Századok – 1980

Tartalomjegyzék - Szász Zoltán: A világosi fegyverletételtől az őszirózsás forradalomig 404/III

Szász Zoltán: A VILÁGOSI FEGYVERLETÉTELTŐL AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOMIG 1849-1918 Az 1848-tól 1918-ig teijedő időszak Magyarország polgári átalakulásának, a polgári államberendezkedés kialakításának, a tőkés gazdaság kiépülésének, a társadalom burzsoá átrétegződésének, s ezzel egyben az ipari proletariátus és a szocialista mozgalmak kialakulásának, a nem-magyar népek nemzeti fejlődése felgyorsulásának kora. A kort a társadalmi és nemzeti ellenzéki és forradalmi erők hirtelen megerősödése és az első világháborús katonai vereségek nyomán a Habsburg-birodalom, benne a történeti Magyarország összeomlása és széthullása — egy polgári demokratikus és egy korai szocialista átalakulás forradalmi kísérlete - a magyar történelem egyik legdrámaibb fordulója zárja le. A kor egészét a gyors ütemü gazdasági fejlődés jellemzi, melynek sodrában Magyarország európai mértékkel mérve is számottevő, saját korábbi állapotához képest egyenesen óriási modernizáción ment keresztül; végbement az ipari forradalom, ez azonban mégsem változtatta agrárállamból ipari állammá, s mezőgazdaságának fejlettsége sem érte el a nyugat-európai országok, pl. Dánia szintjét. A társadalmi struktúra — polgári mértékkel mérve — távolról sem mutat olyan gyors átalakulást, mint a gazdaság. Számos régi vonás, mint a volt nemesség nyomasztó politikai hegemóniája, a modem városi polgárság, a modern kispolgárság hiánya az első időkben, a politikai életből való kirekesztettségük a későbbi időkben, jellemző vonásként ugyancsak sokáig megmarad. Az ország soknemzetiségű jellege sem változik. A gyors gazdasági fejlődés, a nagy átalakulások ténye sem a kortársak előtt, sem a két világháború közötti időszak történetírásában nem képezte vita tárgyát. A kort lezáró forradalmak, a Monarchia összeomlása, a történeti Magyarország szétdarabolása miatt az egész magyar polgári fejlődés, tehát 1848 és a neoabszolutizmus, valamint a dualizmus korának úgy is, mint a forradalmakhoz vezető útnak az elemzése és értékelése, az ellenforradalmi korszak számára fontos pohtikai-ideológiai követelmény volt. Az egész magyar polgári fejlődés értékelésének alaphangját korábban, tehát a két világháború között Szekfű Gyula adta meg 1920-ban, Három nemzedék c. reprezentatív művében, melyben megrajzolta az 1830—1918 közötti fejlődést, s a történeti Magyarország felbomlásának előzményeit keresve konzervatív kritikai összegezést készített Ebben a felfogásban az 1848-as forradalmat megelőző reformkorszak nemcsak a modernizációt indította el, hanem elvezetett az 1867-es kiegyezéshez, az ország története kiemelkedően nagynak, az egészséges fejlődés alapjának minősített eseményéhez. A kiegyezést követő évtizedek azonban Szekfű szerint a liberális „bűnbeesés" következtében fokozatosan erkölcsipolitikai hanyatlást hoztak, a bukás csíráit hordozták magukban. A liberális történetfelfogás maradványait őrző Gratz Gusztáv (A dualizmus kora I—II. Bp. 1934.) folytatott