Századok – 1980

Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV

516 ZIMÀNYI VERA keresztül Teschenbe, Boroszlóba, Lipcsébe, innen a Fuggerekhochenkircheni rézolvasztójába vezetett; az itt feldolgozott rézzel látták el Frankfurt/a. M.-t, Kölnt, Nürnberget. Boroszlóból azonban észak felé is tovább vitték: Frankfurt/a. 0. - Stettin, ill. még gyakrabban Poznan—Torun-Polansk vonalán, onnan Antwerpenbe, amely az 1570-es évekig a magyarországi réz legnagyobb lerakóhelye lett. Itt a réz egyik legfőbb vásárlója a portugál király volt, aki gyarmataira évi 5-6000 mázsát szállított. A réz észak felé Krakkón keresztül is eljutott Gdanskba. A Pozsonyon, Bécsen át nyugat felé a délnémet városokba vezető utat Bécs árumegállító joga miatt csak ritkán használták. A vállalkozás nagy arányait mutatja, hogy 1494—1546 között a besztercebányai rézbányákban 74 281 torma rezet és 119 0 24 kg ezüstöt termeltek, 1526-1539 között pedig 267 000 mázsa rezet vittek ki, és tiszta jövedelmük több mint egymillió magyar forint volt. Miután a Fuggerek — akiknek a nevéből származik „fukar" szavunk — 1546-ban visszavonultak a rézbányákból, más, az udvarnak hitelező délnémet bankárok, vállalkozók kapták meg a rézbányászat és -kereskedés jogát, így 1548-ban Matthias Manlich, 1559-ben Ulrich Link és társasága, 1566-ban Melchior Manlich és Philipp Welser. A társaság évi 120 000 forintot volt köteles a bányák üzemeltetésére fordítani, amelyek egyébként az 1560-as években érték el fejlődésük csúcspontját: 1900-2000 munkást foglalkoztattak, és kb. 1300 tonna volt az évi termelésük. A rézércből nyert ezüst mennyisége azonban a korábbi időkhöz képest csaknem a tizedrészére esett vissza, ez a nyereséget csökkentette. A réz hatalmas világpiaci konjunktúrájának a németalföldi szabadságharc és forradalom vetett véget. Antwerpen kikapcsolódása a felvevőpiacok közül katasztrofális hatással volt a magyarországi rézbányászatra is. A svéd-dán háború (1563-1570) is nagyon megnehezítette, és a felemelt tarifa révén megdrágította a szállítást a Sundszoroson át. így azután hamarosan eladhatatlan készletek halmozódtak fel rézből. A bányát 1569-től bérlő augsburgi Leonhard Weiss és Wolfgang Palier 1573-ban le állították a bányászok fizetését, amire azok heves sztrájkokat folytattak, majd tömegesen széledtek el más munkára. Bár 1576-ban már ismét nőni kezdett a termelés, sohasem érte el a korábbi szintet, csupán annak a felét. Az 1580-as években konszolidálódott a rézkereskedelem; 1579-ben a bécsi Castell és Croy, az udvarnak immár osztrák kölcsönzői is bekapcsolódtak a rézbányák művelésébe. Vállalkozásukat a tizenöt éves háború rendítette meg, és 1599—1604 között az üzem története során először vált deficitessé. A Fuggerek nemcsak az ország rézbányászatát és a rézkereskedelmet tartották a kezükben, hanem a Thuizók révén a körmöcbányai kamarát és aranyfinomítót (cementezőt) is, amely a Thurzóknak az üzletből való kiválása után (1526) kizárólag a Fuggerek birtokába ment át. Az aranyfinomításról vezetett számadásaikba nem engedtek betekintést a kamarának sem. Az egész körmöci kamara termelése (amelyben benne foglaltatik Selmecbánya hozama is) az 1531-1548 első féléve közt eltelt 17 és fél év alatt átlagosan évi 155 393 forint értékben 5454,3 kg ezüstöt és 98 600 forint értékben 245,7 kg aranyat tett ki. Mindennek értéke összesen 253 993 forintra ment. Ez a virágzó nemesfémbányászat igen fontos szerepet töltött be az európai gazdasági életben, a tiroli Schwatz kiemelkedő, évi 13 000 kilogrammot meghaladó ezüsttermelése után a második helyen állt, megelőzve Joachimstal 3 és félezer, Freiberg 3 ezer, Kuttenberg 1700 és a szászországi Schneeberg 1900 kilogrammos ezüsthozamát. Gyökeresen megváltozott azonban a helyzet az amerikai nemesfémbányák felfedezése után.