Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925-29) 1015 szövetségi Tanácsban egy nemzetközi fórum született. Ez a szabályozás azonban — állapítja meg a kongresszus — nem bizonyult kielégítőnek. A Népszövetségi Tanács jellegének megfelelően nemcsak a legfelsőbb és utolsó, hanem egyben az egyetlen és így első illetékes hatóság is a kisebbségi jogok megsértéséből eredő viták elintézésére. Ez a hatóság azonban egyrészt túl lassú — az üggyel csak akkor foglalkozik, amikor a konfliktus már kitört —, másrészt túl gyors: egy belső állami ügyet mindjárt egy nemzetközi fórum elé von. Minthogy az ilyenfajta konfliktusok a többségnek a kisebbséghez való viszonyából fakadnak, keletkezésüket vagy legalábbis elmérgesedésüket megakadályozni leginkább a többséget és kisebbséget egyesítő állam tudja, az érdekeltek közti egyenjogú, felelősségteljes tárgyalásokkal. Ennek konkrét formáját az Interparlamentáris Unió által többször ajánlott paritásos bizottságok mutatják meg. A Népszövetségi Tanács kisebbségvédelmi eljárását a kongresszus nem tartja kielégítőnek. Elsősorban azért, mert a kisebbségeket nem ismeri el ügyfélnek, nem közli velük hivatalosan a döntéseket és azok indokait, nem teszi lehetővé a fölmerült kérdések kimerítő megtárgyalását és ezáltal a bizalom légkörének kialakítását. A kongresszus a Népszövetségi Ligák Nemzetközi Uniójával és a Nemzetközi Jogi Társasággal összhangban a kisebbségi ügyek tárgyalására teljes legális nyilvánosságot kér. Addig is, míg a nemzetiségeket ügyfélként el nem ismerik, lehetővé kell tenni jogi meghallgatásukat az eljárás során. Minden tagállamnak meg kell engedni, hogy kérhesse a Tanácstól valamilyen kisebbségi kérdés megtárgyalását. A kongresszus mindamellett továbbra is a Népszövetségtől várja a népek közti konfliktusok kiküszöbölését, a népek és nemzeti kisebbségek közti bizalom megteremtését és a világbéke biztosítását. A kongresszus semmiképpen sem ismerheti el jogosnak a nemzeti csoportoknak kisebbségi jogaikról való lemondását, mert ezek minden nemzetiség integrális, alapvető jogai. A kisebbségvédelmi szerződések alapelveinek betartása erkölcsileg még azon államok számára is kötelező, amelyek ilyen egyezményeket nem írtak alá. Utolsó napirendi pontjaként a kongresszus a szervezés és a sajtópropaganda kérdéseivel foglalkozott, Flachbarth Ernő előadásában. Ezután megválasztották a következő kongresszus előkészítő bizottságát. Tagjai az elnök és az alelnökök lettek J. Kaczmerek kivételével, akinek helyére Sierakowski gróf került. A bizottság mellé egy ügyvezető titkárt is beosztottak. Őrá várt egy kétnyelvű (francia német) kisebbségi közlöny szerkesztése is, holott ezt a fontos feladatot a Magyar Külügyminisztérium eredetileg Jakabbfy Elemér Lúgosban megjelenő Magyar Kisebbség c. folyóiratának, ill. a folyóirat román mellékletének, a Glasul Minoritátilor-nak szánta. Elhatározták egy háromtagú hivatal megszervezését is a főtitkár vezetésével. A nemzetiségek számának és helyzetének tisztázására ankét összehívásában egyeztek meg.3 7 Ha az I. kongresszus csupán nyitány volt, és mindössze néhány — bár igen fontos — kisebbségi probléma fölvetésére korlátozódott, a II. kongresszust a nagyigényű folytatás és a kérdések elmélyítésére, kiszélesítésére, a gyakorlati megoldások keresésére irányuló törekvés jellemezte. Az előző kongresszus fő követelését a kulturális autonómia létrehozásáról a mostani kongresszus — az észt modellt alapul vételével - olyan irányban fejlesztette tovább, hogy ez valóban a nemzetiség lelkéből fakadó, a népiség, népi nyelv és kultúra megőrzésére és fejlesztésére hivatott és alkalmas szervezet legyen, ne pedig az 37 OI Küm. res. pol. 1927-47-487 (215-22/1927, 34/1926, 198/1926, 213/1926, 546/1926).
