Századok – 1980
Tanulmányok - Péter Katalin: Az erdélyi társadalom élete a 17. század első felében 575/IV
588 PÉTER KATALIN egyelőre kiderítetlen — technika- és ipartörténeti összefüggésnél világosabban beszélnek erről a patríciusok lakásai. Ezekben az új reneszánsz életmódnak ugyanazok a külsőségei találhatók, mint a nemeseknél. Minthogy pedig a polgárság a jobbágymunka termékeivel nem élhet, nyilvánvaló: a céhes ipar mindazt előállítja, amit a reneszánsz ízlés vagy divat megkövetel. És bármennyire egyértelmű is a 17. századi birtokosok ódzkodása minden pénzkiadástól, a dolgok természetéből következik, hogy egyes árukat mégis kénytelenek városi műhelyekben, boltokban vásárolni. A városi iparosok ilyen módon a jobbágysághoz hasonlóan érzékelik az új igényeket; a munkájuk iránti kereslet fokozódásában. Többet és mást kell előállítaniuk a korábban szükségesnél. E változás azonban, jóllehet a feladatok növekedése talán terhet is jelent, egészében előnyösen befolyásolja az iparosság helyzetét. Ennek köszönhetik, hogy még a korszak gazdasági mélypontján is, 1625-ben, amikor az árak csillagászati magasságba szöknek, az ő munkabéreik növekedése nem marad el az áremelkedés mögött. 9. Sokoldalú jobbágyi műveltség Az új követelményrendszerben egy-egy jobbágyra háruló teendők számbavétele tulajdonképpen nagyon nehéz annak a ténynek a regisztrálásán túl, hogy az úr körül mindent nekik kell elvégezniük. Úgy tűnik azonban, az egyénre ugyanaz áll, ami a paraszti társadalomra. Ahogyan abból kerül ki juhászból kutyapecéren, vadkert gondozón, szűcsön és ácson át udvarbíróig minden, úgy kell egy-egy jobbágyi állapotban élő személynek igen sokoldalúnak lennie. Elég egy pillantást vetni valamely falu szolgáltatásaira, és kiderül, milyen sokfajta munkával tudnak csak a lakói feladataiknak megfelelni. Álljon itt három példa a kővári uradalomból. Berkeszen a következő teendőket kell a jobbágyoknak ellátniuk a saját földjeik művelése mellett: piacozás, hogy a pénzadót kifizethessék, a majorsági föld szántása, vetése (mások aratják), egy rét kaszálása, egy rekettyés irtása, szőlőgondozás, búzaszállítás: Gazdaságaikban hétféle állatot tartanak: lovat, ökröt, tehenet, juhot, tulkot, disznót és méheket. A szomszéd falu, Alsó Fentős szolgálatai hasonlóak, de még rókabőrt, nyestbőrt, tehenet, tyúkot, tojást, vajat, borsót, kását és lenmagot is kell beadniuk. Megint csak a szomszédban, Kováson, nincs majorsági föld, nincs „élés", de a jobbágyok, akiknek szabályos gazdaságaik vannak - 80 portán 6 lovat, 248 ökröt, 157 tehenet, 82 tulkot, 65 juhot, 395 disznót és 40 kas méhet tartanak — mészégetés mellett ipari szakmunkát adnak a várhoz: kőfaragást és téglavetést. Ezenkívül széna-, homok-, és jéghordásra erőltetik őket.1 9 Három igazán nem nagy falu teendőinek listáján szinte végtelen mennyiségű munkafolyamat van elrejtve. A szántás fogalmába beleértendő a könnyen elromló faeke karbantartása. A vetéssel együtt jár valamilyen, többnyire tövisből készült boronázó eszköz eszkábálása, az aratással nemcsak az aratósarló gondozása, hanem a kévekötés, kalangyarakás is. A saját kalászosaikat ki kell csépelniük; az így maradt szalmából zsúpot kötnek. A kicsépelt gabonát ,szórás"-sal megtisztítják; ehhez valószínűleg már lapátot is készítenek. A rétet lekaszálják, gereblyével a szénát összehúzzák, kazalba rakják — a megfelelő 1 9 Makkai 426-421. o.
