Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 533 saját boraikat. Az év többi hónapjában azonban csak a földesúr borát mérhették ki. Ha viszont a birtokon szőlőhegyek voltak, és így a jobbágyoknak saját boruk termett, Szent Mihálytól Szent György napig (április 24.) árulhatták, ettől kezdve azonban, tehát mintegy öt hónapon keresztül, a földesúr borát kellett kimérni. A borelővételi jogból a törvény tilalma ellenére inkább borfoglalás, erőszakos és méltánytalan áron történő földesúri vásárlás lett a gyakorlat során, és mint ilyen, különös gyűlöletet váltott ki a jobbágyok körében. A földesúri borkimérés, educillatio, amelyből az uradalmak pénzbevételeinek a legnagyobb hányada származott, többszörös formában is súlyosodott ajobbágyokra: csak az év egy részében értékesíthették a közelben saját boraikat, és ugyanakkor kénytelenek voltak a földesúrtól gyakran rossz minőségű, vizezett borokat vásárolni. A jobbágyok a földesúri cenzusnak megfelelő összeg sokszorosát fizették ki készpénzben a kocsmákban. Ez persze egyben arra is rámutat, hogy a borfogyasztás, miként az egész korabeli társadalomban, mennyire széles körű igény volt a jobbágyság körében is. Az északi országrész szlovák és német lakosú falvaiban ugyanezt a szerepet játszotta a földesúri sörkimérés rendszere. Ahol egyik sem valósult meg, ott magas összegű — a földesúri cenzus többszörösét kitevő — ún. „szárazkocsmapénzt" kellett fizetniük a jobbágyoknak váltságként. Amint látjuk, a nemesség a 16. század során egyre nagyobb mértékben kapcsolódott be a kereskedelembe, és részben a fokozott termény- és munkaszolgáltatás követelésével kisebbítette a jobbágyok eladható terményfeleslegeit, részben pedig a meglévő — korántsem korlátlan — piaci kapacitás egy részének a lekötésével csökkentette a jobbágyok eladási esélyeit. Az agrárkonjunktúra idején a nemesi előretörés még nem veszélyeztette döntő mértékben a parasztok piaclehetőségeit. Nemesi erőszak és előjogok, valamint paraszti furfang és ellenállás egy kitáruló, szélesedő piacért folytatott küzdelem során csapott össze egymással, azonban a viszonylag tágas piacon, bár korántsem egyenlő feltételeket élvezve, egyelőre még mindkét fél „elfért". Ez az egymással versengő nemesi és paraszti kereskedés azonban óriási belső feszültségek forrása volt. Természetesen csupán a gazdagparasztok tudták kivenni belőle a részüket. A parasztságon belül eddig soha nem tapasztalt mértékűvé vált a differenciálódás. Bihar megyében az 1580-as években falvanként átlag kb. 6—11 arató napszámost foglalkoztattak, de voltak olyan gazdák, akik egymaguk 4—5—6 aratót fogadtak fel pénzért vagy természetbeni fizetségért. Hasonló — ha nem még fokozottabb — társadalmi különbségek jellemezték a borvidékeket is. A nagy alföldi marhatartó parasztok ugyancsak széleskörűen alkalmaztak cselédeket. A fél évszázaddal korábban még túlnyomóan önellátó nemesi és parasztgazdaságokat az új idők jeleként áthatotta a nyerészkedés szelleme. A kor erkölcseit felháborodottan ostorozó Bornemisza Péter hevesen fakadt ki 1574-ben: „Átkozottak azok is, kik mind bort, búzát, húst és egyéb élést nagy bőven azért takarnak, hogy az drágaságra tartsák, hogy négyszeres áron adhassák." A legnagyobb haraggal azonban az új gazdálkodásmóddal a jobbágyokat megkárosító, megnyomorító „ördög-tiszttartó" ellen fordult, aki sok módot talált az urának való gyűjtésre. Megfigyelései olyan pontosak, hogy az uradalmi iratok egész sorából sem rajzolhatnánk meg tömörebben a visszaéléseket: „Hitvány búzát kiosztott az drágaságban, és kétannyit tisztát kellett adni. A rozst az jobbágyira vetötte, és elcserélte búzán, és azt vetette be az urának: az szőlőket untalan megmérték, az földet elosztották az szegénységre, sok mesterségével, borral, bűrrel, fával és egyébbel sokképpen tanította az urat kereskedtetni.
