Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
1030 BELLÉR BÉLA németség sorsát is abból a szempontból, hogy miként elégíttetnek ki igényei a nemzeti kisebbségi jogok alapján. Idézte Schiemann nevezetes megállapítását is az együtt élő népek két kultúrájáról és nemzetéről; ebből azonban - Gündischtől eltérően — nem a magyar—német, hanem a magyar—szlovák viszonyra vonatkozólag vont le következtetést.6 9 Az autonómia-kérdésre Bethlen miniszterelnök még aznap válaszolt, elsősorban Bleyerhez intézve szavait, de úgy, hogy Turi is értsen belőle. Szerinte Bleyer a kultúrautonómiával olyasmit követel, ami lényegében már megvan. A 4800/1923. ME. számú rendelet 19. §-a a miniszterelnök szerint tartalmazza a kulturális autonómia minden lényeges feltételét a művelődési egyletek, iskolák alapításától egészen a kultúradóig. Ha ezen a nemzetiségek át akarnának lépni, a speciális magyar viszonyoknál fogva az iskolafenntartókkal való vitába, a pedagógusképzés nehézségeibe és nem jelentéktelen anyagi terhekbe ütköznének. Éppen ezért Bethlen nem tartja szerencsésnek a kultúrautonómia szó használatát, mert nem fejezi ki a sajátos magyar viszonyokat, a történetileg kialakult hagyományokat, intézményeket, hangulatot.70 Ezek után Bleyer 1928. május 4-én, a költségvetés részletes vitája során elhangzott beszédében kénytelen volt teljes visszavonulót fújni. Félreértésnek mondta, hogy ő kultúrautonómiát követelt volna a hazai németségnek (ami ebben a formában igaz), ő csupán a területi autonómia ellen, de nem a kultúrautonómia mellett nyilatkozott. (Valójában kultúrautonómiát követelt, csak azt nem mondta meg — aligha véletlenül —, hogy kinek). A kultúrautonómia hatalmas jelszavát — magyarázta tovább - a nemzetiségi kongresszusok vetették fel, de zászlaikra írták a magyar kisebbségek is, saját államuktól követelve annak megvalósítását. Természetesen a kultúrautonómia — Bleyer itt a Turi által idézett Schiemannra hivatkozott — a viszonyokhoz mérten más és más formákat ölthet, de a hazai németségnek nem kell más autonómia, mint ami a magyar törvényekben és rendeletekben le van fektetve.7 1 A kultúrautonómia magyarországi karrierje ezzel véget is ért, legalábbis a nemzetiségek számára. 1928 szeptemberében a Magyar Szemle hasábjain kampány indult Uj Hungáriáért, egy föderatív berendezésű Nagy-Magyarországért. Ez már nem csupán a kulturális autonómiát nem zárta volna ki, hanem még a területi autonómiát, a részleges függetlenséget is megengedte, teljesen az érdekelt nemzetiségek kívánsága szerint, felújítva a horvátoknak adott deáki „fehér lap" legendáját.7 2 Azt gondolnók, hogy Uj Hungária rehabilitálta a kultúrautonómia eszméjét. Erről azonban nem volt szó. A kultúrautonómia továbbra is politikai tabu maradt a németség és általában a nemzetiségek számára, amelyhez nem volt szabad nyúlni. 69 Képviselőházi Napló 1927-32. XI. k. Bp. 1928. 28, 32. - Turi beszédének legfontosabb nemzetiségpolitikai vonatkozású részei csekély módosítással megjelentek Béla Turi: Die Minderheitenfrage und Ungarn. Nation und Staat 1928. júl.-aug. (I. évf. 11/12. sz.) 810-817. 70 Képviselőház: Napló 1927-32. XI. k. Bp. 1928. 40. •"Képviselőházi Napló 1927-32. XII. k. Bp. 1928. 138-139. - A kultúrautonómiáról a magyar parlamentben lefolyt vitát Dr. G-sch. jelzéssel ismerteti Guido Gündisch: Ungarn und die Kulturautonomie. Nation und Staat, 1928. jún. (I. évf. 10. sz.) 749-751. 72 Ottlik László: Új Hungária felé. Magyar Szemle, 1928. szept. (IV. k. 1. sz.) 1-9. - A vita ismertetését és német szempontból való bírálatát lásd: Über ein föderatives Gross-Ungarn. Nation und Staat 1929. nov. (III. évf. 2. sz.) 116-117.
