Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 549 árát emelték nagyobb mértékben, ez viszont egyéb iparágakat érintett hátrányosan, így többször is előfordult, hogy a mészárosok tiltakozásul abbahagyták mesterségüket, vagy a város tiltotta el őket annak gyakorlásától, mint ahogy ez pl. Sopronban, Kassán, Nagybányán és más városokban is bekövetkezett egy-egy évre. Az ellátás elégtelensége miatt sok helyen megengedte a városi tanács, hogy céhen kívüli, külső emberek is árulhassanak húst a városban, így Kassán, Nagybányán, Szatmáron, Tatán került sor erre. A pékipar sem fejlődött magas színvonalra, céheik csak későn alakultak meg, sok helyen visszafejlődés tapasztalható. Pozsonyban 1376-ban 16 pékmestert találunk, 1588-ban viszont csak 13-at. Sok város kenyérellátása félig-meddig háziiparszerűen történt. Selmecbányán 1597-ben 150 sütéssel foglalkozó személyt írtak össze, ezeknek a túlnyomó része azonban sütőasszony volt. A pékek is házaltak titokban termékeikkel, noha ezt kalodába zárással büntették. Kassán is szinte bárki árulhatott kenyeret a piacon csütörtöki és szombati napokon, csak a 16. század végén bontakozott itt ki a pékipar. A pékek tevékenysége azonban szükségszerűen összefonódott a gabona- és lisztkereskedéssel, különben nem tudtak volna nagyobb nyereségre szert tenni, mint a sütőasszonyok. A sütőiparosok alapvető megélhetési gondokkal küszködtek Sopronban is, a rohamosan emelkedő gabona- és lisztárak mellett képtelenek voltak a tanács által előírt áron és súlyban készíteni termékeiket. Az ellenszegülőket a városi tanács a toronyba záratta. Ilyen kényszerintézkedésekkel azonban nem lehetett segíteni az alapvető bajon: a városi iparosok magas rezsiköltségek mellett (inasok élelmezése, ruházása, némi fizetése, jelentős céhtaksák, városi adófizetések, magas nyersanyagárak) nem tudtak versenyezni a sütőasszonyokkal, akiket nem sújtottak e terhek. A gabonával és liszttel folytatott kereskedésük jelentősége is olyan mértékben csökkent, amilyen mértékben tért hódított a polgárok körében a gabonakereskedelem. Ugyanez a jçlenség a molnárok szerepét is erősen csökkentette. Ugyancsak eltűntek Kassáról a sörfőző és a bábsütő mesterek is. Maga a sör- és pálinkafőzés tevékenysége azonban nem szűnt meg, csak háziipari keretek közé szorult. A specializálódás eltűnése nem jelentette, nem is jelenthette a mindennapi igények eltűnését, csak ezeknek az igényeknek a kielégítését szorította az olcsóbb, gyengébb megoldások, házilagos kivitel irányába. Az általános ipari fejlettség magas színvonalára utaló iparágak, a félkész termékeket előállító, valamint a városi lakosság élelmezését differenciáltan biztosító ágazatok, mint láttuk, országszerte gyengén fejlettek voltak. Ezzel szemben kiemelkedett, és a korszak folyamán egyre nagyobb jelentőségre tett szert két iparág: a szabóké és az ötvösöké. Míg Kassán az 1480-as években csupán 19 fő, az összes iparosoknak 14%-a dolgozott a ruházat és a tisztítás iparágában, addig az 1550-es években ugyanitt működő 59 személy az összes mesterembereknek már a 26,3%-át tette ki. A szabóipar óriási arányú előretörése országos jelenség. Ez érthető is: a külföldről érkező hatalmas mennyiségű különféle posztót túl értékesnek tartották ahhoz, hogy otthon, háziiparszerűen szabják-varrják. A korszakban ebben az iparágban lelhetjük fel a munkaszervezés magasabb formáit, a bedolgozórendszer elemeit. Egyes, némi tőkével rendelkező szabók posztókereskedéssel is foglalkoztak - ez már csak az erre vonatkozó sok tilalomból is kitűnik. A kész ruhát árusító vásári mesterek néhol falusi iparosokat is foglalkoztattak, mintegy bedolgozókként. Kész termékeiket pedig távolabbi piacokon is értékesítették. Ez
