Századok – 1980

Történeti irodalom - Formirovanie nacional’nüh kul’tur v sztranah Central’noj Jugo-Vosztocsnoj Evropü. (Ism.: Niederhauser Emil) 135/I

136 TÖRTÉNETI IRODALOM A. Sz. Milnyikov gondolatébresztő tanulmánya a kultúra szerepét vizsgálja a nemzeti öntudat kialakulásában, ő is a nyelv elsődleges szerepéből indul ki, és arra mutat rá, hogy a kultúra nemzeti struktúrája sokkal hamarább tudatosodik, mint osztálystruktúrája. Felhívja a figyelmet az állami hovatartozás és a vallás fontos szerepére a nemzeti kultúra létrejöttében. A kultúrának is alapvetően az „ők - mi" kettősség tudatosodásában van funkcionális szerepe. Felveti az etnikai és a politikai nemzetfogalom különbségét, az illirizmus példáján. A kulturális kapcsolatok is hozzájárulnak az öntudatosodáshoz, ezek a kapcsolatok lehetnek genetikusak, mint a szlávok esetében, és lehetnek külsők, amire a német kultúra közvetítő szerepét hozza fel példának. Sz. B. Bernstein a szláv irodalmi nyelvek kérdésével foglalkozva még a két régió szláv nyelvei közül is kizárja a lengyelt, azzal a megindokolással, hogy itt már volt irodalmi nyelv. így csak a többieket vizsgálja, és úgy látja, a nyelv fejlődése olyan gyors volt, hogy elszakadt a néptől. A román fejlődést erősen hasonlónak látja. Persze, ha a lengyel esetben már korábbi irodalmi nyelvről beszélhetünk, akkor a csehnél is erről van szó, sőt némiképp a horvátnál is. Bernstein láthatóan a nyelvújításra helyezi a hangsúlyt, itt történik az eló'reszaladás, nyelvújítás viszont a lengyeleknél is volt. I. A. Bogdanova a felvilágosodást mint a nemzeti kultúrák kialakulásának kezdeti szakaszát tárgyalja, kiemeli utilitarizmusát, természettudományos érdeklődését, egyúttal — a nemzeti elnyomás miatt — a nemzeti mozzanat és a nyelv nagy szerepét, s azt is, hogy a vallás a felvilágosodásban is jelentős tényező marad. Úgy látja, hogy az itteni felvilágosodás egyszerre utánozza is a nyugatit, de alapjában önálló válaszokat is ad, a nyugati felvilágosodás radikális szárnyát azonban elutasítja. 1.1. Szvirida a művészeti kultúra jelenségeinek tipológiáját igyekszik kidolgozni, általános jelleggel, nemcsak a tárgyalt két régió vonatkozásában. Hangsúlyozza a kultúra demokratizálódását azzal, hogy szélesebb körnek szól, meg hogy a kolostorok központi szerepét a város veszi át. Általában fontosak az új intézmények, a sajtó, az egységes nemzeti nyelv, az iskolák, a rendi különbségek eltűnése. Az irodalomban új központi figura jelenik meg, a nemzeti hős. Jelentős a más kultúrákkal való megismerkedés, hiszen a nemzeti egyúttal egyetemeset is jelent. A magas kultúrában a nemzeti hagyományok uralma és a világi jelleg a legszembetűnőbb. A. A. Gerskovics, Ju. I. Ritcsik és A. A. Szofronova a színház formáit és funkcióit vizsgálják, valóban az egész régióra kiterjedő érvénnyel. A népi alap mellett az iskolai színjátszást és a főúri színjátszást tekintik az eredeti formáknak, a vándorszínészetben csak magyar sajátosságot látnak. Az idővel kialakuló hivatásos színjátszás felvilágosító, nyelvápoló és nevelő jellegű, a forradalom közeledtével nő a jelentősége. A cseheknél a huszita tematika pl. a jelennek szól. Viszont a színház mindenütt a nemzeti mozzanat előtérbe állításával tompítja az osztályjelleget. Az osztrák és német színjátszás nemcsak veszélyes konkurrencia volt, hanem tanított is. Ez a szemlélet a sokat vitatott jelenség valóban reális értékelését teszi lehetővé. I. F. Belza a nemzetközi kulturális kapcsolatokról szólva hangsúlyozza, hogy ezeket nem szabad eltúlozni, különösen a nagy művészek esetében, ezek viszont valóban nemzetükön túlmenően is hatottak. Különösen a szlávok közti kapcsolatokat tartja fontosaknak, mert ezek a népi kultúrában gyökereznek, és a szláv őskor óta állandóan hatnak. 1.1. Lescsilovszkaja a szláv kultúrák egyesülésének kérdését vizsgálja, összeveti a szláv egység koncepcióit az orosz őskrónikától kezdve a 19. századig. Az egyesülés koncepciója osztályjellegű, tehát konzervatív vagy polgári. Az egységes szláv nyelv, kultúra, szellemi egyesülés (Kollár) végső fokon egy állam felé közelítene, bár ezt a következtetést a szerző nem vonja le, viszont utal egyfajta messianizmus jelentkezésére. A délszláv egyesülési kísérletet, az illirizmust már a kapitalizmus fejlődésével hozza összefüggésbe. A szétválási tendenciák mögött olykor szűk osztályérdekek húzódnak meg - sajnos, a szerző erre nem hoz példát, s igy nem lehet tudni, mire gondolt. A kulturális egyesülésben mindig valami politikai cél is húzódik meg, ha nem is mindig a politikai egység. V. Je. Guszer a folklorizmus szerepét vizsgálja a szláv népek nemzeti kultúrájának a kialakulásában, nem a szó mai idegenforgalmi értelmében vett érdekességet, hanem a népművészetnek azt a pillanatát, amikor ez már nem tud fejlődni, s akkor más osztályok veszik át, mint holt kincset, először a mindennapi életben, azután a tudományban és a művészetben. A harmadik rész első tanulmányáról is meg kell emlékeznünk, általános jellege miatt. I. Sz. Dosztyjan a balkáni népek vonatkozásában tárgyalja a nemzeti öntudat kialakulásának néhány sajátosságát, így az eredeti etnikai hovatartozás és a vallás szerepét, ez utóbbi akadályozhatja is a nemzeti