Századok – 1980

Történeti irodalom - Czichon Eberhard: Bankir i vlaszty (Ism.: Vida István) 872/V

873 TÖRTÉNETI IRODALOM Hitlert és a náci klikket. Abs volt az egyike azoknak - mutat rá -, akik kidolgozták a fegyverkezés és a háború finanszírozásának pénzügyi alapelveit. Mindent megtett, hogy elősegítse a német monopóliumok gazdasági expanzióját, ö irányította a német tőkebefektetéseket, vállalatok és trösztök alapítását a megszállt Európában. Megszervezte a leigázott országok bankjai feletti ellenőrzést. Részt vett zsidó kézben levő gyárak és pénzintézetek „áijásításában", bár igaz, hogy a DB által „kisajátított" 363 zsidó vállalat közül mindössze háromról mutatható ki Abs személyes közreműködése. Valószínűtlen, hogy ne tudott volna arról, hangsúlyozza a szerző, hogy a hadifoglyok és az elhurcoltak százezreit, millióit a német gyárakban és üzemekben, közöttük a DB érdekkörébe tartozó vállalatoknál, minden fizetség nélkül dolgoztatták. Abs kitűnő személyes kapcsolatokat tartott fenn Göringgel és Walther Funk birodalmi gazdaságügyi miniszterrel, a Birodalmi Bank elnökével. (A háború alatt tagja volt a Reichsbank ún. tanácsadó testületének.) A szerző szertefoszlatja azt a legendát, hogy Abs igazi antifasiszta lett volna. Úgy véli, hogy „a kacérkodás az antihitlerista mozgalommal aktív résztvétel nélkül, teljesen megfelelt Abs jellemének, aki soha nem volt meggyőződéses antifasiszta, éppen ellenkezőleg: számító bankár maradt, akit egyetlen állandó cél vezérelt, a maximális profit megszerzése". (304.1.) A német fasizmus bukása után H. J. Abs neve felkerült a háborús bűnösök listájára, Jugoszláviában - távollétében - 10 év kényszermunkára ítélték. Az amerikai kormányzat pénzügyi osztályának 260. nyomozó csoportja 1946. novemberében készült jelentésében a Deutsche Bank vezetőivel együtt háborús bűnösnek nyilvánította, s bíróság elé állítását javasolta. Ez azonban nem következett be, bár 1,946 tavaszán Hamburgban, ahová 1945 áprilisában menekült Berlinből, egy rövid időre őrizetbe is vették. 1946-ban már az angol megszállási övezetben az angol hatóságok mellett pénzügyi tanácsadó. Azzal párhuzamosan, hogy a nyugati hatalmak az általuk megszállt övezetek egyesítésével s egy sor gazdasági és politikai intézkedés bevezetésével hozzákezdtek a német polgári állam újjászervezéséhez s Németország kettészakításához, Abs fokozatosan visszatér, s egyre nagyobb szerepet kap a gazdasági életben. 1948-ban már a Marshall-segély felhasználását irányító ún. Újjáépítési Hitelbank (Frankfurt am Main) egyik vezetője, s számos nagy konszern, többek között a Siemens és Schell igazgatósági tagja. Az NSZK megalakulása után az adenaueri korszakban pályafutása meredeken ívelt felfelé. A szövetségi kancellár bizalmas barátja, s egyik pénzügyi tanácsadója. Tagja az ún. „istenek tanácsának", amely az 50-es években mintegy árnyékkormányként irányította az NSZK gazdasági-politikai életét. (Adenauemek a német finánctőkéhez fűződő szoros kapcsolatára Czichon számos bizonyítékot hoz fel. Kevéssé köztudott pl., hogy 1927-től a DB felügyelőbizottságának tagja volt.) Abs fontos megbízatásokat kapott. 1951-5 3-ban a német adósságok felszámolását célzó nemzetközi pénzügyi tárgyalásokon ő vezette a nyugatnémet delegációt. Nagy szerepet játszott a német monopoltőke gazdasági hatalmának újjászervezésében és a Deutsche Bank feltámasztásában. A háború után - a potsdami előírásoknak megfelelően - a DB fiókhálózatát, a megszállási övezeteknek megfelelően, felosztották. A szovjet megszállási övezetben a bank fiókintézeteit hamarosan államosították. A nyugati zónákban is megtörtént bizonyosfajta nacionalizálásuk, ami gyakorlatban csak annyit jelentett, hogy irányításukat a megszálló hatóságok maguk vették kezükbe. 1952-ben a Deutsche Bank visszakerült magánkézbe. Jogutódaként három nagy bank alakult, az egyik - a Süddeutsche Bank - élén Absszal. 1957 tavaszán azonban a három bank egyesülésével ismét megkezdte működését a Deutsche Bank, mint részvénytársaság. A fúziót Abs kezdeményezte, és ő lett a hatalmas pénzintézet teljhatalmú ura is. A német pénzmágnás a háború után sem lépett be egyetlen pártba sem. Politikai téren is Adenauert követte; egyik legfőbb támogatója volt a CDU-nak, nemzetközi porondon pedig a hidegháború szószólójaként lépett fel. Adenauer távozása után (1963) politikai konzervativizmusa, antikommunizmusa miatt egyre inkább háttérbe szorult. Már az ún. „nagykoalíciót" (az SZDP, valamint CDU-CSU összefogását) is bírálta, a szociáldemokrata - szabaddemokrata pártszövetség hatalomra jutása után viszont a német jobboldal vezérével, F. J. Strauss-szal került egy plaformra. A könyv témájánál fogva gazdaságtörténeti megalapozottságú, Németország, s különösen az NSZK gazdasági fejlődésére, a finánctőke szerepére, belső átrétegződésére vonatkozóan fontos kutatási eredményeket tartalmaz. A politika-történeti háttér felvázolása azonban halványabbra sikerült, s ez pl. az NSZK megalakulásának tárgyalásánál, vagy a nyugatnémet belpoütika lényeges fordulatainak bemutatásánál hovatovább az események megértését zavarja. Nem elég színes az az összkép sem, amelyet az olvasó a könyv alapján a német finánctőke vezető figurájáról kialakíthat magában. Abs egy kicsit személytelen, egyéniségéről, habitusáról, szokásairól s műveltségéről alig tudunk meg valamit. Nem kétséges, hogy Abs a finánctőke érdekeinek egyik legfőbb képviselője, de tetteit, cselekedeteit sok esetben túl követlenül vezeti le a szerző a német monopoltőke érdekeiből. Vida István