Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
830 JF.MNITZ JÁNOS Rónai még egy további különbségre is felhívja a figyelmet. A bécsi felkelés az osztrák munkásság egy szűkebb elit csoportjának „heroikus, de a nagy tömegektől elszigetelt kitörése volt", amelynek erejét a Schutzbund szolgáltatta, míg a spanyol pártnak ilyen fegyveres szervezete nem volt, de itt „hatalmas tömegmozgalom bontakozott ki, amely „a munkásság többségét, sőt a parasztság egy részét is" magával ragadta.31 Eredményét tekintve azonban a madridi sztrájk ugyanúgy elbukott, mint a bécsi, s ezt elsősorban a hadsereg erejének tulajdonította. A tények tudomásulvétele nem vezette beletörődésre, s még kevésbé arra, hogy a sztrájk meghirdetőit, vezetőit hibáztassa a vereségért. Különben is többszörösen aláhúzta, hogy sem Bécsben, sem Madridban nem hibás puccsról volt szó, hanem a tömegek elemi erővel kirobbanó ellenállásáról. Általános érvénnyel jelentette ki - s ennek a magyar Szocializmus hasábjain különös jelentősége volt — „A mi korszakunkban, ahol a munkásosztály mozgási szabadságát veszélyezteti a demokratikus államokban a fasizmus közelgő réme, a munkásság és parasztság ellenállásának még akkor is megvan a maga jelentősége, ha ezt az ellenállást a vereség veszélye nagyon fenyegeti."3 2 Rónai folytatta is e gondolatsort, s megjegyezte, hogy a fasizmus nemzetközi jelenség, de azokban az országokban, ahol az ország szociális szerkezete kedvezőbb, kulturális szintje magasabb, ott mind a harc, mind a harc után bekövetkező állapot „olyan intő jel" lesz, ami eltorlaszolja a fasizmus előtt az utat (s itt nyilván Franciaországra, Angliára, s általában a nyugat-európai országokra gondolt). A közvetlen politikai, illetőleg munkásmozgalmi nagyobb történeti jelentőségű események elemzése mellett Rónai sok más kérdéshez is hozzászólt a Szocializmus hasábjain, amelyek fontos összefüggéseket érintettek. Ezt tette akkor is, amikor Sztálin és H. G. Wells beszélgetésének szövege napvilágot látott. E beszélgetés során H. G. Wells Roosevelt Amerikájának és Sztálin Szovjetuniójának „közelségét" ecsetelte, az állami tervgazdálkodás térhódítását üdvözölte, és a műszaki értelmiségnek követelte a vezetést, technokrata felfogásnak adva hangot. Ezzel szemben Sztálin azt hangsúlyozta, hogy Roosevelt csak a bajba jutott kapitalista rendszer meggyógyítását tűzte ki célul, míg Oroszországban új életet alakítanak ki. Sztálin kifejtette: az értelmiség, a parasztság és általában a középrétegek nagy szerepet játszhatnak, de az irányadó, a tőkés rend felszámolását valóban biztosító erő csakis a munkásosztály lehet. Rónai e vita margóján sokféle észrevételnek, fenntartásnak adott hangot.3 3 Az esetek zömében a lényeget illetően inkább Sztálinnak adott igazat Wells ellenében, akit „az angol szocializmus egyik kétségtelen nagyon jobboldali képviselőjének" nevezett. Kritikai észrevételei figyelmet érdemelnek. S, I. m. 345.1. 34.'m. 346.1. 3 3 Így a munkásosztály és a középrétegek, a parasztság viszonyát illetően Rónai így írt: „Sztálin nem téved abban, hogy az osztálytudatos munkásság komoly küzdelme nélkül nincs szocializmus. De téved, ha azt hiszi, hogy a középrétegek magatartása az osztályharcban sokszor nem döntő jelentőségű." Majd így folytatta: „Wells-szel szemben a helyzet könnyű volt" - ugyanis Wells Angliából indult ki, ahol a parasztság számottevő rétegként már rég eltűnt, - majd aláhúzta: „Hanem Kelet-, Közép-, Dél-Európában, sőt Nyugat- és Észak-Európa számos országában a parasztság győzelemre segítheti a munkásságot, de el is buktathatja." Majd történeti megközelítésben vizsgálja, hogy a parasztság oroszországi fejlődésének alakulása mennyiben tért el a közép- és nyugat-európaitól. Vándor Zoltán: Roosevelt, Sztálin, Wells, Szocializmus, 1934. december. 387-388.1.
