Századok – 1980

Történeti irodalom - Formirovanie nacional’nüh kul’tur v sztranah Central’noj Jugo-Vosztocsnoj Evropü. (Ism.: Niederhauser Emil) 135/I

135 TÖRTÉNETI IRODALOM FORMIROVANIE NACIONALTSÜH KULTUR V SZTRANACH CENTRAL'NOJ I JUGO-VOSZTOCSNOJ EVROPÜ Moszkva, 1977, Nauka, 333 L (A NEMZETI KULTÚRÁK KIALAKULÁSA KÖZÉP- ÉS DÉLKELET-EURÓPA ORSZÁGAIBAN.) A V. I. Zlidnyev felelős szerkesztésével megjelent kötet a Szovjet Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetének a gondozásában, a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet történeti és kultúrtörténeti kérdéseivel foglalkozó sorozatában jelent meg. Eredetileg az 1973-ban tartott szimpózium anyaga, ezen az Intézet munkatársain kívül számos egyéb szovjet történész, kultúrtörténész vett részt. Mint az előszó jelzi, a szimpóziumon ellentétes vélemények is elhangzottak, de ezeket meghagyták eredeti formájukban, annak jelzésére, milyen bonyolult kérdésekről van szó, amelyekben csak hosszas további kutatás és újabb viták után lehet majd egységes álláspontot kialakítani. Az egyes tanulmányok vagy előadások három kérdéskörben hangzottak el, az első a nemzeti kultúrák kialakulásának általános kérdéseit tárgyalta, a második és harmadik a közép-európai, illetve a dékelet-európai népek kultúrájának egyes kérdéseit. Hadd tegyük hozzá mindjárt itt az elején, hogy a Közép- és Délkelet-Európa elnevezés az Intézet kutatási köréből adódik, vagyis a mai Szovjetunió népeinek a kérdései kimaradnak belőle. Ha az orosz nép esetében ennek van is bizonyos indokoltsága, hiszen a többi, az adott korban (vagyis a 18. sz. második és a 19. sz. első felében) csakugyan valamilyen idegen elnyomás alatt álló népekkel szemben az orosz nép egy európai birodalom hordozója, az akkori európai Oroszország egyéb népei már nagyon is hasonló helyzetben voltak, mint az itt tárgyaltak, és így bevonásuk a vizsgálódásba hasznos volna. A másik megjegyzésünk már a könyv és az egyes részek címeinek összevetéséből is adódik: a könyv országokról szól, a második és harmadik rész népekről. Éppen a népek élnyomott helyzete, nép és ország identitásának hiánya indokolja, hogy népekről (vagy nemzetekről) legyen szó, és érdemben ez is történik, csak mintha valami sajátos görcs mondatna mégis sok esetben ilyen vagy olyan országot, ami vagy későbbi fogalmak visszavetítését jelenti, vagy indokolatlan képzeteket kelt nép és ország egybeesésérőL Minthogy a könyv igen sok cikket tartalmaz, csak az első, általános rész cikkeinek az ismertetésére van módunk. D. F. Markov módszertani alapkérdéseket felvető tanulmánya igen helyesen utal, egyes ellenkező nézetekkel szemben arra, hogy ezeknek a népeknek a fejlődésében igenis vannak olyan közös sajátosságok, amelyeket érdemes vizsgálni, annak tudatában persze, hogy a különféle kultúrtörténeti jelenségek mindegyik nép esetében egészen sajátos formák közt jelentkeznek. V. I. Zlidnyev ugyancsak elvi jellegű tanulmányában ugyanolyan joggal hangsúlyozza az azonosságok mellett a különbségeket, sajátosságokat, különösen szláv szempontból a nyelvi fejlődésben egy össz-szláv szakaszt tart elsődlegesnek, ezt követi az egyes nemzeti nyelvek kibontakozása. Hangsúlyozza a folklór és a nemzeti öntudat szerepét. V. A. Gyjakov a „nemzeti újjászületés" néhány elvi kérdését veti fel, összeveti ezt a nyugateurópai reneszánsszal, annak megfelelő szakasznak tartja. (Ezt a koncepciót egyébként a második részben a lengyel fejlődés kapcsán A. V. Lipatov elutasítja, s véleményünk szerint helyesen a keleteurópai újjászületést elválasztja a reneszánsztóL) Gyjakov arra utal, hogy az újjászületés itt rövidebb időbeli szakaszt jelent, gyengébb burzsoáziával, mint társadalmi alappal, a lényeget az eredeti felhalmozás folyamata jelenti. A mozgalmakban viszont a nyelv, a nemzeti öntudat játszik alapvető szerepet. A szerző igen részletesen felsorolja a lehetséges kutatási témákat, mintegy programot ad az eljövendő évekre. (Ez a programot kijelölő jelleg számos egyéb tanulmányban is visszatér, az eredeti szimpózium jellegéből adódóan.) A mozgalmakon belül két szakaszt különböztet meg, az első a formálódásé, a másik a nemzeti függetlenségért vívott harcé. A több népre kiterjedő vizsgálatokat szerinte három módszerrel lehet folytatni: vagy tematikailag (pl. a kapitalizmus fejlődése, a nemzeti kultúrák kialakulása), vagy regionálisan (az egyik vagy másik régió vonatkozásában), vagy strukturálisan és kronologikusan (amely az egész terület minden problémáját két korszakban, az 1840-es évekig, ill. 1848-ig vizsgálná).