Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925-29) 1013 A teljes jogegyenlőségért A II. nemzetiségi kongresszust közvetlenül a népszövetségi ülésszak előtt, 1926. augusztus 25—27. napjain tartották Genfben. Elnöke ismét Vilfan, alelnökei: J. Kaczmarek (Berlin), F. Maspons i Anglassel (Barcelona), Leo Motzkin (Párizs), Paul Schiemann (Riga) és Szüllő Géza (Prága). A hazai németséget ismét Gündisch képviselte, Potz Antal miniszteri titkár társaságában. A többi magyarországi nemzetiség most sem kapott képviseletet. A szomszéd államok magyar kisebbségeinek képviselete annyiban változott, hogy a Szerb-Horvát—Szlovén Királyság magyar kisebbségét hárman képvisleték: Deák Leó mellett megjelentek Törley Bálint és Streliczky Dénes képviselők. Az önrendelkezési jog és a határkiigazítás mint a kisebbségi kérdés megoldásának egyik eszköze végül is nem került a kongresszus napirendjére. Az első napirendi pont így a nemzetiségek kulturális fejlődése szabadságának biztosításáról szólt. A kongresszus erről szóló határozatában emlékeztet az előző kongresszusnak a nemzeti kulturális szabadság és a kulturális autonómia ügyében hozott határozataira, amelyekben kimondta: az európai nemzetiségeknek joguk van arra, hogy közjogi testületeket hozzanak létre népiségük ápolására és fejlesztésére, amelyeket a viszonyoknak megfelelően területi vagy személyi alapon szervezhetnek meg. A kongresszus most három kiegészítést fűzött ehhez a határozathoz. Az első a felülről a nemzetiségekre erőltetett, asszimilációs célú kényszerszervezetek ellen igyekezett védelmet nyújtani, amikor kimondta: a nemzeti-kulturális önkormányzatot csak a kisebbségekkel egyetértésben lehet létrehozni! Még fontosabb nemzetiségi jogot rögzített a második kiegészítés, amely az egyes kormányok által a névelemzéssel, vallás-, származás- vagy egyéb vizsgálattal űzött, a nemzetiségek létszámát drasztikusan csökkentő mesterkedéseknek igyekezett elejét venni azzal, hogy kimondta: az egyes embereknek szabad nemzetiségi bevallását és nemzetiségi lajstromba való felvételét sem vitatni, sem utólagos vizsgálatnak alávetni nem szabad, ellenkezőleg: büntetőjogi védelemben kell részesíteni. Szigorúan meg kell akadályozni, hogy valamely nemzetiséghez való tartozásból az egyénnek vagy a közösségnek bárminemű hátránya származzék az államéletben. A harmadik kiegészítés az észtországi, ill. a lettországi gyakorlatot tartja szem előtt, kimondván, hogy az államnak és minden egyéb olyan hivatalos testületnek, amely közpénzből kulturális feladatokat lát el, anyagilag hozzá kell járulnia a kisebbségi kultúrautonómia fenntartásához. Nagy figyelem kisérte a gazdasági egyenjogúság biztosításáról szóló 2. napirendi pontot, amelynek előadója a magyarországi német kisebbség delegátusa, Gündisch volt. Az előadás és az ennek alapján elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy gazdasági egyenjogúság nélkül a nemzetiségek nemzeti-kulturális szabadsága gyakorlatilag illuzórikus. A teljes polgári jogegyenlőséghez, az élet és a szabadság hiánytalan védelméhez az is hozzátartozik, hogy a nemzetiségek a többségi népével azonos jogi és tényleges feltételek közt vívhassák meg létért való harcukat. Az állam éppen ezért nem folytathat a kisebbségekre nézve hátrányos gazdasági protekcionizmust. Mint munkaadó sem szabhat a kisebbségnek a többségtől eltérő munkafeltételeket. Biztosítani kell a kisebbségiek számára is hivatásuk szabad gyakorlását, védeni kell egzisztenciájukat, vagyonukat, jogegyenlőségüket. A különböző állami kedvezményekben is egyenlően kell őket részesíteni. A kisebbségek gazdasági bojkottjára szóló felhívást törvénnyel kell büntetni. Agrárreform esetében a kisajátításnál, a föld, ház vagy bérlet elosztásánál nem szabad a nemzetiségeket
