Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Jeszenszky Géza: A koalíció és Anglia (Angol-orientációs kísérletek a századeleji magyar politikában) 958/V
A KOALÍCIÓ ÉS ANGLIA 983 anyagot helyez el a lőporoshordóban. Nem hiszi azonban, hogy a magyarok többsége helyeselné kormányuknak a szlávokkal való összeütközés felé vezető politikáját.13 6 Az adott külpolitikai helyzetben valóban hatásos érv volt a magyar nemzetiségi politikát a németbarátsághoz és a szlávellenességhez kapcsolni. Nehéz feladatot vállalt magára Yolland, amikor ennek az ellenkezőjéről akarta meggyőzni a brit közönséget. A Spectator-nak írt levele szerint a magyarok elleni kampány valójában a pángermán tervek része, mert a délkeleti irányú német hegemónia megteremtéséhez elengedhetetlen az egységes és erős Magyarország fölszámolása, az pedig belső megosztásával érhető el. Scotus Viator valószínűleg naivitásból nem látja ezt, és hiszékenyen fölül a neki mondott meséknek, mert ha nem így van, „akkor égbekiáltó hűtlenséget követ el saját hazája érdekei ellen". A konkrét vádakra Yolland azt válaszolta, hogy Európában a más nyelvű állampolgároknak sehol sincs annyi előjoguk, mint Magyarországon, de különben is „a szlovákok 896-ban, a honfoglaláskor föltétel nélkül [eredeti kiemelés] alávetették magukat Árpádnak és a magyaroknak". A szerkesztő mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy ők is egységes és erős Magyarországot akarnak, de a pángermanizmus ellen nyilvánvalóan okosabb a szlávokkal közösen lépni föl.137 Seton-Watsonnakismét könnyű dolga volt ellenfele érvelését és elképesztő jogi felfogását cáfolni.13 8 Az bizonyos, hogy Stracheyt, a Spectator szerkesztőjét teljesen meggyőzték Scotus Viator írásai, amit a Ferenc József „gyémántjubileuma" alkalmából közölt vezércikk is jól mutatott. Magyarország „az 1867-es kiegyezés óta túlnyomó befolyást szerzett magának a Monarchiában" azzal az egységével, amit „szinte minden belső ellenzékének az elnyomása" és „a képviseleti rendszer középkori jellege" biztosított számára, de még „az alacsonyabb sorból származó" magyarok is áldozatai „az oligarchikus kormányzatnak". Lát azonban egyes jeleket, hogy „a múltban annyi politikai bölcsességet mutató" magyarok „kezdenek rájönni, hogy kívánatos a többi nemzetiség megértőbb kezelése",mert különben rövidesen nem lesz kin uralkodniuk.139 A Spectator 1903 novemberében még ékesszólóan állt ki a liberális Magyarország mellett. Fordulatában a német veszély ellen magáévá tett orosz— szláv orientációnak legalább akkora szerepe volt, mint Seton-Watson meggyőző bizonyítóanyagának és érvelésének. Hasonló megfontolásból fordult meg a túl liberálisnak talált Magyarországgal korábban kevésbé egyértelműen rokonszenvező, de róla sok jót is író Saturday Review álláspontja, ahol pedig a magyar politikát liberális, demokratikus és nacionalista alapon bíráló irányzatnak kevesebb esélye volt a sikerre. Itt is a magyar propaganda provokálta ki az ellentmondást. Scotus Viator Ausztria—Magyarország jövőjéről írott könyvét jó évnyi késéssel ismertetve, a recenzens megállapította a magyar és angol felsőbb osztályok közös vonásaiból fakadó kölcsönös rokonszenvet, de állást foglalt a magyar függetlenségi törekvések ellen, amit egyébként a lakosság nemzetiségi összetétele is lehetetlenné tesz.140 A következő számban Shrubsole — Apponyira és Ajtay pamfletjére hivatkozva - nyomatékosan visszautasította a különválás szándékát, és cáfolta a magyar lakosság arányáról 136 The Southern Slavs. Uo. 1908. ápr. 4. 527-528. 137 Un. 1908. máj. 9. 138 Uo. 1908. máj. 16. 139The Jubilee of the Emperor-King. Uo. 1908. jún. 20. 963-964. 140 SaR, 1908. május 2.
