Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
996 BELLÉR BÉLA takart, amelyen folyt a vesztes államok javainak elkótyavetyélése, a győztes kis és nagy államok gazdasági, politikai érdekeinek kíméletlen hajszolása. Világosan mutatja ezt a nemzetiségi kérdés alakulása Wilsonnak a Népszövetségre vonatkozó terveiben. Az első tervezet szerint ha a nemzeti viszonyok, igények, valamint a szociális és politikai változások szükségessé teszik a határmódosítást, ennek az önrendelkezési elv szerint, a delegátusok minősített többségének határozata alapján kell végbemennie. Smuth tábornok dél-afrikai delegátus viszont — az elvett német gyarmatokhoz hasonlóan — a megalakítandó Népszövetségre kívánta bízni az egykori orosz, osztrák-magyar és török uralom alatt levő országok újrafelosztását és kormányzását. Wilson második, 1919. január 19-én kelt tervezete megpróbálja a maga és Smuth tervezetét összeegyeztetni azon az áron, hogy az önrendelkezési jog érvényesülését a bizonytalan jövőbe tolja ki, az új államoktól viszont független és önálló állami létük elismerésének feltételeképpen megkívánja, hogy „ .. . állami főhatalmuktól függő minden etnikai és nemzeti kisebbségüknek azt a bánásmódot és biztonságot adják meg, amely lakosságuk etnikai és nemzeti többségét megilleti". A népszövetségi kormányzatot teljes szuverenitással Wilson csupán harmadik, 1919. január 20-i tervezetében kívánja fölcserélni, meghagyva a Népszövetség felügyeleti jogát az újonnan létesült államok kölcsönös kapcsolatait illetőleg. Ez a tervezet is elvárja az összes új államoktól a kisebbségek védelmének ígéretét, kiegészítve a vallási türelem kötelezettségével. A nemzetiségi kérdés Wilson harmadik tervezetében jut el a legmagasabb pontra, amely után már csak hanyatlás következett. Lord Robert Cecil brit delegátus 1919. január 20-i tervezete a Népszövetség határmódosítási javaslataival foglalkozik. Ha ezeket elutasítanák, a Népszövetség nem lenne köteles az illető államokat más államok támadásától megvédeni. Kisebbségjogi szabályozásokat a tervezet egyáltalán nem tartalmaz. Az 1919. február 3-án a Békekonferencia Népszövetségi Bizottsága elé terjesztett Hurst—Miller-féle kompromisszumos javaslat már sem a határmódosítási, sem a kisebbségi paragrafust nem tartalmazza, hanem csupán a tengerentúli mandátumos területekkel foglalkozik. Ezzel a kisebbségi kérdés teljesen kiszorult a Népszövetség Egyezségokmányának lapjairól.4 Az okmánynak vannak ugyan olyan pontjai, amelyek a nemzetiségi kérdésre is vonatkoztathatók. Ilyen a bevezetés, a 4, 5, 11—14, 18, 19 és 20. cikkelyek megfelelő részei, leginkább azonban all. cikkely, amely kimondja, hogy „ ... a Szövetség minden egyes tagjának jogában áll a Közgyűlés vagy a Tanács figyelmét barátságos módon feliiívni a nemzetközi viszonyokat érintő minden oly körülményre, amely azzal fenyeget, hogy megzavarja a békét vagy a nemzetek között a jó egyetértést, melytől a béke függ."5 Mindez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a nemzetek önrendelkezésének fennen hirdetett elve, a nemzetiségi probléma mint általános, közvetlenül vagy közvetve minden tagállamot érintő ügy, mint afféle politikai „Ding an sich" lekerült az egyezségokmány lapjairól, és csupán az államok egy csoportjának, az új, illetve jelentős területgyarapodást elért államoknak szűkkörű ügye lett, amelyet nem az egyezségokmány, hanem külön szerződések szabályoztak. 4Zehn Jahre Versailles. III. Hrsg. von Karl C. v. Loesch und Max Hildebert Boehm. Berlin, 1930. 433-436. Baranyai Zoltán: A kisebbségi szerződések létrejötte. Klny. a Magyar Szemle 1931. okt.-nov. számából. 1-2. s A kisebbségi jogok védelme. Szerk. Baranyai Zoltán. Bp., 1922. 120.
