Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925 -29) 103 7 A szociáldemokraták mégis hozzányúltak! Az 1929 pünkösdjén megtartott szociáldemokrata pártkongresszussal párhuzamosan, ennek második napján a német szociáldemokraták is konferenciát tartottak. Ezen Országos Bizottságuk követelte a nemzetiségek védelmét, mégpedig olyanformán, hogy zárt területen demokratikus autonómiát kapjanak, a szétszórtan élő kisebbségeknek pedig biztosítsák az egyenlő állampolgári jogokat, anyanyelvük használatát, kisebbségi iskolát, szabad kulturális fejlődést.72/ 3 A szociáldemokrata párt ezzel túlment a kisebbségi kongresszusok kulturális autonómiakövetelésén — amelyet egyébként pl. a nagy és befolyásos lengyel szociáldemokrata párt is magáévá tett —, és a területi autonómia mellett tört lándzsát. Persze a nemzetiségek területi autonómiája szétszórt településük miatt Magyarországon aligha volt megvalósítható. A szociáldemokraták sem a realizálás szándékával hirdették meg ezt a programot, hanem inkább annak dokumentálására, hogy teljesen elvetik a Bethlen-kormány nemzetiségi politikáját, és merőben új útra kívánnak lépni. Az a körülmény, hogy a nemzetiségi autonómia a kormány nemzetiségpolitikája elleni harc zászlajává lett, még inkább lehetetlenné tette a kormány iránt lojális német vezetők számára a kultúrautonómia gondolatának felvetését. Nem szerepelt ez — mint láttuk - Gratz cikkében, de nem került bele Bleyernek 1929-ben megjelent programatikus jelentőségű írásába sem, mely ugyancsak a Magyar Szemlében látott napvilágot. Bleyer tanulmánya a magyar—német sorsközösségből indul ki, amely megköveteli, hogy a magyarság minden történelmi sorsfordulónál újra rendezze kapcsolatát a németséggel. Ez az újjárendezés most minden eddiginél kedvezőbb viszonyok közt történhetik, mert nem terhelik többé dinasztikus és hatalmi szempontok. Ugyanakkor Magyarországgal szemben is egy más Németország áll. A háború előtti németség — és itt kapcsolódik be Bleyer Gündisch gondolatmenetébe — az államgondolat bűvöletében élt, és nem törődött az állam határain kívül élő németséggel. A háború után viszont a népi gondolatot követi. „Ennek a népgondolatnak a múlttal szemben az a jelentős következménye, hogy a németség ma nyelv, népiség, kultúra tekintetében közösséget (Sprach-, Volks-, Kulturgemeinschaft) érez."73 Ennek a népi gondolatnak természetes konzekvenciáját Bleyer is abban látja, amiben Gündisch. A németség „nemzeti aspirációja abban tetőződik, hogy az államhatárok az összefüggő nyelvterület határaival essenek egybe, és hogy a német kisebbségek nyelvükkel és kultúrájukkal bekapcsolódjanak a minden politikától mentes népgondolatba .. ,"7 4 Az államhatároknak a nyelvi határokig való kiterjesztésében Bleyer nem imperializmust, hanem — pacifizmust lát. Nem érez elvi — csupán gyakorlati — nehézséget a népi gondolat és a hazafiság összeegyeztetésében sem. Míg ez Gündischnél a schiemanni kettős kultúra — két nemzet kategória-rendszerében történik, nála a jól ismert „Deutsch-Ungartum" ideológia jegyében: „ .. . a magyarországi németség a magyarsággal való évszázados együttélés folytán, a magyar állam kebelében évszázadokon át leélt történeti élete következtében más, mint a világ bármely németsége : államtörténeti és állampolitikai szempontból éppolyan magyar, mint a fajmagyar, anélkül hogy népiség tekintetében, anyanyelv és kultúra szempontjából 72/a OL ME 1929-C-2215. 13 Bleyer Jakab: A magyar és német viszony. Magyar Szemle, 1929. V. 117. 74 I. m. 123.
