Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925-29) 1021 Az 5. és egyben utolsó napirendi pont a propaganda és szervezés kérdéseit taglalta. Flachbarth Ernőnek idevágó javaslatai megérdemelt feltűnést keltettek. A kongresszus állást foglalt a kisebbségi sajtószabadság mindennemű korlátozása, cenzúra, háború esetére szóló kivételes hatalom ellen, mint amelyek megmérgezik a népek lelki atmoszféráját. Mint a szabad kulturális fejlődés akadályozását elítélte a külföldön megjelent nemzetiségi nyelvű lapok, könyvek behozatalának tüalmát. „A kisebbségi sajtónak mind materiálisán, mind formailag ugyanazt a szabadságot kell élveznie, mint a többségi nép sajtójának." Az egész kisebbségi sajtónak ápolnia kell a kisebbségi szolidaritást, kerülni kell az ellentéteket, a széthúzást. Evégből létre kell hozni egy kisebbségi újságíró-szövetséget. A kongresszus végül meleg köszönetét fejezte ki az elnökség tagjainak és Ammende főtitkárnak áldozatos munkájukért, és további kongresszusok tartását határozta el. Szokás szerint megválasztották a kongresszust előkészítő bizottságot is, nagyjából az előző bizottság tagjaiból; csupán Sierakowski gróf helyére került Kurtschinsky professzor. Elhatározták a titkárság kiépítését is. A titkárságnak továbbra is kötelességévé tették a háromnyelvű (francia, német, angol) közlöny megjelentetését és ankétok szervezését.4 9 Ha a II. nemzetiségi kongresszus frontális támadást indított a teljes nemzeti egyenlőség kivívásáért, a III. kénytelen volt megerősített támaszpontjaira visszavonulni és az alapvető nemzetiségi jogok védelmére korlátozódni. Mind az egyes napirendi pontok, mind azok tárgyalási módja a defenzíva szellemét lehelik. Védekezni kell az ellen a vád ellen, hogy a kisebbségi jogok az állami szuverenitás sérelmét jelentik. Küzdeni kell a nemzeti türelmetlenség szelleme ellen. Követelik ugyan a kongresszuson a nemzetiségi jogok további kiteqesztését, amiben változatlanul a Népszövetségnek szánnak főszerepet, de az is nyüvánvaló, hogy a Népszövetségbe vetett bizalom megroppant. Ezért kerül előtérbe a nemzetiségi szolidaritás hangoztatása, a propaganda — különösen a sajtópropaganda — és a szervezőmunka fontossága. A nemzetiségi szolidaritás azonban ebben az időben inkább jelszó, mint politikai valóság; nem bot, legföljebb mankó a nemzetiségi mozgalom lépéseihez. Még az egyes nemzetiségek konnacionális együttműködéséről is csak erős fenntartásokkal lehet beszélni, az internacionális együttműködésről pedig alig. Az 1920-as évek második fele nemhogy összekovácsolta volna, hanem még inkább szétzüálta a nemzetiségi tábort, holott az összefogásra és a nemzetiségi jogokért vívott közös harcra eddig soha nem volt alkalmak kínálkoztak. Az 1925-ös választások pl. Csehszlovákiában olyannyira megrendítették a cseh nemzeti koalíció helyzetét, hogy szüárd kormányt csak nemzetiségi pártok bevonásával lehetett alakítani. A cseheknek ezt a szorult helyzetét a nemzetiségek kihasználhatták volna a nemzetiségi követelések kiharcolására, a nemzeti állam fikciójának megtagadtatására, az államnak föderatív szellemű átépítésére, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására, a soviniszta rendszer felszámolására stb. Három német polgári párt, az agráriusok, a keresztényszocialisták és az iparospárt azonban belépett a kormányba anélkül, hogy a legcsekélyebb nemzetiségi engedményt is kivívta volna. Ezzel megosztotta a német és a magyar nemzetiségi pártokat, és biztosította a nemzetiségelnyomó rendszer további változatlan fennmaradását. A németek ezzel a maguk külön érdekeit nyüván-4'OL Küm. res. pol. 1927-47-487 - Uexküll: Der III. Kongress der Organisierten Nationalen Gruppen Europas. Nation und Staat 1927/28. (I. évf. 1. sz.) 52-70.
