Századok – 1980

Tartalomjegyzék - Szász Zoltán: A világosi fegyverletételtől az őszirózsás forradalomig 404/III

AZ 1849-1G TERJEDŐ KORSZAKRÓL 405 ugyan utóvédharcot az 1867-1918 közötti korszak egészének pozitív értékeléséért, ennek azonban nem volt tábora, annak ellenére, hogy a politikai köztudatban jelentős nosztalgia élt az 1914 előtti „boldog békeidők" iránt. A szekfűi szintet el nem érő harcos nacionalista történetfelfogás viszont a vizsgált periódust az intézményekre is átsugárzó hatású németesedés idejének tekintette, míg az ún. népies felfogás a korszakot a feudális maradványok konzerválása, a parasztság polgárosításának, felemelésének elmúlasztása miatt ítélte el. A magyar polgári fejlődés baloldali bírálata szűkebb körökben teijedt, hordozója elsősorban a polgári demokratikus és a szocialista átalakulást egyaránt képviselő munkásmozgalom volt, melynek napi politikájában és ideológiájában egyaránt fontos helyet foglalt el a fejlett tőkés országoktól való elmaradottság és a feudális maradványok továbbélésének hangsúlyozása. A felszabadulás után a magyar történettudománynak, de a politikai élet új erőinek is ilyen indíttatású történeti-ideológiai előzményekkel kellett szembenéznie akkor, amikor az 1848—1918 közötti korszakról korszerű kép kialakításához láttak hozzá. A nemzeti és a forradalmi hagyományok egybekapcsolásának szellemében kezdődött a magyar polgári fejlődés korszakának újraértékelése és — ezzel egyidejűleg — részletesebb feltárása. A társadalmi változások jelentőségének, a politikával szemben a gazdaság (és a ráépült társadalom) primátusának hangsúlyozása összekapcsolódott a neoabszolutizmus és a dualizmus korának első ízben most kidolgozott függetlenségi kritikájával. A magyar történetírás egyik sajátossága, hogy az 1849-től mindig meglévő, igen erős függetlenségi, osztrák- és Habsburg-ellenes eszmei-politikai hagyomány ellenére átgondolt, következetes függetlenségi történetfelfogás csupán 1945 után jelenik meg, immáron marxista megfogalmazásban. Mód Aladár és Révai József írásaiban látjuk korszakunkra vonatkozóan ennek példáit. Révai József még a 30-as évek elején - emigrációban — vizsgálat alá vette a magyar polgári átalakulás folyamatát,1

s ennek során az 1848-as forradalom és az 1867-es kiegyezés közötti kapcsolatot, a részleges folyamatosságot is jelezte, hangsúlyozva, hogy a hazai burzsoázia hiánya miatt a polgárság politikai funkcióját a (középbirtokos) nemesség töltötte be. Később a hangsúlyt 1848 és 1867 ellentétére helyezte, a kiegyezés fő tartalmát a nagybirtokos arisztokrácia uralmának politikai restaurációjában jelölte meg, mely antidemokratikus módon zárta le a polgári forradalmat, s a néptömegek, nemzetiségek feletti osztályuralom fenntartásáért cserében lemondott a nemzeti függetlenség követelményéről. Mód Aladár — még a második világháború alatt megjelent — „400 év küzdelem az önálló Magyarországért." c. munkájában2 a neoabszolutizmus és a kiegyezés korát egyaránt Magyarország gazdasági és politikai függősége időszakának értékelte. Olyan koncepcióból, amely a magyar történelmi fejlődés tengelyének elsősorban a függetlenségi harcok szakadatlan sorát tette, természetesen következett, hogy 1849-1918 között az ország valamilyen „gyarmati függésben" volt Ausztriától. Révai és Mód művei hatására alakult ki tehát az a koncepció, melyben az 1849, s főként az 1867 utáni szakaszt már nem feudál-kapitalizmusnak, hanem kapitalista szakasznak minősítették. A társadalmi-gazdasági, nemzeti fejlődés szempontjából azonban 1 Révai József: Marxizmus és magyarság. Bp. 1946, Szikra 195 1. Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság, Bp. 1955, Szikra 503 1. Révai József: Études historiques Bp. 1955, Akad. Kiadó 168 L 2Mód Aladár: 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Bp. 19452, Szikra 223 1.