép megegyezésében keresi. Mindamellett a Népszövetségnek is vállalnia kell a maga szerepét a kisebbségvédelmi egyezmények végrehajtásában. Ennek a kötelezettségének a Népszövetség eddig egyáltalán nem tett eleget. Nem fog lényegesen javítani a helyzeten az eljárási szabálynak legutóbbi megváltoztatása sem a Népszövetségi Tanácsban.