Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925 -29) 103 7 Német Népművelődési Egyletnek (Volksbildungsverein) elnöke, Gratz Gusztáv is. Ő nem lát a magyar nemzetiségpolitika múltjában komolyabb hibát, inkább csak kedvezőtlen körülmények összejátszásából eredő félreértést. A maga korát pedig egyenesen Deák Ferenc eszményei megvalósulásának koraként látja, amikor az emberi együttélést éppen olyan kevéssé fogja megzavarni a grammatika és a szótár (nemzetiség), mint a katekizmus (vallás). Gratz a nemzetiségpolitikában legfontosabbnak a lelki összhang kialakulását tartja magyarság és nemzetiségei közt. Ez magyar—német vonatkozásban az ő véleménye szerint tökéletesen megvan. Ha régebben a „Keleti Svájc" szolgált a nemzetiségi kérdés megoldásának mintájául, akkor most — Gratz szerint — elmondhatjuk, hogy ennek lényege, a lelki összhang (és nem a kantonális rendszer!) a magyar-német viszonyban már testet öltött. A szerző azért jónak látja ehhez a problémátlanul rózsaszínű ábrázoláshoz hozzáfűzni, hogy természetesen azok a formák, amelyek jelenleg a magyarság és németség viszonyát szabályozzák, nem volnának elégségesek, ha új népek, néprészek keresnék a kapcsolatot Magyarországgal. A kapcsolatok újjárendezésére azonban a megoldási módok egész sora kínálkoznék a tisztán nemzetköziektől a közjogiakig. Gratz optimista eszmefuttatásában még így is meglepő, hogy amikor erősen idealizált képet fest magyarság és németség viszonyáról, teljesen megfeledkezik a többi nemzetiségről.6 7 Gratz és Gündisch cikke egyaránt azt tanúsítja, hogy a nemzetiségi kongresszusok hatása csak erős ideológiai szűrőn keresztül jutott el Magyarországra. Ezt bizonyítja a nemzetiségi kongresszusok legjellegzetesebb eszméjének, a kultúrautonómiának epizódszerű hazai szereplése is. A kultúrautonómia gondolatát Bleyer Jakab kormánypárti képviselő, a már említett Német Népművelődési Egylet ügyvezető alelnöke, a hazai német mozgalom legtekintélyesebb vezetője dobta be a magyar politikai élet hullámverésébe. Az 1928/29. évi költségvetés általános vitájában 1928. március 27-én elhangzott beszédében az ellen a vád ellen védekezve, hogy a nemzetiségek, különösen a németség, meg akarná bontani a „szegény ország" területi vagy érzelmi egységét, kijelentette: „Én mindig ellene voltam mindenféle területi autonómiának. Én ebben a tekintetben adnék, igenis, bizonyos kultúrautonómiát, de semmiképpen sem területi autonómiát."6 8 Hogy ezt a kultúrautonómiát kinek szánná, a magyarországi kisebbségeknek — netán a németeknek-e — vagy pedig a külföldieknek, arról hallgatott a szónok. Bleyer futólagos megjegyzése után Turi Béla pápai prelátus, a Keresztény Gazdasági Párt képviselője foglalkozott részletesebben az autonómia-kérdéssel. Minthogy a kisebbségek megnyerésének és ezáltal Nagy-Magyarország helyreállításának eszközét látta benne, felkarolta ezt az eszmét. Kifejezetten utalt az észt rokonnéptől létrehozott kultúrautonómiára. Bár az államok nem nagy hajlandóságot mutatnak az észt példa követésére, szerinte azért a probléma nincs eltemetve. A pap-képviselő Stresemann német külügyminiszter szavait idézve arra is felhívta a figyelmet, hogy a weimari Németország az egész vüág németsége képviselőjének érzi magát, és azért számon tartja a maroknyi magyarországi 67 Gratz Gusztáv: Magyarország és a nemzeti kisebbségek. Magyar Szemle, 1928. IV. 185-198. — Hogy a birodalmi németség és az erdélyi szászság Gratz idillikus ábrázolásával szemben hogyan látta a magyarországi németség helyzetét, és milyen következtetéseket vont le ebből a magyar revízió kilátásait illetőleg, erre vonatkozólag lásd Jancsó Benedek: A magyarországi németek helyzete és az erdélyi kisebbségek. Magyar Szemle, 1928. II. 260-263. 6 8 Képviselőházi Napló 1927-32. X. k. Bp. 1928. 326.
