Századok – 1980
Tanulmányok - Péter Katalin: Az erdélyi társadalom élete a 17. század első felében 575/IV
AZ ERDÉLYI TÁRSADALOM A 17. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN 595 Ezeknél az elképzeléseknél jobbakat és újabbakat aligha gyűjthettek volna össze külföldi tanulmányaik során, csupán egyetlen körülményt felejtettek el. Azt ugyanis, hogy Erdély nem Anglia, de még csak nem is Hollandia. Hallatlan türelmetlenséggel, az itthoni akadályok számbavétele nélkül látnak a változtatáshoz. De az ellenfelek nem kevésbé agresszívek; értetlenül és a meglévő viszonyokat idealizálva állnak szemben a külföldről jött reformeszmékkel. Mind e hátráltató tényező hatását még fokozza a vezér, Tolnai Dali János rossz természete. Nagyon nehezen fér össze bárkivel is. Valószínűleg személy szerint ő a hibás abban, hogy a puritánus reformokat a már meglévő kezdeményeket egyszerűen félresöpörve akarják elkezdeni. Miatta támad a legtöbb botrány éppen Sárospatakon, ahol pedig Bényei János kitartó, csendes szívóssággal már elkezdte a munkát. Sok vihart és háborgást meg lehetett volna takarítani bölcsebb eszközökkel. Ahogyan a váradi iskola minden látványosság nélkül lett az 1640-es évekre -elsősorban Kecskeméti Mihály reformtevékenysége következtében — a keleti országrész legjelentősebb tudományos központja. Itt használták Magyarországon először Comenius tankönyveit, amiket ekkoriban a legmodernebbnek tartanak Európában; nálunk protestáns iskolában itt rendeznek először iskolai színjátékokat, és olyan tanárok tanítanak, mint Enyedi Sámuel, aki Hollandiában szerzett orvosi doktorátust, vagy Köleséri Sámuel, az angol forradalom rajongója. De köztük talán a legnagyobb, Martonfalvi György, majd a debreceni iskola nagy reformkorszakát tudja csak megindítani, mert alig költözik Hollandiából Váradra, a török elől az iskola Debrecenbe menekül. Szinte megható egyébként az, ahogy Várad eleste után a város polgárai kivonulnak: odahagyják otthonukat és városukat, de feltételük volt, hogy az iskola és a nyomda felszerelését magukkal vihessék. 12. Az új tudás befogadására kész nyíltság A tudás és a műveltség tulajdonképpen érthetetlen szeretete árad a váradiak gesztusából ugyanúgy, ahogyan a jobbágyok végtelen tanulási kedve meglepte az embert. És bizonyosan a tudás, vagyis a világ dolgaiban való eligazodás vágya van valahol elrejtve a szombatosság oly makacs erdélyi szívósságában. Ez, a sztoicizmus furcsa megjelenési formájaként kialakult vallásosság a 17. századra lép túl a magas szellemi és világi rangúak körén, hogy tanulatlan és alacsony társadalmi besorolásúak között is szétáradjon. Urak szórakozásából népi vallásossággá válik. Elterjedésének körét nagyon nehéz lenne pontosan megállapítani, hiszen az 1638-ban tetőfokára hágott üldözés nyilvánvalóan sok emlékét elsodorta. Sőt: az ellene már korábban hozott törvények talán még emlékek létrejöttét is megakadályozták. Éppen a törvények állandó megújítása és szigoruk tanúskodik azonban arról, hogy a szombatosság kiirthatatlanul befészkelte magát az erdélyi jobbágyok közé.2 6 Minden üldözéssel dacoló makacsságában bizonyára sok az erőszak által törvényszerűen fellobbantott emberi büszkeség, a hivatalos társadalommal való szembenállás szociális és politikai motívumai, de 17. századi nagy virágzása magyarázatában nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy erősen érzékelhető kulturális vákuumot számol fel. 2 6 Dán Róbert: Humanizmus, reformáció, antitrinitáriánizmus és a héber nyelv Magyarországon. Bp., 1973. Humanizmus és reformáció 2.
